Olasz fórum

Olasz fórum

Méghogy macskások? Itáliában él a legtöbb vegetáriánus az Uniót tekintve

2009. február 18. - mbemba

Az Olaszország éves gazdasági és társadalmi állapotára bemutató Eurispes 10 százalék körülire teszi az itáliai vegetáriánusok számát. Ezzel Olaszország az uniós országok sorában az első helyen áll. Ha minden igaz, a második Németországban 9 százaléknyi ember dönt a hús mellőzéséről. Szóval, Itália az első! Történik mindez a pármai sonka, a bistecca fiorentina, a mortadella,… országában.

A vegetáriánusokat, ha tipizálni kellene, akkor elmondható, hogy Észak- és Közép-Olaszországban élnek, nők és magasan vagy közepesen képzettek. Nagy lökést kapott az itáliai vegetarianizmus a bevándorlók által is; közöttük többeknél vallási oka van ennek a választásnak. Erre pedig a hatóságok is figyelemmel vannak: a milánói iskolák menzáin ennek konkrét jele is van. A jelenlegi mintegy hatmilliónyi vegetáriánus száma – egyes számítások szerint – 2050-re, akár 30 millióra is emelkedhet. Köszönhető ez a hatalmas szám annak, hogy a fiatalok között egyre több a húsevészetet mellőző, különösen a lányok között. Andrea Ghiselli, a téma egyik szakértője szerint meghatározó jelenség, hogy az említettek divatból döntenek a vegetarianizmus mellett.
 
Sok vegetáriánus szemében ünnepnap a Veggie Pride napja, mikor az olasz meggyőződéses húst nem evők felvonulnak. Tavaly Rómában volt a nagy masírozás, sok külföldi vendéggel. Idén Milánóban lesz az ünnepnap, május 17-én. Egyik legismertebb fórumuk a www.vegetariani.it. Itt megtalálható a poszt anyagát tartalmazó Corriere-cikk is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr64950049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inimma 2009.02.18. 14:20:51

De boldog lennék, ha nem az lenne hír, hogy olasz vadászok védett énekesmadarakkal buknak le a magyar határon. Mert ha nem macskát, akkor ezt biztos megeszik.

Vision 2009.02.18. 14:27:07

@Inimma: Igen, és ez reprezentálja is az egész olasz társadalmat. Bravó..

nemezisazis 2009.02.18. 14:49:42

ezek közül a pármai sonkát ismerem. az is magyar állatból származik, sebaj..
ottani látogatásaim során tapasztalt ténylegesen és irritálóan szembetűnően megjelenő munkakedvetlenségük akkor most végülis a húsnak vagy a zöldségnek köszönhető? avagy miért érdekes mit eszik a bolygó mindenkori legfasisztább, -rasszistább és második leglustább népe?
süti beállítások módosítása