Olasz fórum

Olasz fórum

Sanremóban lesz Antonellácska, Cutugno, egy királyi sarj és a dialektus is

2009. december 21. - mbemba

Szokatlanul nagy a hírverés a jelen Sanremo (február 16-20) körül. Korábban voltak évek, hogy a közelgő parádét csak az jelezte, hogy október, november és december azzal a találgatással telt el, hogy ki lesz aki a színpadról levezeti a fesztivált: egy bige (például idén Antonella Clerici), vagy egy szépkorú ripacs (Pippo Baudo), esetleg egy vegyes csapat (Baudo-Michelle Hunziker). Néha valamilyen véletlen folytán valóban szellemes emberek (Bonolis) is frontvonalba kerültek.

Az idén viszont korán eldőlt, hogy a nagyon bögyös, nagyon hangos, nagyon lehengerlő, általában tévéstúdiók konyháiban tipegő Antonellácska viszi a prímet San Remóban (ott halt meg Nóbel Alfréd is), éppen ezért maradt hely arra, hogy más hírek, szenzációk vezessék fel a fesztivált. Mindenekelőtt kihirdettetik, hogy lesz dialektális dal, méghozzá nápolyi. Ninno D’Angelo lesz a tettes és a Jammo Jà a szám, amit énekel (igazából már korábban is volt dialektus, hiszen énekeltek ott már nápolyi dalokat, de most be is jelentik azt:). Aztán nagy hír az is, hogy egy olasz királyi leszármazott is énekel, ha már megengedték. Emanuele Filiberto, aki Szavoja, egy trióban fog énekelni arról, hogy ő szereti Olaszországot (Italia amore mio). Majd meglátjuk, hogy a monarchikus Olaszországot, vagy ezt a mait szereti.
Másvalaki társadalmi érzékenységét viszi színre. A La Verità (Az igazság) című számával egy Povia nevű cantante Luana Englaro tragikus ügyét állítja középpontba megint. Azán ott lesz a liguriai fürdővárosban Toto Cutugno is.
Hogy az említettek már eleve hoznak magukkal garantált nézettséget, népszerűséget az tuti. Miképpen az is, hogy a sok-sok zsenge között feltűnik majd egy-két sláger, amelyet majd lehet énekelni a strandokon, olaszt tanítok is örülhetnek, mert lesznek mindenki által ismert cazonék, mert slágerek bizony születnek San Remóban. Hogy ezeket észreveszik a zsűritagok – gyakran szerepel mellettük a miope szócska, ami rövidlátót jelent –, az nem biztosított. A nézők szavazatai (voti popolari) már inkább érzékenyek a sikerekre.
A korábbiakban nem volt sikerük a következőknek: Celentano: Il ragazzo della via Gluck, Vasco Rossi: Vita spericolata, de égett Zucchero száma a Donne is, aztán mégis felkapta azokat fél Európa. Érdemes megnézni itt azt, hogy csápolnak a németek az említett celentanóra. Aztán a győzetesek közül is vannak gyakran emlegetettek: Modugno-Dorelli (Dorelli, alias Fülöp atya): Volare (1958), Bobby Solo: Se piangi, se ridi (1965), Celentano-Mori: Chi non lavora, non fa l’amore (1970), Al Bano-Romina Power: Ci sarà (1984), Morandi-Reggieri-Tozzi: Si può dare di più (1987).
Ez lesz a hatvanadik Sanremo. Akinek van raiunója az megnézheti!

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr601612441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baraonda · baraonda.blog.hu 2009.12.21. 13:22:24

Tavaly a magyar Osvárt Andrea volt a háziasszony :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.21. 13:23:59

Éppen San Remo járt a fejemben, nagyon jó poszt mbemba! Élőben lenne ez az igazi. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.21. 15:23:40

@baraonda: Mivel nem láttam a tavalyiból semmit, ezért nem mertem megírni, valamelyik honalpon láttam az infót. Évfolyamtársunk volt! :)

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Azért van egy csomó hely, ahová szívesebben mennék. Bocsesz!:)
Kösz!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 17:24:13

Ez a Vasco Rossi kísértetiesen hasonlít a Kiprichhez.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.21. 17:35:15

Lehet, hogy ő is tatabányai? :))

Ha már belenéztél. Érdemes végig-végig megnézni, mert ez a legendás szereplése, mikor pukkasztva a népeket, otthagyja a mikrofont, megmutatva, hogy: őőőőőőő, ti csak plébekket hallgattok!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.12.21. 17:37:01

Te jó Kipu bátyó, mennyi gólt rúgtál volna, ha nem Pannonföldön születsz?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.21. 17:45:55

@mbemba: Jó, hát ha az a kérdés, én is. :) De jó sokat tapasztalni, látni.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 18:33:25

@mbemba: Szerintem egész kerek karrierje lett Kipunak, még világbajnokságon is játszott ;-(.

Vasco tényleg ráduplázott a playbackre, nagyon flegma arc. Azért csodálkozom, mert a korai felvételeken még big band tolta San Remoban.

oleandro 2009.12.21. 19:15:17

Hát ha valami miatt nem sajnálom, h. levették a RaiUno-t a kábelről, az (soke geyéb mellett) elsősorban a San Remo. Akkor egy egész hétig abszolút semmit nem lehet nézni, még a hítradóból ias az jön.

Egyébként has mát Celentano: Emlékeztek a Rockpolitick c. fantasztikus sorozatára pár éve?
www.youtube.com/watch?v=abjnC8My05Y

madbalee 2009.12.22. 18:53:34

San Remo-rol nekem mindig is más jut eszembe. A Rallye szezon kezdete;)

Gyönyörű hegyoldalak, kanyarok, és a mesés városi részek:

www.youtube.com/watch?v=wHo0bi0OTvw
süti beállítások módosítása