Néha úgy gondolom, hogy egy szerző ismertsége, alkotásának szeretettsége, igazi befogadottsága mérhető azzal, hogy hétköznapjainkban hányszor idézzük, már nem is gondolva arra, hogy ki mondta, hol mondta. Nincs is annál szebb, mikor félismerősökkel is egymásra tudunk kacsintani egy könyv, egy film nagyjelenete után – egymás szavába belevágva, hogy ki mondta, mikor és milyen fejet vágott hozzá (elsőre nem szépirodalom, hanem a Csengetett Mylord? ugrott be). Mindezt csak azért írom, mert eszembe jutott, hogy milyen hihetetlen sikerű olvasmány a Pinocchio. Csak egy példa: mennyire valószínűtlen, hogy egy 1883-ra megírt olasz könyv miatt Pesten vagy bárhol a világon a hosszú orr ugyanazt jelenti.

Pinoccho orra legendás lett az egész világon, de Olaszországban több figura is a hétköznapi beszéd eleme lett. Ott van például a Non fai il grillo (ne játszd – szó szerint csináld – a tücsköt) fordulat. Emlékszik, ki olvasta, hogy a tücsök mindig megmondta, hogy mit kellene csinálnia, ha jó fiú lenne. Ezt nem tűrte a jó öreg Pinocchio, s rásuvasztotta papucsát. A tücsök nem mozdult többet. Kedvünk szerint – kicsit szelídebben – így bánnánk el minden túl okossal.

Egy másik, aki szintén tanácsokkal látta el az olasz fadarabot a jótündér, a Fata dai capelli turchini (tündér, akinek haja türkiz). Rá viszont nem lehetett haragudni, mert ő anyai volt: tudta büntetni a hőst és tudta jutalmazni is. Tőle könnyű volt elfogadni ezt is, azt is. Nem, mint a hülye tücsöktől. Fare la fata használata többnyire ironikus. Hozzáteszem, hogy a jótündér nem csak anyaként tündökölt.

De a Pinocchióból egy csomó helyszín is ott van az olasz közgondolkodásban, meg másfelé is: a csodák mezeje (Campo dei Miracoli) – ahol nem kell mást tenni, mint elásni a pénzt, s esetleg egyszer-kétszer vizet loccsintani rá – gyakran jelzi a könnyen ígért anyagi jólétet; a Paese dei Balocchi (Játékország, Firenzében a balocco annyi mint játék) pedig a gyerekek mennyországa. Nincs matekóra, nincs nyelvtan (w in gran matico, w lari mmetica). Csak buli, buli és buli!

Egy másik érdekes téma a Pinocchio kapcsán a helyszín, illetve a helyszínek. Először is ott van szerzőnk neve: Carlo Collodi. Ő igazából Carlo Lorenzini; Collodi egy apró toszkán település, ahol az író gyermek volt, illetve, ahonnan édesanyja származott. A település ma bevételeit nagyrészt a Pinocchio-parkból szerzi – 1956 óta épül-szépül. De mikor a posztot terveztem, akkor inkább a könyv helyeire gondoltam, ugyanis többen is megpróbálnak utánajárni a könyv helyeinek: melyik lehet az erdő, a csodák tere, illetve – többek között – az Osteria del Gambero Rosso (Vörös Rák fogadó). De Geppetto házára is rátaláltak már. Talán.

Ponte a Elsa nevű településen vélik felfedezni Geppettónak a házát. Ott volt ugyanis a kutatások idején egy Osteria Bianca nevű vendéglátó hely. Feltételezni lehet, hogy Lorenzini meglátogatta a települést, és mivel vonattal kellett érkeznie a kutatók kiszúrták az állomással szembeni szegényes házat, mely a könyvben leírt ház pontos másának tűnik.

Az egyik legsikeresebb illusztráció-sorozat Piero Bernardinié, ő szintén a toszkán tájjal, tárgyakkal, épületekkel a háttérben ábrázolt.

Pár szót még az 1826-ban született és 1890-ben meghalt szerzőről. Carletto apja szakácskodott, édesanyja otthon dolgozott, s nem voltak módos család, hiszen a Pinocchio szerzője egy másik család anyagi segítségével tanulhatott. Eleinte papnak készült, tanult filozófiát, retorikát, majd miután egy könyvesboltban kezdett el dolgozni – mint eladó – elkezdett írogatni is.

1848-ban önkéntesként a szabadságért harcol az osztrák ellen, Piemontban. Utána lapot alapít, majd egy másikat. Utóbbi egy színház lap (ez a Scaramuccia, csatározás, csetepaté), ahová kritikákat ír. 1868-ban miniszteri felkérésre szótárt ír, mégpedig a firenzei beszélt nyelv szótárát. Később a Paggi nevű kiadó kéri fel francia mesék fordítására. Utóbbi két munka egyértelműen hasznára volt a Pinocchio megírásakor. 1877-ben írja meg a Giannettino-sorozat első könyvét, mely sorozat nagysikerű volt akkortájt.

Azóta ez a könyvsorozat is a fabábú árnyékában pihen.

Szerintem, ha toszkán íróemberekről beszélünk, akkor a Dante, Petrarca, Boccaccio (úgy emlegetik őket, mint a Tre Corone, vagyis a Három Korona), Machiavelli sorba bátran odalehet írni Carlo Collodi, alias Lorenzini nevét is.