Hősünk ennek ellenére vállalta a tanítást, és ennek lenyomata is van: az a könyv, melyet diákjainak – elemistákról van szó – dolgozataiból állított össze. Zseniális könyv! (Marcello d’Orta: A lestrapált tanító, Európa Könyvkiadó, 1997). Egyébként pedig d’Orta további kötetekkel – ugyanazon szerzők műveivel – gazdagított minket: Én, reméljük, megúszom, illetve Rómeó alulról jegyezte el Júliát). Idén ismét kiadták ezeket a könyveket.

 

Én pedig úgy gondoltam iskolakezdésre nincs is jobb, mint néhány nápolyi csemete iskolakapcsán kifejtett gondolata:

 

A tanár bácsi a következő címmel adott fel írnivalót:

 

Egy iskolai történet, amelyet el szeretnék mesélni

 

Az iskolai történet, amelyet el szeretnék mesélni, az a babos tészta volt az igazgató bácsival.

 

Mikor az unokatestvéremnek elmeséltem, az unokatestvérem azt mondta, ez olyan szép, hogy nem lehet igaz. De én közvetlen az igazgató bácsi mellett voltam, és szóról szóra láttam az egészet.

 

Már év eleje óta nagyon be voltak gerjedve az anyák, mert az iskolába mindig vagy késve jött meg az ebéd, vagy minimum szőrök voltak benne.

 

Az igazgató bácsi ebédkor már húzott elfelé, mert tudta a menetrendet.

 

De egyszer lekéste. Miközben slisszolt kifelé, a Pisciotta mamája (tetszik tudni, aki rezet foltoz), lestoppolta az asztalok között. Mutatta neki a büdös babos tésztát, és amikor az igazgató bácsi erre azt mondta, hogy szerinte jó az (mert összejátszik a községi fejesekkel), a Pisciotta mamája ,,akkor edd meg te!” felkiáltással a képibe nyomta neki.

 

Mindenki üvöltött, az elsősök bőgtek, a háromkerekű kis furgon elpucolt. És azzal a nappal megszűnt nálunk a menza.