Vannak emberek, akiknek híre nem terjed túl a határokon. Ilyen volt Rino Gaetano is.
Énekelt ő, de nem csak szerelemről, rózsaszínről. Próbálta nem eladni magát. Aztán ő is elment San Remóba dalolni egy csöpögőst (Gianna), de talán ez is jól sült el, mert többen megismerték az olasz valóságról ismert számait. Valóság, mint: a fiatalok elvándorlása Délről, melósok kihasználása, politikai pártok rothadtsága. Hetvenes-nyolcvanas évek ezek.
Ő is mint Dylan szeretett a bajokról is írni, énekelni, csak egy gitárral kiállva. Természetesen csak kritikusan. Komoly ember csak így tehetett. Néha történeteket meséltek, néha vicceltek, beszéltek a szegények, nyomorultak, nyomorítottak helyett. Aztán, szerintem, Gaetano fizimiskája is hasonlít a 30 éves Dylanre.
Többször eszembe jut egy beszélgetés, amelyiket a jútyubon sok éve láttam, de újranézem többször, mert elmond sok mindent azokról az évekről, ráadásul a hármak (Agnelli asszony, Maurizio Costanzo, Rino Gaetano) közül egyikük ma is él, ma is megmondja az igazat. Ha nem néznétek meg a linket: az újságíró behívja a tévébe a Nun te reggae piú (Nem bírlak többet) szám szerzőjét, aki elővett számában mindenkit: kékvérűeket, egyéb méltóságosokat, tyúktolvajokat, focistákat, minisztereket, szupernyúgdíjasokat, álarcosokat, pártokat. A Nem bírlak kritizáltjai között ott van Agnelli asszony is, aki elegánsan és – ami talán még fontosabb – érzékenyen viselkedik, megemlíti például, hogy ha ő lenne a fiatalember helyében, ő is hasonlókról szólna. Az újságíró viszont gúnyos, lenéző. Próbálja kigúnyolni az énekest.
Rino Gaetano Délen, Kalábriában született. Tíz évesen Rómába kerül, miután szülei ott találnak munkát. Számaiban a déli témák mindig helyet kapnak. Ott van az Ad esempio a me piace il Sud. Van benne (Nekem például Dél tetszik) egy ilyen sor: Én például szeretek érett körtét lopni / De mikor iszok, akkor fizetek, mert ott a víz többet ér a kenyérnél… Beszélgetek a paraszttal, aki az én utamat járja/ Beszélek vele szőlőről, borról, ami luxus annak, aki csinálja. Többé-kevésbé ez a téma az E cantava le canzoni is.
Ismertségét leginkább – az emlegetett Gianna mellett – talán a Ma il cielo è sempre più blu számának köszönheti. Lényeg: történjék bármi, az ég egyre kékebb lesz, csináljanak bármit a fejünk fölött. Május 1-én éneklik gyakran, meg még gyakrabban minden Samp-meccs előtt.
De ott van az Aida, az E io ci sto, a Sei Ottavi, az Agapito Malteni, mind zseniális szövegek. Utóbbi a kedvencem.
Egy autóbalesetben halt meg. Egy Volvo 343-ban volt Rómában, a Via Nomentanán és miután átsodródott a szembejövő sávba egy kamionnal ütközött. Pár nappal korábban majdnem ugyanazon a helyszínen szintén súlyos balesetet szenvedett, de akkor sértetlen maradt. Egy teljesen hasonló autót vásárolt, beléült, s végzete utolérte.
Valaki itt rá gondolt.
