Nos, mi kiemelnénk az esetünkben releváns sorokat: ,,Ottan élt éldegélt egy icipici lencsilány, icipici anyukával, túl az Operencián/ Icipici lencsilányka, lencsibabát ringatott…”.

 

Szóval, lencsibaba és lencsilány. A lencsibaba igazából már egy átírás. És ez nem handabandázás, hanem tény. Olaszországban, Piemontban született a lencsibaba, merthogy egy babakészítő cég logója a következő volt: Ludus est nobis constanter industria. A kezdőbetűk összege pedig ugyebár: LENCI, magyarul lencsi.

 

Tiszta forrásból tudjuk, hogy a latin Ludus est nobis constanter industria, így is fordítható: A játék a mi állandó munkánk.

 

A magyar National Geographic így alapozza meg a történtet: ,,Elena König 1886-ban, német szülők gyermekeként született Torinóban. Düsseldorfban művészeti tanulmányokat folytatott, majd huszonkilenc évesen feleségül ment Enrico Scavinihez. Férje harcolt az első világháborúban, és Elena testvérével együtt babákat varrt, hogy ezzel is némi keresethez jusson. Mivel Torinó a posztógyártás egy jelentős központja volt, ezt az anyagot használták fel a babakészítéshez.”

 

A lencsibaba beazonosításához Garamvölgyi mester hiányában azt tudjuk mondani, hogy a legjellemzőbb tulajdonság nem a posztó, hanem a mozgatható szem. Ma már a gyűjtőknek is óriási játékszer.

 

Különben a lencsibabák sikere talán hasonlítható a manapság dúló Cindy-lázhoz, hiszen, utánozták a nagyvilág sok-sok helyén Franciaországban, Németországban, Angliában, ráadásul sokan akartak egy-egy eredetit maguknak. Az olasz királyné rendszeresen ilyeneket ajándékozott diplomatafeleségeknek, Mussolininek nem volt ilyenje – hülyén is nézett volna ki vele –, viszont a céget meglátogatta.