Olasz fórum

Olasz fórum

Futsal: Az óra megállt, a labda nem! (Spanyolország-Olaszország 3-2, videóval)

2008. október 17. - mbemba

A Rióban rendezett elődöntőn a csak brazil születésűekből álló olasz válogatott a spanyolokkal mérkőzött a döntőért. A hosszabbításban 3-2-re nyertek az ibériaiak.

A spanyolok háromszor szerezték meg a vezetést, harmadszorra pedig nem sikerült egyenlíteni, azért sem, mert már csak egy másodperc volt hátra. Vagy annyi sem? Ez itt a kérdés!
 
Már megint nem igaz a frázis, miszerint: ,,a csapatok csak a büntetőrúgásokra vártak”. Ez esetben a spanyolok ostromolták az olasz kaput: Bertoni rosszul passzolt, Marcelo átvette a labdát, lepasszolta Alvarónak, aki vissza akarta adni, azonban a labda a visszarohanó Bertonin megpattant, majd Foglián és onnan a kapufára esett. Hivatalos felvételek igazolják – az olaszok szerint –, hogy ekkor letelt a játékidő. Az óra lehet, azonban a labda biztosan nem állt meg, hanem Fogliára pattant, róla pedig az olasz kapuba. Egyébként, hihetetlenül ritka fajtája ez az öngónak. Ha nem hiszik mbembának nézzék meg!
 
 
Utána pedig vita, végeláthatatlanul. Tán, máig vitatkoznak. Az egyetlen olasz, az edző, Nuccorini a mérkőzés után eltelve a méregtől nyilatkozott: ,,Ez egy döbbenetes botrány! A FIFA eldöntötte, hogy kivégzi a futsalt!” Ugyanakkor a spanyolokról sportszerűen nyilatkozott, dicsérve és elismerve az edzőjük munkáját.
 
Egyébként, alighanem a lényeg itt is arról szól, hogy a videót szabad-e használni, jó lett volna-e használni vagy sem, ugyanis azzal kiderült volna az igazság. És az igazság, ha kiderül az baj?
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr32718198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2008.10.17. 20:35:19

elég szerencsétlen szitu volt. De nem rossz csapat jutott tovább
süti beállítások módosítása