Olasz fórum

Olasz fórum

Nutella kontra Unió (+videó: Nanni Moretti, megnyugvás nutellával)

2010. június 20. - mbemba

Milyen lenne a világ Nutella nélkül (Che mondo sarebbe senza Nutella), mondja a reklám. És mit ad Isten, és mit ad az Európai Unió könnyen lehet, hogy megtudjuk ezt. A Nutella sok olasznak és nem, olyan, mint mondjuk itthon a Túró Rudi, tehát érthető, hogy nagy a felindulás Olaszországban.

De miről is van szó? Az Európai Parlament egy döntése szerint tilos lesz bizonyos cukor- és zsírtartalom felett bármilyen terméknek az egészségre jótékony hatását reklámozni. A Nutellát készítő Ferrero alelnöke szerint, az Unió mintegy törvényen kívül helyezné a Nutellát és az édességek nagy többségét!” Az említett, vagyis Francesco Paolo Fulci úgy látja, hogy: ,,ma megtiltják a reklámot, holnap pedig olyan feliratokat kell rátegyünk a termékeinkre, mint <<Vigyázat veszélyes, kedvez az elhízásnak!>>"
  
Giorgio Calabrese, híres táplálkozási szakértő, újságíró, népszerű tudósember azt mondja: ,,A tápértékeket mutató táblázatoknak (tabelle nutrizionali) a hús, a hal, a tészták esetében van értelmük, vagyis a nap mint nap használt termékek esetében kellene használni. Ezekben az esetekben tényleg jó tudni, hogy mennyi a protein benne, milyen zsírokból mennyi van, de hát a Nutella egy eledel, egy menekvés, maga a megnyugvás. Talán meg lehet jegyezni, hogy nem élelmiszer, de azt nem, hogy árt az egészségnek.” Kollégája, Margherita Caroli szerint: ,,Ilyen alapon a parmezán is rákerülhet a listára, mert bizony zsíros egy sajt, de ugyanakkor a kálciumtartalma nagyon-nagyon fontos."
 
Hogy Kalábriai György miről beszél, arról asszociálni lehet Nanni Moretti nagyjelenetére a nutellával:
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr12094672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KergeCsirke 2010.06.20. 11:06:35

A Nutella az egyik legfinomabb dolog a világon, ma is azt reggeliztem (és nem vagyok elhízva). Hívják fel a figyelmet az esetleges "veszélyeire", de ne tiltsák be, illetve ne kényszerítsék a gyártót az alapanyagok megváltoztatására, hogy a piacon tudjon maradni, mert az már nem ugyanaz..

zsírvezér 2010.06.20. 11:14:23

Szerintem senki nem tiltja be a nutellát egyszerűen bele fogesni egy olyan körbe amit nem lehet reklámozni...Sőt az összetételét sem kell meg változtatni. Francesco Paolo Fulci nyavajgását sem értem miért baj, hogy felhívják a figyelmet, hogy egészségtelen. Aki normális tudja, hogy mértéket kell tartani.
Az Eu hozhatna döntést, hogy az egészségtelen életmód miatti betegségek orvosi kezelését , csak 50%-ban fizetheti a TB.
Azt ennyi.

Dagi Omega 2010.06.20. 11:19:41

"tilos lesz bizonyos cukor- és zsírtartalom felett bármilyen terméknek az egészségre jótékony hatását reklámozni"

ebben hol van az hogy betiltjak a nutellat.
ebben meg az sincs hogy ne lehetne reklamozni.

amugy meg be kellene tiltani, de eleg lenne csak a cukrot - gyokerestol irtana ki a problemat. van eleg edesitoszer, zabaljak azt, legalabb lefogynak.

nincs meg egy elelmiszer aminek annyi egeszsegkarosito hatasa lenne mint a cukornak.

thehandsomest (törölt) 2010.06.20. 11:19:47

Ez egy belemagyarázott, idealizmusában már-már a bölcsész szakokat közelítő, és szavakat kiforgató poszt.

,,ma megtiltják a reklámot, holnap pedig olyan feliratokat kell rátegyünk a termékeinkre, mint <<Vigyázat veszélyes, kedvez az elhízásnak!>>"

Ez különösen tetszik. Már-már az MSZP-s "fasisztaveszély" színvonalán lévő idézet.
Értem én, hogy a nutella finom, de nem egészséges. Ha a Ferrero ezt ráakarja(?), vagy már rá is írta az üvegre, akkor mostantól ezt nem szabad.

Érdemes lenne azt is észrevenni, hogy ez nem csak a Nutella ellen szól. Mostantól a kólára és társaira sem lehet mindenféle faszságot írogatni. A Ferrerónál meg örülhetnek a kib@szott nagy reklámnak. Kb. ennyi.

thehandsomest (törölt) 2010.06.20. 11:23:20

Éljen(?) a szólás a véleményszabadság! Na töröldd ezt is gyorsan. Amúgy had szopjanak az azzurik a VB-n. Égjenek ezerrel! :)

Villy 2010.06.20. 11:35:06

Amúgy az a vicces, hogy az emberek jogait lábbal tiporhatják, senkit nem érdekel, de a Nutellára címke kerül...

Rókakígyó 2010.06.20. 11:41:01

a nutella szar, betegséget okoz.

nincs_nick 2010.06.20. 11:48:10

Hát pedig valahol el kell kezdeni, vagy itt is az lesz mint az USA-ban. Hej, de szép is ott az utcai látkép a sok vidám és pufók arccal...

Nem pont Nutella, de pl. egy nagy zacskó (kemény 300g, uzsonnára is elcsipegethető) M&M's-ben és két pohár "narancslé"-ben pont kétszer annyi kalória van, mint ami egy átlagos irodai dolgozó napi igénye... Ha már ráírják ezeket az értékeket az édességekre (és szerencsére már kénytelenek lesznek), akkor legalább az esély megvan a változásra, azaz észbe kapunk vásárlásnál, hogy talán mégsem kellene megvennem azt a doboz sütit, mert annyi energiát viszek be vele, amit 10 óra alatt egy bányász sem éget el...

lvjtn (törölt) 2010.06.20. 11:51:54

de minek kenyérre kenni a nutellát? az a sok egészségtelen szénhidrát, ami a kenyérben van, jól be is kéne tiltani ;-)

amúgy lassan itt az ideje kilépni az eu-ból, ennyi komcsi balfaszt, akik mindent meg akarnak mondani, mi egészséges, mi jó nekem stb. a nutella finom, a sok puhapöcsű brüsszeli meg húzzon észak-koreába világboldogítani

Krumplicukor1987 2010.06.20. 12:21:22

@Dagi Omega: édesítőszerek is hizlalnak. Anno olvastam egy cikket róla, hogy azok akik csak édesítőszert használtak, ugyanúgy meghíztak mint a cukrot evők (bár ebben az is benne volt, hogy emberel nagy része nem gondolta hogy az édesítőszerek is hizlalnak így qrva sokat ettek belőle).
Egyébként meg nyugodtan lehet enni nutellát meg ilyeneket mértékkel, és mozogni kell napi 15-30 percet. Ha ez megvan, semmivel sem halsz meg korábban mint egy "teljesen egészségesen" étkező ember.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.20. 12:23:21

Demagóg faszság ez az egész. Semmilyen tiltásról nincs szó, csak a hazugságot tiltják végre konkrétan.
Csalóka dolog ám a nyugati demokrácia szabadságképe. Nagy szájjal ki lehet jelenteni, hogy mindenkinek jogában áll azt enni/inni, amit akar, de ha az összképet nézzük, vajon a társadalom szabadsága hol van, amikor évi sok tízezer haláleset ered a dohányzásból, az alkoholizmusból, valamint az elhízás és az abból eredő cukorbetegség, keringési betegségekből? Vagy a legalább ilyen nagyságrendű nagyon súlyos megbetegedés és annak kezelési költségei is mind a társadalmat terhelik, az egyén szabadsága nevében.
Ez nem fenntartható és nem is elfogadható. Nem mondom, hogy korlátozni kell mindent, de az a minimum, hogy hazug reklámokkal nem engedünk reklámozni nyilvánvalóan káros termékeket.

Cold Heart 2010.06.20. 12:28:17

Mint már mások is említették, csak az egészséges étekként való reklámozást akarják tiltani, amit őszintén szólva, meg is értek. Igen komoly probléma az elhízás, főleg a gyerekek körében, rengetegbe kerül az egészségügynek, miért ne próbálnának tenni vmit?
A Nutella reklámban meg elég vicces, ahogy mutatják miből készül: tej, mogyoró, kakaó
miközben a valóságban több, mint fele cukor

édességekkel semmi baj, de helyén kell kezelni őket.

Szibarita 2010.06.20. 12:37:28

Dehat meg csak a reklamjat sem akajak tiltani, csak azt hogy ne lehessen ugy eladni, mint egeszseges kajat, hogy lehet ezen felhaborodni?

Tovabba mi az, hogy nincs rajta osszetetel meg tapanyag-tablazat? En mindenen megnezem, amit megveszek, ennek megfeleloen nutellan is megtennem.

Micsoda szent tehenezes mar ez?

Delamo 2010.06.20. 12:40:41

@Cold Heart:

Ha még csak ezek lennének benne, nem is lenne baj...
Két évvel ezelőtt kellett megvizsgálnunk jó néhány élelmiszert, hogy melyek azok, amelyek vegetáriánusok, laktovegetáriánusok számára is javasolhatók fogyasztásra.
Érdekes eredmények születtek...
A Nutella egyik - legnagyobb mennyiségben előforduló - összetevője egy élelmiszer-adalék, amit a kakaó/csokoládé helyettesítésére használnak.

Ez nem más, mint a porított MARHAVÉR...

"Fantasztikus" barna színt ad a termékeknek és lényegesen olcsóbb, mint a kakaó, vagy a csokoládé. Emellett "állománysűrítő" tulajdonságokkal is bír.

Szóval, ki szeretne egy kis "Marhavéres"-kenyeret reggelire?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.20. 12:45:35

@Krumplicukor1987: Ez így egy nagy butaság. Az édesítőszerből nem lehet annyit enni, hogy elhízzon tőle az ember. Az aszpartam például kétszázszor édesebb, mint a cukor, így hogy az aszpartamtól elhízzon valaki, napi ezer liter light kólát kell meginnia. Sok sikert hozzá.
Az aszpartammal konkrétan az a baj (eltekintve most a vélelmezhető rákkeltő hatásától), hogy felbomlásakor olyan aminosav keletkezik, amely a szervezetet fokozott szénhidrát-bevitelre készteti, magyarán szólva éhséget okoz, méghozzá szénhidrát-éhséget. Akik csak cukormentes üdítőt isznak és úgy gondolják, ezzel nagyon tettek az egészségük érdekében, azok simán felkajálják utána azt a szénhidrát-mennyiséget (vagy éppenséggel annak többszörösét), amit az aszpartammal eredetileg kiváltottak.
Nem arról van szó, hogy lehet-e nutellát enni mértékkel, hanem arról, hogy szabad-e a nutellát hazugsággal reklámozni, egészséges imidzset faragni a (táplálkozási szempontból) nyilvánvalóan értéktelen cuccnak. A nutella tulajdonképpen cukrozott zsír. Mégis, mi olvasható a cimkéjén:

Nutella reggelire!
Táplálkozástudományi szakemberek álláspontja, hogy a rendszeres reggelizés alapvető fontosságú a szervezet kiegyensúlyozott energiaellátásában. Célszerű, hogy a reggeli az átlagos napi energiabevitel (2000 kcal - INBÉ) 15-20%-t adja. A nutellás reggeli mindamellett, hogy ízletes, a napkezdéshez a megfelelő energiabevitelt biztosíthatja.
Egy ideális reggeli Nutellával:
- egy szelet nutellás kenyér
- egy pohár 1.5%-os tej
- egy alma

Ez egy akkora ordas csúsztatás, mint a ház, bár a konkrét hazugságot azért óvatosan próbálja kikerülni.
Ezt akarja tiltani az EU.

Martian (törölt) 2010.06.20. 12:55:46

Rá kell írni a Nutellás tégelyre, hogy ha ezt mind bezabálod, 850 km-t kell lefutnod, hogy el ne hízzál vagy 2 beöntéses böjtkúrát végigcsinálnod, hogy mérgezés miatt ne öregedj meg a kelleténél gyorsabban.
:))

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.20. 12:56:45

Tipikus értelmetlen olasz hiszti ez a poszt, szinte látom, ahogy hadonászik a kezével a szerző, az égre emeli a szemét, ordít, és csak úgy visszhangzik a sok porco dio meg porca madonna. Oszt közben senki nem akarja betiltani a kedvenc Nutelláját, ez szóba se került. Szánalmas.

v_a_lucky 2010.06.20. 13:06:29

@Ciao Hermes: Én! Nagyoon szeretem a vért. Sültvér, hagymás vér, véreshurka. Jöhet a véres kenyér is reggelire. Ja, a nutellát is szeretem.

knorbert 2010.06.20. 13:07:48

A Nutellát szeretem, de csak önmagában, kenyér nélkül. Amikor Mo-on szó volt róla, hogy az iskolai büfék nem árulhatnak egészségtelen dolgokat, akkor mondta több szakértő is, hogy az első dolog, amit azonnal ki kellene tiltani a büfékből, mert a legegészségtelenebb élelmiszer - a chipseken és a cukros löttyökön kívül természetesen - az a .... kapaszkodjatok meg ........ az a sajt (kalóriabomba).

Egyébként miért is baj az, hogy a valóban egészségtelen ételekre nem lehet ráírni, hogy egészségesek, és, hogy jót tesznek?? Ez kb. olyan, mintha a dohánytermékekre ráírnák, mennyire egészséges leszel tőlük...

Amúgy én azt vallom, minden emberi fogyasztásra engedélyezett termék fogyasztható, csak MÉRTÉKKEL. Érdemes megnézni a címkét, mit tartalmaz, milyen mennyiségben. pl cukortartalom üdítőkben (beszédes képek): www.sugarstacks.com/beverages.htm , internetsiao.com/how-much-sugar-am-i-consuming/

Csore60 2010.06.20. 13:17:25

@Dagi Omega:

Te olvasod, amit írsz? Biztos vagy abban, hogy a mesterséges édesítő szerek, amik olyan vegyületeket tartalmaznak, amik a természetben elő sem fordulnak, egészségesebbek, mint a mértékkel fogyasztott cukor?

TGabi 2010.06.20. 13:20:20

Nem mellesleg: egy üveg Nutella befalásával saccperkábé 3,5 hetes diéta eredményét lehet azonnal lerombolni. (Dr. Zajkás Gábor obezitológus véleménye...)

Szóval gyárilag nem az "akármithetekúgyisgebevagyok" csoportba tartozóknaknem nagyon ajánlott...:(((

Csore60 2010.06.20. 13:23:04

@Ciao Hermes:

:) Mi a baj a marhavérrel? Természetes anyag, sok benne a jól felszívódó vas. Inkább marhavér, mint a mesterséges édesítők. Vacak az ízük, és senki sem fog tudni meggyőzni, hogy teljesen ártalmatlanok. Akkor inkább cukor, módjával. Egyébként is nagyon rég vettem Nutellát. Pedig finom.

Limonade Joe 2010.06.20. 13:26:26

Felőlem be is tilthatják a Nutellát. Legalább jól fogok majd keresni a csempészetével. Nagyobb király leszek, mint bármelyik alkoholcsempész maffiózó az alkoholtilalom idején. :))

És ha tényleg olyan káros, inkább Nutella vigyen a sírba, mint a drog, a szesz, a bagó, az idegeskedés, az infarktus és még sorolhatnám.

NUTELLA FOR EVER!

Martian (törölt) 2010.06.20. 14:03:23

@Csore60: Ha az a marhavér szerves maradványokat (hormonok, antibiotikumok, stb) is tartalmaz, akkor ne csodálkozzunk, ha az édességektől (is) ennyi hiperaktív, allergiás gyerek van.
Valamit tudhattak a zsidók, mert a kóser vágás alapfeltétele a kivéreztetés... aztán nem csoda, hogy a gyerekeik IQ huszárok lettek az iskolában.

v_a_lucky 2010.06.20. 14:21:46

@Martian: Nem akarok nagyon kötözködni...de szerinted amikor kitalálták a kóser vágást, akkor volt az állatok vérében antibiotikum? :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.06.20. 14:35:04

"A Nutella sok olasznak és nem, olyan, mint mondjuk itthon a Túró Rudi, tehát érthető, hogy nagy a felindulás Olaszországban."

Ezt én nem értem...

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.06.20. 14:36:25

kész. itt a világvége.
hát a kurva anyátok nektek mind, rohadt konzumidióták!

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.06.20. 14:37:49

@immortalis:

segítek: a posztíró semmit nem tud az olaszokról.
neked elárulom, az olaszok az eu sporttagozatosai.
alig esznek a finom édességeikből.

Bizi Clop 2010.06.20. 15:04:45

@Ciao Hermes:
- milyen intézmény tagjaként belül vizsgáltátok a nutellát?
- hol lehet letölteni a vizsgálat eredményét?
- ha két éve vizsgáltátok, hogyhogy még mindig nincs ráírva a címkéjére?

sanyix 2010.06.20. 15:08:35

az hogy van hogy a nutella ízét még csak megközelíteni sem tudja más hasonló cucc? Pedig próbálkoznak bőven.

Martian (törölt) 2010.06.20. 15:34:33

@v_a_lucky: az antibiotikumokon kívül stresszhormonok, kórokozók, stb. régóta voltak a vérben... nyilván a Jehovának nevezett földönkívüli főnök tisztában volt mindezzel.
:))

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.20. 16:10:28

@sanyix: és az hogy van, hogy a mai nutella egy szimpla kakaóízű trutymó, míg húsz évvel ezelőtt még mogyoró íze volt?

hamisnero 2010.06.20. 16:15:49

@Csönd-Nesz-Rizs.®: kezeltesd magad.
@Dagi Omega: nem kell zabálni.

Csore60 2010.06.20. 16:31:43

@Martian: Ilyen alapon nem kell nekik csirkehúst, sertés húst sem enni, a zöldségben, gyümölcsben is lehetnek vegyszermaradványok. Ennek ellenére egyetértek Veled, a sok műkaja jelentős szerepet játszik abban, hogy sok a figyelemproblémás, hiperaktív gyerek. Minden rasszizmustól mentesen jegyzem meg, nem minden zsidó gyerek zseni... A vér fogyasztásának tilalma mögött talán a korabeli higiéniai és éghajlati viszonyok is szerepet játszottak.

KergeCsirke 2010.06.20. 16:39:59

@Dagi Omega: Oké, mea culpa, elsőre csak végigfutottam és ez maradt meg.. :)
Az, hogy betiltják a reklámját, önmagában nem old meg semmit. Elég ismert termék ahhoz, hogy enélkül is ugyanannyi fogyjon, mint eddig.
Nem gondolom, hogy a nem kifejezetten egészséges ételekkel akkora baj lenne. A mérték a fontos.

Tesco árufeltöltő 2010.06.20. 16:57:01

@Csore60: Nem mindegyik káros. A stevia pl. természetes alapú édesítő és nem cukor :)

Selli69 2010.06.20. 17:27:25

@Bizi Clop: nagyon jó kérdések, azóta is hiányolom Ciao Hermes válaszát.
Engem is érdekelne, hogy ha valakik kiderítenek valami disznóságot, mondjuk, kajaügyben, urambocsá azért derítik ki, mert másvalakik megkérték őket erre, akkor hogy a fenébe van az, hogy egyik valakik se hívják fel az egyszeri fogyasztó figyelmét a disznóságra? (lsd. pl. akár Levegő Munkacsoport paradicsomos felmérését.) Áh, költői kérdés volt....

sanyix 2010.06.20. 17:33:47

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: úgy hogy máshogy érzed az ízeket?
Ha olyan szimpla lenne,akkor lenne 500 másolat, de semmi nincs ami közelítene is hozzá.

Martian (törölt) 2010.06.20. 17:39:58

@Csore60: A növényvédőszer- illetve hormonmaradványok közül az utóbbinak jóval nagyobb esélyük van kölcsönhatásba lépni az emberi szervezet biokémiai információs rendszerével.

"Minden rasszizmustól mentesen jegyzem meg, nem minden zsidó gyerek zseni..."

Az is sokat számít, ha valaki tiszta fejjel, nyugodtan tud figyelni.

"A vér fogyasztásának tilalma mögött talán a korabeli higiéniai és éghajlati viszonyok is szerepet játszottak."

A disznóhúsra ez mindenképpen jogos a trichinózis miatt.

CM2131 2010.06.20. 17:53:44

@sanyix: az Eurocrem pl. sokkal finomabb, és már 30 éve is finomabb volt, kár, hogy nehéz hozzájutni és akkor is aranyáron mérik, kb. 3x annyiba kerül mint a nutella. Abban a mogyorós résznek mogyoró, a diósnak dió íze van.
en.wikipedia.org/wiki/Eurocrem

Asidotus 2010.06.20. 18:02:46

Egy egészségtelen, káros termék, ami finom. Az alkohollal egy kategória.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.20. 18:09:27

@sanyix: szerintem félreértesz. Arra akartam célozni, hogy az évek során addig-addig spórolgattak a gyárban az alapanyagokkal, hogy mostanra finoman szólva tönkretették.
(mondjuk még mindig jobb, mint a pick szalámi, aminél azt sem tudhatod, hogy mit kapsz, ez legalább stabilan szar :) )

Dagi Omega 2010.06.20. 18:17:36

@Krumplicukor1987:

"édesítőszerek is hizlalnak."

nem hizlalnak. aszpartam aceszulfam-k na-ciklamat pl semennyire. ha annyit eszel amennyi mar hizlalna az kb a halalos dozis

"Anno olvastam egy cikket róla, hogy azok akik csak édesítőszert használtak, ugyanúgy meghíztak mint a cukrot evők"

gondolom nutellas kenyerre szortak az edesitoszert es zsirt ittak hozza

"Egyébként meg nyugodtan lehet enni nutellát meg ilyeneket mértékkel, és mozogni kell napi 15-30 percet."

iszonyu tevedes. 2 nutellas kenyer kb 800 kcal. 15 perc futas kb 150 kcal es ez nem zsirbol jon le, ennyitol le sem esik a vercukrod.

elviselheto mennyisegu sporttal nem lehet lefogyni. lefogyni ugy lehet ha nem eszel etelt aminek energiatartalma van

Dagi Omega 2010.06.20. 18:28:10

@Csore60:
"Te olvasod, amit írsz?"

nem, te olvasod. en irom

"Biztos vagy abban, hogy a mesterséges édesítő szerek, amik olyan vegyületeket tartalmaznak, amik a természetben elő sem fordulnak, egészségesebbek, mint a mértékkel fogyasztott cukor?"

nem vagyok biztos semmiben. nem irtam hogy egeszsegesebb. azt irtam hogy a cukor egeszsegtelen. az edesito pedig nem hizlal.

ettol meg siman lehet egeszsegesebb az edesito mint a cukor de ezt nem irtam.
de most irom. tok irrelevans hogy termeszetes meg hogy hol fordul elo. kerdezz meg pl egy cukorbeteget szerinte melyik mennyire egeszseges.

Dave_bloghu 2010.06.20. 18:41:01

Imádom a reklámcsúsztatásokat, amik ügyes megfogalmazásokkal elhitetik veled, hogy a keksz meg csoki egészséges. Pl.

"Egy egészséges reggeli részeKÉNT" (tehát 1 keksz, a többi zabpehely)
"Most teljes kiőrlésű gabonáVAL" (1%-ot raktunk bele, ezt ki is írtuk óriási betűvel a dobozra: egészséges.)
"Fedezi a napi A B D E C vitamin szükséglet 20%-át" (Jól hangzik, és inkább ezt reklámozzuk, mint hogy fél év alatt inzulinos cukros leszel tőle.)
"Tej és egy csepp tejszín" (na meg 60 % cukor)
"A gyümölcsök tiszta ízéVEL" (íz igen, gyümölcstartalom nulla)

A képi világnál pedig kedvencem, amikor a 95% só ételízeítő reklámjánál friss harsogó zöldségkosár formálódik át ételízesítővé".

Dave_bloghu 2010.06.20. 18:48:25

Innen lehet csemegézni jól megfogalmazott csúsztatásokat a témában:
www.nestle.hu/StaticPages/2_02_TermekUjdonsagok.aspx#p1

Pl. rögtön a második:
A Nesquik Duo a kakaós Nesquik és a vanília ízű gabonagolyók egyedülálló kombinációja, amely egy fantasztikus reggeli választás lehet. A 8 féle vitamin mellett kalciumot, vasat és teljes kiőrlésű gabonát is tartalmaz, ezáltal a gyermekek étrendjének része lehet.

FÉRGEK!

TGV 2010.06.20. 18:58:40

konkretana Nutella egy csokoladegyartasi mellektermekbol lett es azert hoztak letre, mert sajnaltak kidobni, viszont kb a legnyeresegesebb edesseg amit valaha csinaltak.

Es az olaszok nem azert sirankoznak, mert ugy gondoljak, hoigy tenyleg be fogjak tiltani, hanem azert, mert ez INGYEN REKLAM a termeknek, jol meg lehet lovagolni a temat.

Amugy a Nutella finom, nehany evente en is szoktam enni, de nem sokat, mert nekem mar elviselhetetlenul edes.

Egyéves Önkéntes 2010.06.20. 19:29:47

Na, az EU már leszámolt a százas izzóval, nyilván most a Nutella következik.
Jelenleg én is ezt a két dolgot látom európa legnagyobb problémájának.

Csore60 2010.06.20. 19:41:36

@Dagi Omega:

A cukorbetegeknek jobb híján kell fogyasztaniuk, mert cukrot nem ehetnek. Egyébként az sem biztos, hogy az édesítőszerek nem hízlalnak. A cukorpótlók például igen, mert azokban van kalória.

Csore60 2010.06.20. 19:44:45

@Tesco árufeltöltő: Szuper... Ha ez igaz, és az íze sem pocsék, akkor keresni fogom. Nekem az édesítőkkel többek közt az is a bajom, hogy pocsék ízük van....

winnie the poh 2010.06.20. 19:52:56

Mi baj a marhavérrel?

"Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat.
Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek."

Mózes I. könyve:9:3-4

chabba (törölt) 2010.06.20. 19:59:26

@Bizi Clop: a marhavér alkalmazása csokoládés-sűrű állagú termékeknél több mint bevett megoldás már több évtizede. Konkrétan egy csomó csokis/kakaós tej összetételénél is fel van sorolva, nincs ebben semmi extra.

Asidotus 2010.06.20. 20:00:43

@Csore60:
a cukor, amit ma az ételeinkbe teszünk, akár az élelmiszeripar, akár nagyanyám a süteménybe, bizonyítottan káros. Cukorbetegség, elhízás, stb.
Az édesítőszerekről ez még nincs bebizonyítva.
Ráadásul, én úgy olvastam, hogy a szacharint és a natrium-ciklamátot senki sem tartja veszélyesnek, ellentétben az aszpartámmal, amiről sokan vélik úgy, hogy árthat, de sokan állítják azt, hogy nem.

Az édesítőszerek direktben nem hizlalnak. A látott kép ne tévesszen meg (mikor dagadt emberek fogyasztanak ilyen termékeket), nem attól híztak el. Azért isznak lájtos kólát, mert ELŐTTE elhíztak. A veszély ott áll fenn vele, hogy mivel lájtos kólát, stb. fogyaszt, úgy van vele, hogy akkor ehet ahogy jólesik. Nem, nem ehetne, mert attól meg hízik.

kulup 2010.06.20. 20:05:40

@CM2131: Az Eurocrem tényleg sokkal jobb, és még olcsóbb is (Szerbiában).

Delamo 2010.06.20. 20:10:18

@Bizi Clop:
- milyen intézmény tagjaként belül vizsgáltátok a nutellát?
Az európai élelmiszerbiztonsági hivatal (EFSA) egyik laboratóriuma.

- hol lehet letölteni a vizsgálat eredményét?
Sajnos sehonnan.

- ha két éve vizsgáltátok, hogyhogy még mindig nincs ráírva a címkéjére?
Ennek több oka is van:
1: élelmiszerbiztonsági szempontból "nem veszélyes" (NO COMMENT)...
2: nem a Ferrero kérte a vizsgálatokat, hanem egy táplálkozástudománnyal foglalkozó független alapítvány.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a forgalomba kerülő "prémium kategóriás", "kiváló minőségű", "ellenőrzött körülmények között készülő" "élelmiszernek" nevezett termékek közel 40%-át én akkor sem fogyasztanám el, ha ingyenesen tömnék tele velük a hűtőszekrényemet.
A nutella csak a jéghegy (egyik) csúcsa.

Jónéhány alkalommal találkoztam már pld. olyan paradicsommal, aminek az állati hormon tartalma megközelítette egy halrúdét...
A teljesség igénye nélkül én pld. virslit, párizsit, szafaládét (tehéntőgy, állati zsigerek, csirkebőr); pulykahúst (bármilyen formában); rákot; tengeri halakat; kagylót; ketchupot; müzlit, marokkói és Spanyol zöldségeket, dél amerikai szőlőt és onnan származó dióféléket, kínai szárított fűszereket, sushit, olíva olajat(!), margarint(!), zselés cuccokat (állati csontok), amerikai sajtokat és szirupokat, cukormentes "light" termékeket, stb. annak ellenére nem veszek évek óta, hogy egyébként nagyon is szívesen fogyasztanám nagyrészüket (ha megbízható forrásból származnának).

A legnagyobb "ellenségek" azonban ennél sokkal alattomosabb módon vannak jelen az életünkben, mivel jó részük nem megkerülhető. Ilyenek a víz (a kiszűrhetetlen hormontartalom miatt), a dezodorok és parfümök 95%-a, a fogkrémek legismertebb márkái, hajsamponok, az öblítők jó része, a WC-papír bizonyos fajtái (végbélrák nagyrészéért felelős...), lakásillatosítók, ízesített teák, (sárgára, kékre) színezett üdítők, füstaromás húsok, olcsó "ét"olajok, babaolajok, élesztővel készült termékek, stb. stb. stb.

...és ami előtt megkérdeznétek, hogy akkor miért vannak ezek forgalomban, had előlegezzem meg a választ: pénz, élelmiszer- és gyógyszerlobbi (itt a kettő közé akár egyenlőségjelet is lehetne tenni), 6 milliárd földlakó élelmezése, hatalom, stb.

winnie the poh 2010.06.20. 20:19:33

@Ciao Hermes:
Remélem ráérsz, mert most megbombáznak kérdésekkel. Kezdeném is: miért éppen pulykahús? Mennyivel rosszabb a többi szárnyasnál?

Deszkás 2010.06.20. 20:40:20

@Dagi Omega: Szőlőcukor, nádcukor, gyümölcscukor? Egyébként egyél te mindenféle művi úton előállított édesítőt! Én maradok a természetesnél.

A nép fia 2010.06.20. 20:57:04

Egy időben teljesen nutellán éltem, napi egy pohárnyi (igen, régen volt a poharas kiszerelés, de már jó ideje nem látom), hónapokon keresztül. És lám, egy kilóval nem lettem több! A legnagyobb üvegeset két nap alatt betolom, ha hiányom van. Ennél sokkal egészségtelenebbek kaják vannak.

Kevés jobb dolog van, mint a nutella. Úgysem fogják betiltani! Ez az egész vihar a biliben.

pPanni 2010.06.20. 22:09:44

Nutella legfőbb összetevői: növényi zsiradék + cukor. A zsírról halványan sejtem, hogy szója- vagy pálmaolaj, hosszú távon egyikből sem ennék szívesen sokat, bár a szójaolaj jó főzni (heti felhasználásunk kb. 3 evőkanál, 2 főre, bármilyen olajból). Mogyorótartalom elenyésző. Ezen kívül a Magyarországon forgalmazott Nutella nagy része Lengyelországban készül, és ehetetlenül szar (mint a Milkák nagy része is).
Szerintem a németek jobban hájpolják a Nutellát, mint az olaszok. Tizenpár éve láttunk valami kis riportot német családdal, az elhízással küzdve, papa, mama, gyerekek este tv előtt üldögélve, mindegyik saját nutellás-üveggel+kiskanállal. Na ezek miatt kell ráírni ezt a szöveget.

Tavaly megpróbáltam a Nutella kalóriatartalmát megkeresni, mily meglepő, a saját honlapjukon semmiféle erre vonatkozó információt nem találtam.

Hasonlóan egészségtelen, de finom egy magyar cég diókréme (ill. kakaós diókréme). Azon is érezni, hogy cukor+zsír, de a diót is érezni, és vér nincs benne, mert diószínű.

pPanni 2010.06.20. 22:15:10

Édesítőszer: ha jól tudom, úgy veri át a test biokémiáját, hogy az édesreceptorok beizzítják az agyat, hogy cukor érkezik, emésztésre felkészülni, és elkezdi koordinálni a hormonokat, szállítórendszereket, és utána bármilyen kalóriaforrást dob be az ember a szájába, csúcsra járatott emésztőrendszerbe érkezik, ami aztán kihozza a maximumot a kajából.

Emellett érzékenységet okozhat, nem véltelen írják rá, hogy nagy mennyiségű fogyasztás hasmenést okozhat, fenilalanin-érzékenység is elég durva tud lenni. Ezen kívül még nem használják olyan régóta ekkora mennyiségben az édesítőszereket, hogy tudnánk, mi történik egy 50éves szervezetben, amelyik kb. 3 éves kora óta kap ilyeneket. 20 éve még csak a nagyon ritka eset volt az édesítő, cukros nagyapám mindig cipelte magával a szacharint kis lapos kék-fehér fémdobozkában, hogy legyen mit a kávéba raknia.

Abrash1965 2010.06.20. 22:37:39

definiálnád, mi az "eledel" szó jelentése?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.20. 22:41:53

@Abrash1965: Az eledel nem élelmiszer, nem táplálék!

hulyeinformatikus 2010.06.21. 09:11:44

@Ciao Hermes: "Jónéhány alkalommal találkoztam már pld. olyan paradicsommal, aminek az állati hormon tartalma megközelítette egy halrúdét..."

Ez most a halrúdra nézve dehonesztáló?
Merthogy fogalmam sincs, hogy kerülne nagy mennyiségben állati hormon a paradicsomba.

Delamo 2010.06.21. 10:47:57

@hulyeinformatikus:
Nem gondolom, hogy a "dehonesztáló" kifejezés lenne megfelelő az említett paradicsom, vagy halrúd hormontartalmának mérésére, kifejezésére.

Meglátásom szerint ez a szóhasználat sokkal inkább körülírja azon embereknek/cégeknek a cselekedetét, akik - mintegy árukapcsolás gyanánt -az állattartó telepekről összegyűjtött "tisztítatlan" trágya, ill.húslé dilúcióját, higítmányát használják lombtrágya helyett, a növény(ek) teljes fejlődési időszakában.
Az sem ritka eset, amikor a vágóhidakon keletkező, élelmiszergyártásra már nem használható nyesedékeket, állati maradványokat (költségcsökkentés miatt) nem semmisíttetik meg, hanem trágyaként/"komposztként" értékesítik (szabadulnak meg tőle).

Dagi Omega 2010.06.21. 21:01:27

@Deszkás:
"Szőlőcukor, nádcukor, gyümölcscukor? Egyébként egyél te mindenféle művi úton előállított édesítőt! Én maradok a természetesnél."

komolyan azt sikerult gondolnod hogy az erv hogy te 'maradsz a termeszetesnel'?

annak hogy melyikunk mit akar enni semmi relevanciaja nincs arra nezve amirol vitatkozunk.

Dagi Omega 2010.06.21. 21:11:21

@Csore60:

"A cukorbetegeknek jobb híján kell fogyasztaniuk, mert cukrot nem ehetnek."

tehat emiatt a cukorbetegeknek egeszseges a cukor? vagy ha megsem az akkor minek irtad?

"Egyébként az sem biztos, hogy az édesítőszerek nem hízlalnak."

amiket emlitettem azok nem 'hizlalnak'.

"A cukorpótlók például igen, mert azokban van kalória."

definiald 'cukorpotlo'. ha pl mez akkor nyilvan detto cukor az egesz. a mezet is be kellene tiltani.
süti beállítások módosítása