Olasz fórum

Olasz fórum

Kik szavaznak Berlusconira, s miért?

2010. december 22. - mbemba

Olaszország első embere nem tűnik komoly embernek. Ezerszámra hozhatók a példák, amikor ízléstelen poént sütött el, amikor idétlenkedett, s túl a hetvenen sem csak az unokáival játszik.

Többnyire erről a Berlusconiról hallani. De ha valaki negyedszer alakíthatott kormányt, annak oka van. Tommaso barátomat alaposan kikérdezve próbáltam utánajárni a titoknak. Tanult ő szociológiát is, tehát érdemes oda-idefigyelni. Illik leszögezni, kőbe vésni – ha egy keretszámokhoz elmebeteg módon ragaszkodó olvasó nem értené.:) –, hogy ő nem Berlusconi-szavazó. S ezzel már ott is vagyunk témánknál: a Berlusconi-szavazók már régóta csak rejtőzködnek, s csak a szavazófülkében bontakoznak ki, s teszik az x-et a Cavaliere neve mellé.
 
Olaszországban az elsőszámú információforrás a tévé, a nép hetven százalékának ez az elsőszámú információforrása, márpedig ezzel az eszközzel Berlusconi jól el van látva.
 
Érv – nem elfogadható, de érv mellette –, hogy ő már nem szorul arra, hogy lopjon. Érvelnek mellette úgy, hogy sikeres üzletemberként csak tudja, azt is, hogy kell gazdaggá tenni az országot. Szellemes és jól használja a médiát – hallani ezt is az olaszok primo ministrója kapcsán.
 
S kik, akik ezt elhiszik vagy így látják? Vannak olyanok is, akik egyszerűen csak rászavaznak, mert ott találják meg számításukat.
 
Berlusconi tévéi sokakat elérnek, elsősorban az otthonülőket. A casalinga (háziasszony) szép nagy réteg Olaszországban. A dél-amerikai, afrikai, kelet-európai bevándorló lányok, asszonyok az otthoni munkát elvégzik, ők azt felügyelik, s közben nézik, egyre csak nézik a tévét, s meghallják onnan az okos szót.
 
De mielőtt vád érné az olaszfórumot, hogy hímsovén, rögtön megjegyezzük, hogy férfiak alkotják többnyire azt a széles vállalkozó réteget, amelyik a másik nagy szavazóbázisát jelenti Berlusconinak. Ők reménykednek abban, hogy Berlusconi nem súlyt le rájuk, lehet csalni az adóval, úgy sem kapnak el, mert nem akarnak elkapni, hiszen ő is vállalkozó – még ha némileg nagyobb is, de –, s egy hajóban evezünk, mondják. Furbi, popolo partita IVA, így hívják őket (ravaszak, az ÁFA-népe). Kereskedők, ügyvédek, építkezési vállalkozók többnyire ők.
 
A Berlusconi-kedvelők másik csoportja az Északi Liga (Lega Nord) célkitűzéseivel egyetértők. A Liga a nagyfőnökkel tart már régóta, vezetőjük, Umberto Bossi megbízható szövetséges. Ők abban reménykednek, hogy befizetéseik éves elosztásakor egyre több fog északon maradni. Köztük olyanok is vannak, akik bíznak abban, hogy Róma hatalma egyre csökken, s egyre több hatalom, pénz jut Milánóba, Torinóba, Veronába, satöbbi.
 
Berlusconi-szavazók nagyszámban vannak a rendvédelmi szervek között. Ők élvezik Berlusconi bizalmát, kiemelt támogatásokat kapnak. Sok a déli köztük. S mivel számukra a biztos kereset, biztos állás, ha lehet még többet jelent, így tudják is kire kell szavazni.
 
Idős emberekre még hat az anticomunista titulus is. Itt is –, mint természetesen az összes előbb említett embercsoport esetében –, kiteendő a többnyire vagy, hogy igen nagy százalékban.
 
És ezek az emberek, ha mégis vállalják a párbeszédet – az említett rejtőzködés ellenére –, akkor lássuk, mivel tudnak érvelni Berlusconi mellett. Mert természetesen vannak érvek mellette (aki elfelejtette volna: negyedszer miniszterelnök!)
 
Nagyon fontos, hogy Berlusconi erőskezű embernek tűnik, abból a szempontból, hogy egyben tudja tartani a brancsot. A félszigeten nagy érték az, ha a megválasztott kormány évekig tud kormányozni.
 
A belügyi szerveket dicséri a tény, hogy sok-sok maffiafőnököt (capimafia) sikerült lekapcsolni. Ezt a mai kormányt egyáltalán nem dicsérgető Robert Saviano – bővebbecskén róla itt. Ő a Ligával rúgta össze a port leginkább – de ez most nem ide tartozik. Ráadásul a maffia vagyonával jól sáfárkodik az állam. Megemlítendő itt Luigi Ciotti – katolikus pap ő – munkája, a Libera szervezet élén.
 
Tetszik, nem tetszik, bevándorló-ügyben is lépett. Miután Líbiával megegyezett, s onnan már nem indulnak hajók, kevesebben érkeznek az ígéret földjére. Ha tengeren érkeznek hajók, akkor, azokat gyakran visszatérítenek, még ha emberi jogokat is sértenek. Az Unióba történő bevándorlás iránya megváltozott. Bővebben itt lehet olvasni róla.
 
Aztán külföldön elismert szakembernek számít Tremonti gazdasági miniszter, aki a költségvetési számokra oda tud figyelni, s minisztertársai költekezését úgy fogja vissza ahogy kell. Konkrétan Berlusconi érdeme viszont, hogy a G8-találkozót Abruzzóba vitte, s így a nemzetközi figyelmet nagyszerűen irányította a földrengés sújtotta vidékre. Szardínia volt a kijelölt helyszín, ugyanis egy biztonságos helyre volt szükség a genovai botrányok után.
 
Ha nem is oldotta meg teljesen az elsősorban Nápoly-környéki szemétproblémát – ugyanis az rendszeresen visszatér kisebb léptékben –, az tény, hogy a választások után tisztaság volt az utcákon, s piazzákon.
 
Hát így lennénk, körülbelül ezzel a Berlusconi-népszerűséggel!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr32529579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleandro 2010.12.22. 15:35:30

Nyilván nem reprezentatív a mintám, de nekem se sikerült még olyan emberrel komolyabban meszélni, aki odaszavazott. -:)Ilyen szempiobntból ott mtán még nagyobb a szakdék "ezek" meg "azok" között, mint itt. Ami persze nem csoda, mert van 40 év előnyük.....

baraonda · baraonda.blog.hu 2010.12.23. 06:55:28

Azért Saviano-val elbeszélgetnék, hogy ő ugyan miből gazdagodott meg, miből él, ha nem a mafiából/camorrából... ;-)

Nekem az a tapasztalatom, hogy az északiak jobban támogatják Berlusconit, aztán ahogy haladunk dél felé, úgy fogy a népszerűsége. Én beikszelném a PDL-t, de innen könnyű okosnak lenni és szeretni az öreget :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.12.23. 09:34:13

@baraonda: Végre valaki, aki nem rejtőzködik! :)

Újságíróként gondolom könyve előtt is jól keresett. Könyve után pedig, gondolom, szépen tollasodott.

sannya 2010.12.23. 09:45:52

ez a rejtozkodes erdekes dolog...a kornyezetembe csak azok vallaljak fel a szavazataikat,akik bevallottan berluskara voksoltak...
(amugy butapesten sem talalsz nyilvanosan senkit,aki demszkijre savazott volna,megis 20 evig bohockodott a varos elen,ugye..)

teny,berlu ugyesen es hatekonyan hasznalja ki a mediat,eloben is szellemes es gordulekeny tarsalgo...
azok a dolgok,amin sokan itt(vagy otthon)felhordulnek mashol szemet sem szur...mas kulturkor,mas tolerancia szint,mas fontossagi sorrend...
ennyi...
süti beállítások módosítása