Egy év híján háromnegyed évszázaddal ezelőtt kötötték meg azt a szerződést, mely szinte determinálta, hogy háborús helyzet fog előállni Európában és Mussolini elnevezése alapján hívták így végig az egykori központi hatalmakat az antant, illetve későbbi nevén a szövetséges államok ellen. A Duce 1936. november elsején elhangzott milánói, Dóm téri beszédében mondta a következőket: "A Berlin-Róma ív nem egy választóvonal, hanem egy tengely, amely körül Európa többi államai csoportosulhatnak."

Az idáig elvező döntés okai mindenki számára ismertek. Az olaszok, főleg a fasiszta hatalomátvétel után, rendkívül elégedetlenek voltak a versailles-i békerendszerrel, nem érezték magukat igazi győztesnek, pedig ők aztán az árulást is elkövették ezért. Mussolini célja egy földközi-tengeri hegemónia kialakítása volt, mindezt ötvözve egy jelentősebb afrikai gyarmatbirodalommal. Ismerős lehet ez a törekvés, hiszen minden fasiszta külpolitikai mozzanat a Római Birodalom iránti vágyakozást tükrözte.

Az 1930-as évek elején viszont még nem volt egyértelmű, hogy egymásra talál Olaszország és Németország. Ekkoriban Olaszország legalább olyan nagy álmokat dédelgetett mint Németország, és a fasiszták tartottak attól, hogy a nácik ebben akadályozni fogják őket, a gyakran lebegtetett Anschluss pedig még úgy sem tetszett nekik, más se hiányzott mint egy közös határ a nácikkal.

Okosan Hitler tette meg az első lépést. Olaszország 1935. októberében megtámadta Etiópiát és ezúttal nem is járt olyan nevetséges vereséggel, mint 1896-ban, amely háborút lezáró békeszerződésnek szintén ma van az évfordulója, de arról majd máskor értekezünk. A Führer diplomáciai és politikai módon is teljes mértékben támogatta az agressziót, ezzel viszont Mussolini vállalta azt, hogy Hitler is felrúghatja a status quo-t és a német csapatok 1936. márciusában be is vonultak a Rajna-vidékre, Európa döbbent és tespedt tekintetétől kísérve.

Innen már csak egy lépés volt a nyilatkozatban megfogalmazott közös akarat, melyet Berlinben írt alá Konstantin von Neurath német és Galeazzo Ciano gróf, olasz külügyminiszter. Az ötpontos jegyzőkönyv röviden a következőket tartalmazta:

• Németország hivatalosan is elismerte az etiópiai olasz császárságot és Etiópiának olasz részről történt elfoglalását
• Olaszország rögzítette Ausztriával szembeni érdektelenségét
• a két fél megállapodott abban, hogy a londoni Benemavatkozási Bizottságban közös irányvonalat fognak képviselni
• megerősítették azt a korábbi megállapodást, hogy elismerik és támogatják a Franco-kormányt, annak katonai támogatást nyújtanak
• illetve rögzítették és elhatárolták Olaszország és Németország gazdasági érdekszféráját a Balkánon és a Duna-medencében

Ezzel az aktussal vált biztossá, hogy Németország nem fog megállni az Anschluss-ig és tovább mélyítette a nyugati országokkal szembeni - amúgy is meglévő - szakadékot. Már zajlott a háború, mikor az egyezményhez csatlakozott 1940. szeptember 27-én Japán is.