Olasz fórum

Olasz fórum

Olasz iskola, olaszok nélkül

2008. augusztus 31. - mbemba

Nem akármilyen osztály indul Torinóban, az ottani iskolakezdéskor.

A Fiochetto nevű iskola, egyik első osztályába (az I. E-be), egyetlen olasz csemete sem fog járni, viszont lesz egy-egy egyiptomi, nigériai, kongói és albániai, két tunéziai és hárman lesznek marokkóiak, kínaiak, illetve románok.
 
A La Stampa újságírójának a Benetton reklámkampány jutott eszébe és innen a United colors of School. Előbb-utóbb meg kellett alakuljon ez az osztály, mert Porta Palazzo negyedet rengeteg külföldi lakja.
 
Az iskola vezetője büszke erre az osztályára, meg arra is, hogy annak ellenére, hogy sulijába 63 százalék külföldi jár, probléma még nem volt. Ellenben sok érdekes megfigyelés történt. Egy közülük az, hogy a kínaiak a matematika versenyeket magabiztosan nyerik, illetve a természettudományokban nagyszerűek. Viszont az olasz nyelv tanulásával nekik sok gondjuk van; érthető módon a románoknak sokkal-sokkal kevesebb. Nyilvánvaló, hogy a kínaiak ideogrammái (képírásjelek) igen távol állnak Boccaccio nyelvétől, főleg annak szerkezetétől.
 
Ennek a nyelvi akadálynak az orvoslására találták ki pedagógusok – és kezdeményezésüket a torinói önkormányzat támogatta –, hogy a külföldi gyerekeknek külön nyelvkönyvet kell készíteni. Meg külön-külön étkeket is kell készíteni, hiszen, mint az közismert a muzulmánok a disznóhúst nem eszik.
 
Torinóban az újszülöttek 22 százalékának legalább egyik szülője külföldi, ezért természetes, hogy a Comune nagy figyelmet fordít a beilleszkedés döccenőire. A helyi tanácsnok, mint régi motoros megjegyzi a La Stampa szerzőjének, hogy ezen fiatalok beilleszkedése ugyanazon gondokkal jár, mint a hetvenes években a déli gyermekek beilleszkedése, vagyis a dolgok hátterében társadalmi, kulturális és gazdasági okok állnak.
 
A cikket jegyző újságíró kicsit gonoszkodva beleírta cikkébe, hogy az iskola közelében lakik Agostino Ghiglia képviselő, aki tavaly májusban még azt javasolta, hogy az olasz iskolák osztályaiban a külföldiek száma 10 százalékban legyen maximálva
 
A matematika verseny mellett, mely iskolák közötti volt, volt egy másik, iskolán belüli verseny is, ahol a cél az volt, hogy a gyerekek sűrítsék egy logóba azt, amit az iskolájukról gondolnak. A győztes, egy marokkói kislány, pár perc alatt a következőt dobta össze: lerajzolta az öt kontinenst, fölé pedig azt írta: ,,Il mondo in uno zaino” (A világ egy hátizsákban).
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr53639513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: diana-aubonne.ch 2018.02.26. 20:00:55

Bicikli bolt - A kerékpár defektről - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása