Olasz fórum

Olasz fórum

Szlovákia-Olaszország (csütörtök, 4 óra)

2010. június 23. - mbemba

Lippi mondja: Tudjuk, hogy tudunk sokkal jobban játszani!

A jó Marcello elfogadni elfogadja a kritikákat, de csak addig, amíg azok az eredményeket illetik. A csapaton pedig megpróbál változtatni, illetve itt-ott hozzátenni a csapatjátékhoz, és mindenekelőtt az eredményességhez.
 
Maggio és Hamsik nem nápolyiak, hanem olasz és szlovák lesznek
(vonal alatt a hivatalos honlap) 
Na, lássuk, hogy nézhet ki ezek alapján a kezdő: Marchetti helye biztos, mint Buffoné volt. Zambrotta helye szintén beton biztos, de az nem, hogy melyik oldalon: arról van szó, hogy a szakértő véleményezők által földbe döngölt Zambrotta nagyon jól játszik, ellentétben a túloldalon keveset mutató – de, nem nagyon hibázó – Criscitóval. Így lehet, hogy bejön Maggio a jobbra, hadd rohanjon, támadjon; s akkor Zambrotta átmenne a balra. Chiellini és Cannavaro helye nincs megkérdőjelezve.
 
Középpályán De Rossi az alfa és omega; Montolivo is az lenne, csakhogy Pirlo már az egymáselleni játékban is részt vett, vagyis itt van egy kisebb kérdőjel. A kezdőben azonban még valószínű a firenzei helye. Marchisio aligha fog megint kezdeni. Inkább Gattuso lesz ott a pályán – gondolva a labdaszerzésre; másrészt pedig Di Natale tehet az olasz ügyért a középpálya kreatívjaként. De ha valaki játszani akar a számokkal, az elképzelt játékrendszerekkel, akkor lehet őt támadóként is jegyezni.
 
Gilardino helyett most inkább Pazzini lesz az elsőszámú gólfelelős, de persze Iaquinta sem azért van, hogy csendben legyen. Nem is lesz csendben!
 
Ha nyer a csapat, akkor továbbjut – korántsem biztos, hogy elsőként. Ha döntetlen, akkor is nagy az esély a továbblépésre: döntetlen esetén, ha Paraguay nyer, akkor Lippiék mennek tovább; ha döntetlenjük több gólt hoz, mint az esetleges új-zélandi döntetlen.
 
Hát így! Forza ragazzi!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr622102216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.23. 16:20:32

Forza, én azért megpróbálnám Quagliarellát Pazzo mellett.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.23. 16:29:51

Gattuso, pláne Pirlóval súlyosbítva... Azért persze a szlovákok ellen forza.

oleandro 2010.06.23. 19:46:52

Valóban nehéz ezeknek az azúroknak szurkolni - a holnapi ellenfelük ellen azért könnyebb lenne, attól visszatart a jólneveltség -:) úgyhogy legyen: Forza azzurri! Forza Daniele!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.23. 21:22:00

Lippi mondta ma, hogy Pirlo a cserék között kezd!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.24. 07:39:33

Pepe hiánya lehet érdekes: a zélandiak ellen azért jött le félidőben, mert nem követte Lippi utasításait.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.24. 10:54:44

@mbemba: Ezért játszat egy öregecskedő, potenciálisan piruló, lobogó hajú dzsigolót? - hát nem tudom.

oleandro 2010.06.24. 17:54:57

Vergogna!
várható volt, de akkor is düöbbenetes.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.24. 17:55:07

@mbemba: Megengedsz majd egy posztot az olaszokról? Csak hogy két, gondolom én erősen eltérő vélemény is legyen a válogatott szerepléséről a blogon, gondolom az olvasók is erősen polarizáltak.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.24. 18:13:57

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: De ne úgy kezd, hogy én megmondtam. Favio Quagliarella kellett volna elejitő fogva. A végén legalább vitézként búcsúztak, ha már nyolcvan percig gylázatosan játszottak. Quagliarella gólja azért benne van az első ötben szerintem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.24. 18:45:35

@popp: Távolról sem úgy kezdem, magad is olvashatod. Nem kárörömködtem egy percet sem, mert nem örülök, se így, se úgy. Már csak az ellenfél miatt sem.

oleandro 2010.06.24. 18:47:38

@popp: És az kit érdekel?
Ember! A leggyengébb csoportban sikerült tökutolsónak lenni!!!!!
Ez kb akkora szégyen, mint amikor annka idején kikaptak Észak-Koreától. Innen már nincs lejjebb!!!!
(nekik...)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.26. 10:03:44

@oleandro: Efölött noncs vita, csak annyit bátorkodtam, hogy még így is szerencsétlen nüanszokon múlott.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.26. 10:16:56

@popp: @oleandro: ,,Núansz". Gondoljunk bele, ha egy szerencsétlenül részlet úgy alakul - mondjuk, 82-ben nem úgy számítják a továbbjutást, ahogy számították - akkor ma Bearzot lenne a világ legnagyobb lúzere, aki tehetségtelenül, amatőr módon és főleg szűklátókörűen állította össze keretét.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.26. 13:25:10

@mbemba: Pontosan. Hasonló egyébként a fölfogásunk a fociról. Sőt így netes fociblog búvárkodásom során kicsit megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyien képesek végletes következtetéseket levonni, akér egy félidő alapján is. Persze érdekes olvasni utólag okosan levezetett eszmefutatásokat mi miért történt, de szerintem a foci ennél sokkal esetlegesebb, épp ettül szép.
süti beállítások módosítása