Olasz fórum

Olasz fórum

A Berlusconi-affér

2009. december 15. - Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa

A második világháborút követő demokratikus olasz közéletben ezidáig kevés megosztóbb és egyúttal sikeresebb politikus volt, mint Silvio Berlusconi. Botrányok, éppen hogy a tinikorból kinőtt lányokkal való bulik, szeretők, hosszan lehetne sorolni, de nem teszem, mert baraonda remek posztban számolt be a kormányfő életútjáról. Mi most tekintsük át azt a "merényletet", amit pár nappal ezelőtt követtek el Berlusconi ellenében, előzményeivel és következményeivel.

Az olasz kormányfő vasárnap délután vett részt Milánóban pártja, a Szabadság Népe egyik rendezvényén. Berlusconi éppen a szimpatizánsainak osztogatta aláírását, amikor egy nehezen azonosítható tárgy - később a milánói dómot ábrázoló szuvenírnak írták le - csapódott az arcába. Az ütés olyan nagy erejű volt, hogy a miniszterelnök a földre esett, és azonnal vér öntötte el az arcát.

A láthatóan megzavarodott Berlusconit, ahogy az a videón is látható, testőrei rögtön a kocsiba tuszkolták, és a San Raffaele kórházba vitték. Az indulás előtt arra azért volt ereje, hogy a tömegnek odakiáltsa, jól van, minden rendben, és nem történt különösebb baja. Alberto Zangrillo, a kormányfő egyik orvosa, aki az eset után kivizsgálta, elmondta, hogy a teljes felépülésre heteket kell várni, mivel 2 foga kitörött, az orra megrepedt, mindezek mellett pedig sok vért is veszített. Természetesen CT-vizsgálatot is végeztek rajta, műteni azonban nem kellett. Érthető módon levert és elkeseredett az áldozat, fájdalomcsillapítókat, és antibiotikumot kap.

A merénylőt rögtön elfogták, akiről annyit lehet tudni, hogy egy 42 éves, korábban erős mentális zavarokkal kezelt, grafikus végzettségű férfi, a neve Massimo Targaglia. A kihallgatása során azt mondta, tettének politikai okai vannak. Az elkövető ellen vádat is emeltek már, súlyos testi sértés címén. Berlusconi hívei, ha nincsenek ott a miniszterelnök testőrei, minden bizonnyal maguk vettek volna elégtételt rajta. Hogy a bulvárnak is adjunk, az első kórházi látogatók között volt Michela Vittoria Brambilla, a fiatal és csinos turisztikai miniszter. Őt már korábban is összeboronálták Berlusconival, és pedzegette a sajtó, hogy nem feltétlenül csak az érdemei miatt került miniszteri pozícióba, ez a sietős vizit pedig csak ráerősített a szóbeszédekre. Az is kiderült továbbá, hogy a sérülései a kormányfőnek súlyosabbak mint azt eredetileg gondolták, így keddig a kórház vendégszeretetét fogja élvezni. A tegnapi nap folyamán megpróbálta őt telefonon elérni a támadó apja, de állítólag nem tudott Berlusconival beszélni.

Bár az olasz politikai élet minden szereplője elítélte az esetet, a sajnálkozás nem mindenkitől volt kritika nélküli. A baloldali, Értékek Olaszországa formáció egyik politikusa, Antonio Di Pietro azt nyilatkozta, várható volt, hogy valaki elveszti a fejét a jobboldali kormány döntései folytán. Mások azonban egyöntetűen kiálltak Berlusconi mellett, így Giorgio Napolitano olasz elnök is. Umberto Bossi, az Északi Liga vezetője hozzátette, ezt a hatást éri el a baloldal hecckampánya, és az ilyen merényletek a fasiszta cselekedetek, nem pedig azok, amikkel a kormányoldalt vádolják.

Az eseményekhez tartozik még, hogy a corriere.it szerint a testőrök hibáztak, méghozzá két ízben is. Elsőre, mikor a két kört alkotó testőrök belső, szűkebb gyűrűje kinyílt, így ott támadhatóvá vált Berlusconi, másodszorra pedig akkor, mikor mindezek után még hagyták hogy a miniszterelnök a kocsiból beszéljen az emberekhez, és nem hajtottak el vele azonnal. Akárhogyan is, de az olasz közélet meglehetősen eldurvult, az utóbbi időkben nem volt példa ilyen erőszakos cselekedetekre. Ilyen hangulatban készül tehát Itália a jövő tavaszi helyhatósági választásokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr531598950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rino 2009.12.15. 18:32:04

köszi a posztot, csak megérte kér(dez)ni:)

baraonda · baraonda.blog.hu 2009.12.15. 20:56:07

Klassz poszt, gratula! Hát hogy is mondjam, láttam már előnyösebb fotót is az elnökről, mint ez :/ Viszont ez az első eset, hogy egy írásban említenek vele, grazie, grazie, grazie. :)
Egyébként most olvastam, hogy az incidens óta viszik a dóm maketteket mint a cukrot...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.15. 21:00:25

@baraonda: Köszönöm, ez az idő is eljött. :)
Igen, én is most olvastam, próbálnak humort csinálni ebből az esetből is.

baraonda · baraonda.blog.hu 2009.12.15. 21:15:07

Silvio, siamo con te! - A PDL honlapján már ott a felhívás, lehet üzenni Berlusconinak.

oleandro 2009.12.15. 23:59:53

Di Pietro-ból nagy bumburnyák lett, ez újfent kiderült.
Silvio meg amúgyis megérett már egy újabb plasztikai beavatkozásra (na most én is buburnyák voltam...)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.16. 14:27:09

Obama felhívta, Seedorf és Thiago Silva meglátogatta! Uff!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.16. 14:51:45

@mbemba: Miért pont Seedorf és Thiago Silva? Lehet, hogy sosrsot húztak és nekik jutott Ulanbator?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.16. 15:37:32

@popp: Egy csomót törtem a fajem, de nem jutott eszembe semmi szellemes! :((

:)

Rino 2009.12.16. 16:19:39

@popp: Akárki mehetett volna a Milanból, teljesen mindegy, a csapat és a technikai stáb nevében adták át a jókívánságokat.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.16. 17:34:00

@Rino: Azért csodálkoztam, mert általában csapatkapitány és az edző reszortja az efféle protokoll fellépés.

drdugo 2009.12.16. 23:33:01

lehet hogy még jól is jön Silvionak ez a kis affér...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.16. 23:53:01

@drdugo: Egyébként biztos hogy politikailag jól jön neki, bár a helyhatósági választásokat enélkül is biztosan nyerték volna. De az esetnek a mostani időkhöz képest brutális volta az, ami megdöbbentő, pláne, hogy még a kórházba is megpróbált valaki bejutni Berlusconihoz.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2009.12.20. 10:49:45

" Antonio Di Pietro azt nyilatkozta, várható volt, hogy valaki elveszti a fejét a jobboldali kormány döntései folytán. "

Ez azért sunyi egy megjegyzés, semmi nem igazolhat ilyen politikai erőszakot.. Mint amikor nálunk a TVszékházgyujtogatókat kezdték mosdatni..:-(

Amúgy ki is ez a Di Pietro? Ő volt Róma polgármestere, vagy ő volt a Tiszta Kezek vezetője? ismerős,de nem ugrik be...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.20. 16:00:52

@Sigismundus: Úgy látom Esti barátunk ma nincs netközelben. Szóval Di Pietro a Tiszta Kezek embere.
Én kevésbé vagyok szigorú. Azért alibiként nem az intézkedéseket hoztam volna elő, hanem B közszereplését. Annyi bunkóság után nem érzem váratlannak én sem azt, ami történt!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.20. 19:12:06

Igen, maga a támadás talán annyira nem meglepő, bár mindenképpen elszomorító. Szerintem sem igazolhatják Berlusconi tettei az ellen intézett erőszakot, bármennyire antipatikus nekem is. Maximum a törvényi erőszakot, értsd a jog eszközei. Ilyen helyzetben nem kiállni egy politikustárs mellett nagyon nem elegáns. Di Pietro tényleg sunyi volt.
süti beállítások módosítása