Olasz fórum

Olasz fórum

A banditáról és a bajnokról (Trilla 1.)

2008. szeptember 25. - mbemba

A kerékpár világbajnokság miatt jutott eszembe egy jó kis De Gregori-szám. A római cantante – szerintem az olasz Bob Dylan – egyik leghíresebb számában egy banditának mondott emberről, meg a bajnokról énekel. A videó után ott a történet!

 Il bandito e il campione (Francesco De Gregori)

A sztori leglényege: Girardengo és Sante gyerekkori barátok voltak. Az élet pedig úgy hozta, hogy egyikből bicikli-világbajnok lett, a másikukból pedig rettegett bűnöző, de legalábbis rendőrveszedelem.

 
Sok éven át üldözték is Santet, azonban a rosszútra tévedt ellen tehetetlenek voltak fakabáték. Lassan élő legenda lett belőle, akárcsak a híres kerekesből. Nyomában voltak, de elcsípni nem tudták, mígnem egy nyomozó rájött, hogy Santenak is van gyenge pontja: nem felejti a barátait!
 
Éppen ezért, a rendőrség egy párizsi verseny befutójánál, Girardengo érkezésénél állított csapdát. El is kapták a barátját látni akaró brigantit.
 
Így szól körülbelül a megénekelt, igaz történet.
 
Innentől pedig kezdődnek a nagymesék, a fantázia világa és miegymás: Girardengo masszőrje benne volt a lebuktatásban, esetleg maga a bajnok. A nyomozó maga jutott a következtetésre, hogy hol találja a keresetett.
 
A rendőrség első számú közellenségről is legendák születtek: rendőrök megerőszakolták a húgát, azért lett belőle az, ami lett; mások szerint, mert mikor egy rebarbara rágógumit (elég bizarr - mbemba) köpött ki véletlenül, ami egy rendőr ruháját érintette, a hatóság emberei nem tudván megbocsátani neki, nagyon elverték; meg mondták róla, hogy anarchista volt (maga mesélte a bíróságon, hogy ott a vád szájából hallotta először ezt a szót). Azt is mesélték Északon, hogy azért tért arra az útra, amelyiken ment, mert egy rokonát betegsége ellenére behívták katonának, aki a kaszárnyában meghalt. Sante pedig bosszút esküdött.
 
De Gregori száma, illetve több sora szintén része lett Costante Girardengo (1893-1978) és Sante Pollastri (1899-1978), vagyis a bajnok és a bandita történetnek. ,,Cercavi la giustizia, ma trovasti la legge!” ,,Az igazságot kerested, de a jogot találtad!” – szól az egyik híres sor.
 
Tények: Párizsban 1926-ban tartóztatták le Sante Pollastrit és 1959-ben engedték szabadon, ami után még 19 évet élt.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr58681056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása