Olasz fórum

Olasz fórum

Lorenzo első, Pedrosa és Rossi nagyot vitázott! (Moto gp, Motegi, Japán)

2009. április 26. - mbemba

Nagyszerű versenyt hozott a Japán Nagydíj, pedig Rossi a verseny előtt azt mondta, hogy őrült dolog áprilisban – nagy esők időszaka ez arrafelé – Japánba versenyt hozni. A versenyre azonban szerencse nem esett, ellenben a próbák alatt dögivel. Így történhetett meg, hogy a versenyzők panaszkodtak is, hogy kevés idő volt a beállításokra. Úgy körülbelül 30 százaléka annak, amennyi amúgy szokott lenni. De legyen szó inkább a versenyről.

Rossi rajtolt az élről és meg is őrizte ezt a helyet egy ideig. A nagyobbik hír az volt, hogy Stoner – a legfőbb kihívó – terepet vesztett és visszaesett a második helyről a hetedikre. Hayden – korábbi világbajnok – és Takahasi kiesett, utóbbi ment neki az amerikainak. Pedrosa és Lorenzo (utóbbi Rossi yamahás csapattársa) viszont remekelt. Utóbbi annyira, hogy a kilencedik körben meg is előzte – a nyolcadikban is egy pillanatra, de Rossi akkor visszaelőzött. És Pedrosa is úgy motorozott, hogy vetélytársa lehetett a tavulliai bajnoknak, mitöbb meg is előzte, aztán Rossi úgy vette vissza a második helyet, úgy hogy az már a régi párharcokat idézte. Pedrosa amúgy hosszasan ostromolt előtte (háromszor előzött, aztán Vale háromszor verte vissza). Egy másik régi játszótárs, a katalán Gibernau viszont a verseny felénél kiesett.
 
Közben Lorenzo meglógott és hozta második Moto GP-győzelmét, Rossi másodiknak érkezett, Pedrosa előtt, azonban Stoner, aki többször is a leggyorsabb kört teljesítette előrébb jött és negyediknek érkezett a célba. Ötödik lett Dovizioso, hatodik pedig az a Marco Melandri, aki sok-sok hónap csetlés-botlás – tavaly 17. lett az összetettben – után komolyabb eredményt ért el.
 
Két verseny után Lorenzo az első 41 ponttal, majd jön Rossi és Stoner 2, illetve 3 pont hátrányban.
 
A 250-esek között Talmácsi, türelmesen versenyezve, sok-sok rutint mutatva, negyedik lett. Simoncelli kiesett, Pasini – a Tóth csapat versenyzőjeként – harmadik, Tóth Imre tizenharmadik (ez három ponttal jár). A spanyol Alvaro Bautista győzött. A 125-ösöknél Iannone másodszor is első!
 
A legények három hét múlva Jerezben folytatják!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr931086860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása