Olasz fórum

Olasz fórum

Rossi volt, hogy ufónak gondolta Stonert

2008. szeptember 13. - mbemba

Az olasz szerencsejáték szervező, a Snai, már nem teszi lehetővé azt, hogy valaki Valentino Rossi év végi összesített győzelmével nyerjen pénzt. Szerintük ugyanis az már tuti, hogy ki lesz a befutó.

Rossi kicsit óvatosabb, talán azért is, hogy nehogy úgy értékeljék sokan, mint a jamajkai csodafutót, Boltot, aki 100 méteres sprintjén, az utolsó 20 méteren már csak ünnepeltette magát. Stoner a fő-fő rivális azt mondta, hogy azért is komolyan veszik a hátralévő versenyeket, mert már készülnek a következő évre.

 
A nyolcadik világbajnoki cím tehát már nagyon-nagyon közel (kiszámolták már azt is, hogy ha Stoner mindig győzne, Rossinak az is elég lenne ha négyszer hatodik és egyszer ötödik helyen futna be). Stoner dicséretére lehet az a mondat, amit sokak szerint nem udvariaskodás miatt habogott el a motorkirály: ,,Idén sikerült a pályafutásom legjobb Valentinóját előhúznom!”
 
,,Úgy gondolom a döntő verseny Amerikában volt. A barcelonai tesztek után úgy tűnt verhetetlen a Ducati, Stoner pedig sorozatban nyert Doningtonban, Assenben, a Sachsenringen. Ott féltem, úgy tűnt, hogy Stoner egy ufó. Laguna Secában sikerült megállítanom, azóta nem tud nyerni.”
 
A hétvégén Indiannapolisban van a verseny és szerinte is van varázsa a helynek, viszont egyáltalán nem tartja biztonságos pályának, különösen a többfajta aszfalt miatt. Rossi mondta, hogy amennyiben esik az eső vasárnap, akkor érdemes lenne leülni és elgondolkodni a verseny megrendezésén, mert nagy a kockázat. Az ötödik kanyarnál túlságosan is közel a fal. Tömören megmondta bánatát a köznek, úgy hogy azt a Moto gp nagyurai is hallják: ,,Jövünk szívesen ide, az jó a motor világának, de a helyi rendezőknek jövőre, tenniük kell valamit.” A Ducatisok kedvence, Stoner is hasonló véleményen van, márcsak azért is, mert az első időmérőn elesett, akárcsak Talmácsi. Rossi Bálint a 11. lett az első időmérőn.
 
Giacomo Agostini 
 
Az olasz ász, aki a rióihoz hasonlította az amerikai pályát, nem csak az idei győzelemre figyel oda, hanem arra is, hogy sikerüljön megelőznie a jó pár évvel korábban versenyző, Giacomo Agostinit (1964 és 77 között versenyzett), akivel már párszor megbeszélték, hogy előbb-utóbb oda a 68 királykategóriás győzelmi csúcsa. Ugyanis Rossi küzd a rekordért és most neki is éppen 68 van. Egy komoly fogadóiroda pedig nem ajánlana lehetőséget Rossi sikertelenségére.
 
A verseny vasárnap este 9-kor kezdődik (persze, hogy lesz írás róla:), a 125-ösöké – remélhetőleg Talmácsival – 6-kor.
 
A hátralévő versenyek: Japán (szept. 28.), Ausztrália (okt. 5.), Malajzia (okt. 19.) és az utolsó pedig a Katalán nagydíj (okt. 26.).
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr84661285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vietato fumare 2008.09.15. 14:20:16

Laguna Secaban talán élete versenyét futotta a Doktor. Alig bírtam fennmaradni a 11-es kezdésig, aztán a rajt után egyből felébredtem. :-)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.15. 21:16:24

Húúúúú mekkora verseny volt. Olyanok is odavoltak, akik még az életben nem néztek végig motorversenyt.
Azért érdemes rákeresni egy Gibernau elleni párbajra.
süti beállítások módosítása