Olasz fórum

Olasz fórum

A halláskársult lány beszélt, ez segítette megtalálását (a La Stampa videójával)

2009. április 08. - mbemba

A sok-sok rossz hír mellett több jó, személyes hír is köthető a földrengéshez.

Egy 20 éves lányt 42 óra után tudtak kiszabadítani a romok fogságából. A halláskárosult diáklány, Eleonora Calesini megtalálását – talán a mentését is – az könnyítette, hogy nem hagyta el magát, hanem folyamatosan beszélt. Az egyik kezét egy nagy betondarab tartotta fogva, lábát pedig egy betongerenda nem hagyta mozogni.
 
Édesapja a földrengés után rögtön L’Aquilába utazott, hogy segítse a mentési munkálatokat. A fiatal lányt végül egy velencei tűzoltó mentette ki, akit a mentés után egy kisebb csoport megünnepelt, megtapsolt. A szakemberek elmesélték, hogy miután rátaláltak Eleonorára, rögzíteniük kellett a leomló építési elemeket, törmeléket, hogy nehogy a lány körül kialakult burok beszakadjon, beomoljon. Tegnap este 21,30-kor sikerült kiemelni az eszméletét végig megőrző Eleonorát.
 
A kislányt helikopterrel a teramanói kórházba vitték egy barátnőjével együtt. Eleonora amúgy a Rimini melletti Mondainóba való.
 
Marta Di Gennaro, egy torinói polgári védelemmel foglalkozó szakember arról beszélt, hogy egy ember ilyen körülmények között 4-5 napig maradhat életben, amennyiben nincsen törése és viszonylag könnyen jut levegőhöz. Vannak példák sokkal hosszabb életben maradásokra is.
 
Talán az előző bekezdéshez tartozik, hogy a tegnapi éjszaka a hőmérséklet egészen 4 fokig csökkent.
 
A halottak száma 251, az eltűnteké 11.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr831053556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.08. 16:11:53

Kevésbé intenzív mozgások voltak 23,30-kor, 00,29-kor, ma reggel 5-kor és 6,27-kor, ami a 25 ezer hajléknélkülinek, vagy elmenekültnek, akik sátorokban aludtak nagy félelmet okozott.

Holnap a helyszínen lesz a pápa és iorgio Napolitano, a Köztársaság elnöke is.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.04.08. 21:43:18


Az újabb adatok szerint halottak száma 272 és hajlék nélkül maradt 28 ezer ember.

A videón a La Repubblica által készített videó L'Aquila városáról a nagy földrengés után egy nappal:

tv.repubblica.it/dossier/terremoto-in-abruzzo/l-aquila-cio-che-resta-del-centro/31524?video
süti beállítások módosítása