Olasz fórum

Olasz fórum

Mourinho ante portas

2009. szeptember 01. - mbemba

Látva a bajnokság első két fordulóját kijelentem, hogy ebben az idényben lesz olasz Bajnokok Ligája-elődöntős csapat! (először döntőst akartam írni ) Ha nem az Inter, akkor a Juve. Esetleg mindkettő! (a firenzeiek nem a Debrecen miatt nem lesznek ott. És akkor innen is: Hajrá Loki! Hajrá Loki!)

A Juve és Ferrara még rászorul a bizonyításra, merthogy kevés a Roma ellen visszaszerzett, tavaly elvesztett tekintély. Az Inter azonban lenyűgöző volt a Milan ellen, megmutatta magát, mint egy vezérbika. Az érdem énszerintem pedig elsősorban az edzőé, Mourinhoé. Az olaszfórumon már ajnározták őt (Mourinho, a Motivátor volt a cím), de most megint ódát érdemel. Csettintett Olaszországban mindenki látva a 4-0-t, a játékot.
 
Érdekes volt látni együtt a két edzőt, Mourinhót és Leonardót. Múúúúú annyira tudatos a munkájában, nyilatkozataiban – ezt feltételezem –, hogy az is elképzelhető, hogy Leonardo megbúbolása – jelezve egyfajta szakmai felsőbbséget – is a stratégia része. Ez csak egy gondolat.
 
Az viszont, ahogy a csapathoz nyúlt az egyértelműen zseniális!
 
Kezdődött ott minden, hogy Ibra elköltözött a katalánokhoz. Vettek érte két kevésbé rajongott csatárt (Milito, Eto’o), viszont lehet úgy is mondani, hogy eladtak egy nem motiváltat, és vettek helyére két bizonyítani vágyót, akik egymás kiegészítését, maguk és társuk kiszolgálását egyaránt feladatuknak érzik. M. megjegyezte egy interjúban, hogy lényeges elem volt a meccsen a támadásoknál, hogy a labdavivőnek Milito mindig jelenthessen egy passzolási alternatívát. Középpályára Thiago Motta jelent friss vért, védekezni tudást és szervezést egyszerre.
 
És a lényeg, amivel többet tudhat az élcsapatoknál is az Inter, ott van Lucio, a védőfaltörő kos. Úgy dübörög előre a brazil, hogy feltartóztatásához egy jó erőben lévő Materazzi kellene. A jelenségről a 90-es vébé Matthäusa jut eszembe.
 
Aztán Sneijder Milan elleni alakítása pedig megintcsak azt bizonyítja, hogy Helenio Herrera utódja nem csak a szavakhoz ért. A hollandot hetek óta sms-ekben győzködte, hogy mennyire szükség van rá Milánóban, nem úgy, mint Madridban. A Gazzetta tovább idézi Mourinhót: ,,Üzenetekben készítettem fel Sneijdert a meccsre, elmagyarázva, hogyan tudja fogni Pirlót!” (a holland egy nappal a meccs előtt csatlakozott a kerethez). És hogy hogyan fogadtatta el a minden szabadrúgást elvégző hollandus csapatba kerülését: ,,A csapat bízott bennem. Én Sneijderben. Ezért a csapat is bízott Sneijderben!"
 
De nem csak az érkezőket tette jó helyre a csapatban: Sztankovicsot, Dühöngő Bikát hátra vonta a védelem elé, mintegy beismerve, hogy a tavalyi csatárok mögötti szerbbel, talán maga is tévedett. Zanetti és Chivu helye a pályán már nem meglepő. Maicón maradt ott, ahol talán a világ legjobbja.
 
Ezek a lépések bizonyítják taktikai érzékét. Pedagógiai érzékét pedig a cserék. Behozta Vieirát, üzenve, hogy szükség lesz itt még rá; Balotellit is beküldte, hogy nehogy bepipuljon a nehézfejű szupertehetség: egy interjúban intette arra a fiút arra, hogy csak tanuljon Militótól, meg Eto’otól, ami persze motiválja SuperMariót. És Muntarit is behozta, jelezve a muszlimoknak, hogy lehetnek ők is Inter-szurkolók. Mi még csak azért rágjuk körmünket, hogy Santon is helyet kapjon, hadd legyen ő 2010-es vébé Bergomija.
 
Mourinho és csapata a 4-0-al a határokon túlra üzent, elsősorban Angliába és Spanyolországba, meg Katalóniába: Mourinho és Inter ante portas!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr141351890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleandro 2009.09.01. 08:22:23

Sajnos teljesen igazad van. Kivéve abban , hogy "ebben az idényben lesz olasz (sic!) Bajnokok Ligája-elődöntős csapat!"

Alamio 2009.09.01. 08:43:47

Szerintem lesz. Sajnos nem a Milan, mert az edzői felkészítés úgy tűnik, ott az Achilles. A Juve, és az Inter minden fronton erősnek tűnik.

ulver 2009.09.01. 08:49:56

Az Inter ott lehet, ha Maicon tartja a formáját. Eto'o-val szerintem még lesznek gondjaik, ő nem biztos, hogy el fog dönteni x-es meccseket az Inter javára, ahogy Ibra tette.
A Juve is jó lesz.
A Milan kissé fáradtnak tűnik, Pirlo nem az igazi egy ideje.

Az, hogy ki kerül a legjobb négybe, rendkívül függ attól, kinek milyen sorsolása lesz (ki mikor kerül Chelsea, MU, Arse, Liverpool, Barca, RM útjába - papírforma szerint ez a hat + Juve, Inter a legjobb nyolc).

Hajrá olaszok.

A Roma pedig lesz szíves megnyerni az első Európa Ligát.

Okostojas 2009.09.01. 08:58:11

Forza LAZIO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

bigthereal 2009.09.01. 09:04:02

Grande Inter!

zseniális gólokat lőttek!

az európa ligát pedig a hamburg fogja megnyerni...

Brukk 2009.09.01. 09:11:10

Én jobban örülnék, ha a VB-cím megvédésére készülnének Olaszországban.

cámpuszmadár 2009.09.01. 09:24:49

egyetértenék a post nagy részével, de elfogultság 2 meccs után ilyesmit írni.

pedig de jó lenne, ha pl. az idény 3/4-e után is igaz lenne!

SPU 2009.09.01. 09:58:10

Némi riadtsággal szemléltem a zseniális Intert. Sajnos nagyon úgy tűnik, ezek szét fogják szedni kedvenc csapatomat, a Barcelonát. Méghozzá valszeg mindkét meccsen.

Az Internek van edzője, a Barcának meg nincs, következőleg az Inter tud különféle taktikákat bevetni, akár meccs közben is váltogatni, a Barca meg csak egyet tud, ami a 70 százalék környéki labdabirtoklásról szól. Szó se róla, imádom ezt a stílust, de egy jól szervezett védelemmel, kontrára kihegyezett csapattal szemben ez nem műx. Nota bene, már a Chelsea is megverte a Barcát tavasszal, persze antifocival, szvsz mindkét meccsen, csak a szerencse meg a bíró segített na ja, ott is volt 1 zseniális edző... Ehhez képest a döntőben meg 2 db edző nélküli, elég hasonló fefogásban játszó csapat találkozott, a szebben játszó nyert. Guardiola meg Ferguson, istenem, két imádni való balfax.

Na de csak szerencsére meg Messire nem lehet hosszú távon bazírozni, kinéz itt két méretes zakó a csoportkörben, sajna. Nelegyenigazam.

Ibrahimovic. Mit fog ez az ember csinálni a Barcában? Ő 1 tipikusan olyan csatár, akinek kurva sok hely kell a meginduláshoz, azaz egy- vagy kétcsatáros, kontrára építő csapatokba való. A sűrűben nem él meg, túl esetlen. Talán fejelni jó lesz.(?) Oké, Etót el kellett adni, mert tök motiválatlan volt, rossz volt nézni a szezon vége felé, kedvetlensége abból is látszik, hogy csak harminc gólt lőtt, nem hatvanat. :) Na de pont ezt a langaléta skandináv bosnyákot? Plusz negyvenért? Költői kérdés: hülyék-e ezek?

bertrane (törölt) 2009.09.01. 10:16:10

@cámpuszmadár:
Hát jah:) Ha a tavalyi Barcát az első 2 meccs után ítélték meg...(1 iksz és egy vereség)
Egyébként meg Múúúúú sztem a világ egyik legjobb szakembere, a legnagyobb baj, hogy Olaszországban adókkal meg minden szarral hosszútávra baszták el a futballt. Most még nem látszik annyira, de a BL kieséses köreiben már vannak jelek.

Mindenesetre:INTERMASSIMO!!!!!!!! (ez így nem tudom helyes-e:)

Brukk 2009.09.01. 10:21:48

@SPU: Azért "edző nélkül" minden létező kupakiírást adott évben megnyerni?
Ibrahimovic meg rögtön az első bajnoki meccsén gólt lőtt...
A BL-ben én sokkal inkább a Chelsea-re lezsek kíváncsi. Hogy visszakanyarodjak, na az nem edző nélküli csapat. Úgy néz ki, Ancelotti összerakta őket.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.09.01. 11:43:28

@cámpuszmadár: ,,egyetértenék a post nagy részével, de elfogultság 2 meccs után ilyesmit írni."

Furcsa, de én is így gondolom. A blog, meg a vita kedvéért írtam ilyent, vagyis, hogy 2 meccs után megmondtam a frankót!

Meg, mert lenyűgöző volt látni, hogy mennyire érvényesül egy edző elképzelése a pálya minden részén!

SPU 2009.09.01. 11:47:58

@Brukk: Ilyen játékosokkal nem lehetetlen. Főleg elsőre. De mostantól már mindenki a Barcára készül, és tudható, mit kell ellenük játszani. Szal, ha ennek ellenére a múlt szezoni sikerek fele a mostani idényben is meglesz, kalapom megemelem G. előtt.

stro-B · http://www.stro-b.com 2009.09.05. 10:43:11

Jó régen szóltam hozzá, de most muszáj, és "nem szívesen",de mégis megteszem :)
Gratula az Internek, nem akarom elkiabálni, de megvan az idei bajnok is...
Az, hogy a csapatomat így szétszedjék...komolyan, rossz volt nézni.
Azért FORZA MILAN ;)

(Ja, közben meg miket olvasok, Silvio papa meg el akarja adni a libeknek a Milant...naneee)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.09.05. 10:54:26

@stroB: Nyilván, fogalmam sincs, hogy Berlusconi tényleg eladja-e, de az szembetűnő, hogy a pénzre nagyon-nagyon odafigyelnek: fizetések felső határának megállapítása (fizetési sapka, nem jut eszembe a jobb szó), Kaká helyére nem igazoltak,...
Egyébként pedig üdv itt megint! :))
süti beállítások módosítása