Olasz fórum

Olasz fórum

Sok olasz hosszabb nyarat akar (+Nannini: Estate italiana, a 90-es vébé dala)

2010. május 31. - mbemba

Örülnek a nyárból élők, beindult a csemeték fantáziája, a szülőké is és a politika is ízlelgeti –, és úgy látszik, ízlik is neki – azt az ötletet, amelyet a jobbközéphez tartozó Giorgio Rosario Costa (PdL – Il Popolo della Libertà – Szabadság Népe, ők Berlusconiék) vetett fel, és amelyet úgy tűnik, felkarol, majd az Olasz Tisztelt Ház.

Az ötlet az, hogy kezdődjön később az iskola – Pinocchio már meg is nyomta a gombot. Ez egyrészt jó a szállodáknak, éttermeknek, kajáldáknak, csecsebecséseknek ugyebár, ami így válság (válságutó?) idején több mint szerencsés. A gyerekek érveit pedig talán nem is kell sorolni.
 
Az igazság az, hogy az ötlet már megvalósult többnyire a déli tartományokban, sőt mitöbb Ligúriában is ez lesz már az idén (szeptember 20 a primo giorno – első nap). A gond az, hogy nem egyszerre léptek a tartományok, vagyis az északiak megkezdik az iskolát, délen pedig némiképp kisebb a költeni kedvére tudó család. A másik galiba, mellyel a Lega Nord (Északi Liga, ők Bossiék) akadékoskodik, hogy az európai direktíva szerint 200 tanítási nap kellene legyen egy évben. Van szülői szervezet is, akik arra panaszkodnak, hogy a gyerekeik így kevesebbet tanulnak.
 
Jövőre viszont könnyen lehet, hogy megvalósul a turizmusból élők álma, hiszen Gelmini miniszter asszony (ő az első miniszter, aki mandátuma alatt esküdt örök hűséget [73-as születésű amúgy]) korántsem elutasítóan fogadta a javaslatot. Az örök nyárt akarók álmainak netovábbja az lenne, ha október 10-én kezdődne a tanítás – ahogy régen volt.  
 
A hírről eszembe jutott az Estate italiana (Olasz nyár), a 90-es vébé sikerdala. ÉNEKELJ GIANNA! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr502041585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andfod 2010.05.31. 16:21:53

sőt, a Gelmini nemcsak férjhez ment, nemrégiben le is babázott :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.31. 20:01:11

@andfod: Én azonban már csak azt várom, hogy Lippi babázzon le, vagyis jelölje végeleges keretét! :)

És te szeretnél hosszabb nyarat? Én nem!
És a fiatal Nannini, Őjólfésültsége?

baraonda · baraonda.blog.hu 2010.06.01. 06:28:52

Olasz kisiskolás akarok lenni, és nagyon támogatnám, hogy október 10.-étől kezdődjön csak a tanítás, sőt május elejéig-közepéig elég is volna belőle, ha már lúd, ugyebár... A dalt imádom, függetlenül attól, hogy '90-ben kedvenceim nyertek, és először sírtam örömömben VB-döntőt nézve. Ha jól végiggondolom, azóta sem. :/

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.06.01. 21:12:06

A 2006-os döntő után is ezt énekelték még a pályán a játékosok.

Szép élmény, 1990 nyarán dőlt el végleg, hogy italomán leszek. Június 8-án kezdődtek a mágikus esték, a mai napig óriási élmény ez a vb az olaszoknak, a rosszul sikerült elődöntő ellenére. Talán azóta sem volt ekkora összefogás Olaszországban a válogatott kapcsán.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.01. 21:43:00

@dino vercotti: Leszámítva a nápolyi szurkolást!
:(olasz-argentín)

Bocs!

@baraonda: Kívánom, hogy soha többé ne sírj vébé-döntőn! :)

Brunella 2010.06.02. 23:20:10

Én szeretném, ha a tanítványaimat csak október 10-én látnám. Ennél jobban csak azt szeretném, ha a nyarat Itáliában tölthetném. Nemnemnem, ha én lennék a turizmusos miniszter asszony. Az azért jobb lenne.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.02. 23:41:56

@Brunella: ,,Én szeretném, ha a tanítványaimat csak október 10-én látnám."

Sők? :)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.06.03. 17:45:33

@mbemba: jogos, de azért az egy nagyon különleges helyzet volt, hiszen egy Istenség játszott a saját városában.

Lehet, hogy meg kellene emlékeznem arról a vébéről...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.03. 19:45:36

@dino vercotti: Persze! Őszintén mondom, hogy értettem is a nápolyiakat (focista még nem adott városnak többet, mint Maradona).

Napokban írok mailt a nickedre: 1-2 régi Hurrá Juventus (sajnos, tényleg nem több, ha jól emlékszem) szerintem nálad jobb helyen lenne!
süti beállítások módosítása