Olasz fórum

Olasz fórum

Rossi kilencedszer világbajnok (Simply the best, énekli Tina Turner a 46-osnak)

2009. október 25. - mbemba
Rossi kilencedszer világbajnok! Mit lehet egy ilyen emberről még mondani?
Megpróbálják legyőzni, sikerült is (Hayden-2006, Stoner-2007), de ő visszatért és kettőt vert rájuk (2008,2009). Ezúttal Lorenzo vicsorított, mutogatta karmait, de az olasz bajnok megmutatta, hogy ebben a csárdában még mindig ő a dudás, még akkor is, ha néha másnak a zenéje is kihallatszik.
 
Rossi újra odakoppintott csapattársának a spanyolnak. Egy szenzációs időmérő után az élről rajtolt, méghozzá egészen szörnyen (mások szerint csak óvatosan); Lorenzo el is ment mellette, ahogy kell. Aztán körökön át utazott a vetélytárs mögött, gondoltuk, hogy tartja ezt a távolságot, nem vitézkedik, egyszerűen csak megnyeri a versenyt. Azonban a bajnokoknak az egyik védjegye az, hogy tisztában vannak képességeikkel. Nos, a tavulliai bajnok megrázta magát, és helyben hagyta a kihívót, méghozzá úgy hogy a tévé kommentátora utána egy történet nélküli versenyről beszélt, beszélhetett. Azért lehet ez így – ha igaz –, mert Rossitól már mindent megszoktunk.
 
Nem, egyet nem az ünneplést! A haverokkal ezúttal is készültek. Majd leírjuk, ha láttunk képeket róla.
 
Amúgy Stoner nyerte a maláj versenyt, Pedrosa lett a második, Talma pedig néhány előzés után, visszaesett. A kiesettek mellett (Dovizioso, De Puniet) Toseland az, aki mögötte végzett. Tizennegyedik lett!
 
A Gazzetta közben szavazást indított arról, hogy Rossi megnyeri-e jövőre a 10.-et: én a sí mellett döntöttem. Nem vacakoltam sokat!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr401473254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2009.10.25. 11:22:38

Ha Stoner nem betegeskedik év közben, azért nem lett volna ennyire egyszerű dolga Rossinak ;)

Gremlin (törölt) 2009.10.25. 11:27:15

Még 125-ben ment amikor felfigyeltem rá,amikor 250-ben húzta már "Rossista" is lettem.
Hihetetlen pali.Agostini óta nem volt ekkora zsenije a sportágnak,és amellett roppant szimpatikus emberileg is.
Remélem nem ez volt az utolsó VB címe.
MILLE GRAZIE DOTTORE!

Giannichedda 2009.10.25. 15:26:22

Azt hiszem szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy lehetőségünk volt egy ilyen pályafutást végigkövetnünk!És még nincs vége!! :)
Egyszerűen nincs ellenfele a srácnak.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.10.25. 21:42:19

@Giannichedda: Ugyanez ez az érzésünk, amikor a Chievót nézzük! :)))
Egyébként, igen, gyakran eszembe jut, hogy nem láttam Puskásékat, Alit, Woodstockot. Cserében itt van Rossi. Ezt tényleg én így gondolom, csak míg nem írtad le, ilyen kereken nem jutott eszembe!

Szóval, innen a távolból üzenem Rossi Bálint, nyomjad míg bírod! :)))

Giannichedda 2009.10.26. 11:21:56

Most a "kettőötvenes" időszakból megismert csirkés üneplést dolgozták fel újra:

[url]http://auto.indavideo.hu/video/Rossi-Malaysia[/url]

Giannichedda 2009.10.26. 11:40:22

Sorry, nem vagyok egy rutinos indás, így egyelőre sem szerkeszteni, sem videót kommentbe beágyazni nem tudok... :)
Amúgy ott van az ünneplés indavideón, sima ügy rákeresni! :)
süti beállítások módosítása