Olasz fórum

Olasz fórum

Kampány a biciklisek biztonságáért

2012. február 25. - mbemba

Kezdődik a biciklis idény! Olaszországban, egy hatékonynak tűnő – Angliából indult –kampánnyal próbálták felhívni a figyelmet a veszélyekre. Fehérre festett, leláncolt kerékpárokkal jelzik azokat a helyszíneket, ahol bringások haltak meg.

Aki Pesten, Budán ül biciklire, látja, hogy a városban nem csak úgy biciklizgetünk, hanem közlekedünk, vagyis figyelmetlenségünk nagyon komoly következményekkel járhat. Éppen ezért: Figyeljünk nagyon egymásra és magunkra!
A figyelemfelhívó mozgalom a The Times napilaptól indult, azután hogy a lapnak az egyik újságírónőjét elgázolta egy teherautó. A megdöbbent kollégák ezután indították útjára az akciót, s ehhez csatlakozott több újság, illetve az internet világa.
Olaszországban – állítólag, ennek a mozgalomnak a hatására – törvényjavaslat is született a kerékpárosok védelmében (nem csak az autósok, a biciklisek is). Szükség van rá, mert az utóbbi tíz évben 2556 biciklis halt meg. Angliában 1257-en.
1.)    a városokban közlekedő tehergépkocsik legyenek felszerelve megfelelő tükrökkel és lámpákkal, illetve olyan biztonsági eszközökkel, melyek megakadályozzák azt, hogy a kerékpáros a kerekek alá eshessen (a cikkben barra [az angolban: bar] szerepel a biztonsági eszköz helyén: barra = rúd, korlát, gerenda, torlasz);
2.)    meg kell nevezni az ország 500 legveszélyesebb kereszteződését (érinti a témát az index 2008-as videója), és ezeken a helyeken, olyan tükröket kell elhelyezni, amelyekben a kamionosok láthatják a biciklisiket. A jelzőlámpákat a kerékpárosoknak kedvezően kell beállítani;
3.)    pontos statisztikát kell készíteni a bringások számáról, illetve a balesetekben meghalt és sérülést szenvedett kerékpárosokról;
4.)    Az utakat fenntartó országos szervezet költségvetéséből 2 százalékot a legújabb típusú bicikliutak (pista ciclabile:) építésére kell fordítani;
5.)    az autósok és a kerékpárosok ismereteit gyarapítani kell. A kerékpárosok biztonsága fejezetet a kresz-vizsgák fontos részévé kell tenni;
6.)    lakott területeken, ahol bicikliutak nincsenek, ott a maximális sebesség 30 km/óra lehet;
7.)    a magánszektort be kell vonni a kerékpárutak és kultúra fejlesztésébe. Példa: a Barclays által szponzorált londoni kölcsönzőszolgálat;
8.)    minden városnak ki kell neveznie egy biciklibiztost, aki elősegíti a városbeli kerékpáros fejlesztéseket.
Hát így! Erre az útra kell lépni itthon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr514202241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bazzgeth 2012.02.25. 18:05:33

két megjegyzés:
- a statisztika készítésénél remélem arra is figyelmet fordítanak, hogy a felelősséget is feltárják, valamint elősegítsék a kerékpárosok között a közlekedési kultúra oktatását, a bejegyzés első mondatai között jó a megfogalmazás: "nem csak bringázgatunk, hanem közlekedünk." Ezt a forgalom minden résztvevőjének fel kell ismernie!

- A javaslat 6. pontját nem sikerült jól lefordítani, az eredetiben "where there are no cycle lanes", ergo, ahol nincsenek az autós forgalomtól elszeparált, kijelölt bicikliutak, tehát egy útpályán kell osztozniuk a közlekedőknek.

Kobaljov 2012.02.25. 18:17:05

Az utóbbi években Budapesten is megjelent néhány ilyen "ghost bike"

2012.02.25. 19:15:39

Már várom, mikor jelenik meg a kerékagy blog sok autós trollja, hogy elmondhassa, hogy szarik a bringásokra és vagy maradjanak otthon vagy dögöljenek meg.

Egyébként tényleg van hova fejlődjünk autós és bringás oldalról egyaránt. Azt tapasztalom, hogy van előrelépés. Egyre többen értik meg, hogy partnerek vagyunk, nem ellenségek. Több bringán látok lámpát, többen hordanak sisakot. Egyre gyakoribb, hogy megadják az autósok az elsőbbséget. Negatív példát persze azért sokat tudnék mondani, de azt bárki tud.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.25. 19:31:57

@kermi: Par napja teljesen megrokonyodtem, hogy Sarvar belvarosaban alldogaltam a zebra mellett terkeppel a kezemben es az autosok at akartak engedni a zebran.
Kenytelen voltam kicsit visszabb lepni a zebratol.

Laci939 2012.02.25. 20:16:37

@vili4u: Azt ha gyorsforgalmi úton kívül teszed, csak roszabb lesz, mert a kereszteződésekben találkoznak, ahol képtelenség figyelni két oldalról, gyakran takarásból érkező biciklikre. Egy egyenesen haladó bicikit ehhez képest sokkal könnyebb megelőzni. A bicikliút csak biztonságérzetet ad, biztonságot nem.

halar 2012.02.25. 21:00:13

a 8 pont jó, de a fehér gyászbiciklik nagyon rossz ötlet! kontraproduktív: elriaszt a biciklizéstől, pedig tény, hogy ott biztonságosabb bringázni, ahol minél többen teszik ezt.
ezt igazolják londoni számok is, de mindenhol kimutatható ez a tendencia. (safety in numbers)

csíra 2012.02.25. 21:29:52

Van pár ghost bike Bpesten is. Bár kevesebbet kellett volna kirakni...
Én határozott javulást tapasztalok az autósok és a bringások körében is.

Don Quixote de la Ferko 2012.02.25. 22:46:00

Ha már ennyire hiányoltak:

"1.) a városokban közlekedő tehergépkocsik legyenek felszerelve megfelelő tükrökkel"
Fel vannak.

"és lámpákkal,"
Fel vannak. Vizsgakövetelmény. Karácsonyfát otthon akarjatok.

" rúd, korlát, gerenda, torlasz)"
Milyen magasságra méretezve? Vagy Gilette módra lógjanak komplett reluxák? Ez azért némi kidolgozást érdemel, nem mindegy, hogy Gyurcsányra, vagy a csúti törpre van méretezve.

"2.) meg kell nevezni az ország 500 legveszélyesebb kereszteződését"

Helyes. Hajrá. Bringarázás helyett ezzel foglalkozzatok.

"kamionosok láthatják a biciklisiket."
Emlékeim szerint a kamionosok ki vannak tiltva a szigorúan vett belvárosból.

Kamionokkal, teherautókkal kapcsolatban fel kéne fogni azt az apróságot, ami a sípályákon már megszokott dolog. A hátsó figyel. Nem azt várni, hogy a 20 méteres szerelvényt vezetve a pilóta a tükröt nézze az út helyett.

" A jelzőlámpákat a kerékpárosoknak kedvezően kell beállítani;"

Aha. Meg a gyalogosoknak, meg a tolókocsiknak, kutyasétáltatóknak, babakocsira is lehet írni zöldhullámot, mindenki más le van szarva, mi a faszért közlekedik.

"3.) pontos statisztikát kell készíteni a bringások számáról, illetve a balesetekben meghalt és sérülést szenvedett kerékpárosokról;"

Ebből csak botrány lenne, mint mikor a fidesz D-209-el agyatlankodott, aztán mikor kiderült, hogy náluk volt a legtöbb besúgó, akkor gyorsan takarodót fújtak.

"4.) Az utakat fenntartó országos szervezet költségvetéséből 2 százalékot a legújabb típusú bicikliutak (pista ciclabile:) építésére kell fordítani;"

Aha. Jó ötlet. De akkor a mellette tekerő cicanaci önérzeteseket gumibottal tarkónbaszni, oszt nem ugatni, ha a bringaúton parkolok.

"5.) az autósok és a kerékpárosok ismereteit gyarapítani kell. A kerékpárosok biztonsága fejezetet a kresz-vizsgák fontos részévé kell tenni;"

Aha. Egyetértek. Miután az összes bringás levizsgázott az őrájuk vonatkozó alapvető KRESZ szabályokból.

"6.) lakott területeken, ahol bicikliutak vannak, ott a maximális sebesség 30 km/óra lehet;"

50 a minimum, ha nem bírsz annyival tekerni, akkor hajrá, barátod a BKV.

"7.) a magánszektort be kell vonni a kerékpárutak"

Na ezt megnézem. Gondolom nem kell idézni, mi a véleménye cicanaci önérzeteskének arról, ha nem csak az autósokat, hanem őket is be akarják vonni az infrastruktúra fejlesztésbe.

" és kultúra fejlesztésébe."

Hááát, ez jogos. Akkor talán nem ugat vissza a bringás, ha megmentem az életét, amikor szabálytalankodott.

"8.) minden városnak ki kell neveznie egy biciklibiztost, aki elősegíti a városbeli kerékpáros fejlesztéseket."

Nincs elég pártfunkci? Vagy kell a hely a muternak?

Na jóccakát, jó rágódást.

oleandro 2012.02.26. 00:36:16

kedves Mbemba, nagyon örülök a posztnak (nemrég az egyik indexes bringás fórumon már írtam is erről). Viszont a 6. pont az pont fordítva lett fordítva :): pont a bringaút NÉLKÜLI lakóövezeteken (és nem en bloc a lakott területeken!) vezetnék be a 30-as korlátozást)
Különben nálunk Stefánia-Thököly sarkáról pár hónapja eltűnt a ghost bike. csak nem azt is llopoták???

.Frajti 2012.02.26. 01:12:29

@oleandro: Felújítani tervezték, remélem, hogy ezügyben történt az eltávolítás.

.Frajti 2012.02.26. 01:17:39

Kedves mbemba! Az, hogy itthon milyen útra kell lépni, ez a cikk és a felsorolt pontok nem segítenek. A fővárosban és hála az MK-nak országszerte már jó úton jár a kerékpározás jövőjének alakulása. Az, hogy az átlagember nem tud mélyebben ezekről a dolgokról, az pontosan jelzi az, ahogy a cikked lezárod. Természetesen érzem én a jó szándékot, csak laikusként nem tudsz arról, hogy itthon is készült már bringaút cég pénzéből, hogy az MK mennyit tesz azért, hogy itthon is biztonságos kerékpárutakat alakítsanak ki. Sorolhatnék dolgokat, de inkább olvass körbe, javasolnám ezt persze mindenkinek. www.kerekparosklub.hu

A pontokon végigmehetnék, de legjobban az első szúrja a szememet, miszerint szereljen még tükröt meg akármit a tehergépjárművekre. Megsúgom, minden autónak, kialakításánál fogva lesz holttere. Persze 650 tükörrel lehet mókázni, csak értelme semmi. Normális kerékpárosnak van annyi esze, hogy nem gurul be teherautó mellé jobbra. Annyi időm mindig van, hogy megvárjam míg elkanyarodik, felgyorsul, stb. Az életem a tét, mert utána hiába veri a mellét az ittmaradt hozzátartozó, hogy de előzhetek jobbról, csak megéri-e?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 08:05:02

@.Frajti: ,,a felsorolt pontok nem segítenek"

Hogy laikus vagyok, az kétségtelen, de.... :)

Szerintem, ha többet tudunk valamiről az jó!
Ha tudom, hogy egy izgalmas kereszteződés van valahol, ott jobban figyelek. Ha tudom, hogy a fékem mennyire hatékony (nem hatékony), ha nincs jól beállítva, az jó. Ha a városokban van egy felelős a biciklis ügyekért, akkor az valószínűleg jó.
Ha a biciklis többet tud az autós közlekedésről, akkor az jó! Ha az autós többet tud a biciklisekről, az jó!

Azt pedig tudtam, hogy néha privát pénzekből is épülnek bicikliutak.

Mindenesetre, ha az írtam volna a végére, hogy ezen az úton kell haladni továbbra is, akkor pontosabb lettem volna!

@oleandro: A 6-os pontnál egyértelműen tévedtem!

.Frajti 2012.02.26. 10:06:17

@mbemba: Igen, talán így már pontosabb. Az a baj, hogy mint te és a többi laikus még, nem beszélve az összes autósról, még mindig ott tart, hogy hisz abban, hogy a kerékpárút járdán vezessen. Sokkal nagyobb biztonságban vagyok az utakon, mint odafent a járdán. A kereszteződésekben láthatóvá válok, sőt nem kell várnom, hogy megkapom-e jogos elsőbbségem, nem fordul rám az autó, mert látja, hogy jövök, hogy ott vagyok. És ez mind csak egy kis szeglete ennek az egésznek. Minden olyan Ghost bike, ami Budapesten is található, bringagyász találkozása keresztutcával, és valahogy így nem vették észre a bringást. :( Ha ott vagyok köztük, nem tud nem észrevenni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 12:06:28

@.Frajti: Két felvetésem azért lenne!
Biztonságérzet nélkül nehéz kerekezni. Forgalomban, ideges emberek között (állítólag sok autós ilyen) szerintem nincs biztonságérzet.

Az autós forgalom így lassul, nem? Ha lassul, akkor több a károsanyag (elsőre városanyagot írtam:) a levegőben.

.Frajti 2012.02.26. 12:23:36

@mbemba: Az első felvetésedre az a reakcióm, hogy miért nincs biztonságérzet? Csak annak nincs, akinek nincs biztonságérzete a kerékpáron. Aki viszont rosszul egyensúlyoz a járdás bringagyászon is veszélyben van. Veszély leselkedik rá önmagától ill. a körötte szaladgáló kutyáktól és gyalogoktól. Elég régóta tekerek a budapesti forgalomban és mondhatom, ha partner vagy a közlekedésben, akkor bizony nagyon is remek minden. Ha elengeded a buszt, az autóst, valahol kifizetődik, mert rájön, nem minden bringás gyík, béna, stb. Tudod, jogsim van, lassan 10 éve, vezettem is eleget, sőt, rengeteg bringás ismerősöm van, hasonló módon, és ettől fejlődik minden. És ezért már azoknak több lehet a biztonságérzete, akik most mennek le az útra, úgymond kijártuk már az út elejét. Menni kell, szokni, gyakorolni. A fontos, nem telefonálunk bringán, nem hallgatunk zenét, hanem figyelünk a város minden rezzenésére. Mert elég egy kihagyás, és már azt vesszük észre, hogy a sebészetre tartunk. Érdekes módon az elmúlt 3-4 évet nézve az összes "bringás balesetemhez" nem volt köze autónak. Nagyjából mindet magam hoztam össze. Amit nem én, azt a macskakő. De ennyi.

Második felvetés. Nem, nem lassul, ugyanis a dugók nem miattunk vannak, hanem azért, mert túl sok autó van a városban. Ha az autósok között nem lennének bénák, és nem kapna minden lúzer jogsit, akkor természetesen kevesebb lenne mind dugó szempontjából, mint minden más szempontból a közlekedés. De mivel így van, megy a bénázás, tökölés. Miért van, hogy Európa nyugati felén sok helyen működik a "zipzár-elv", itthon meg még a zebránál se állnak meg sokan, hogy átengedjék a kisgyerekes anyukát. Jó magam a tök üres Bartók Bélán tegnap este is átengedtem a villamosról leszálló népeket, pedig akár áthajthattam volna előttük simán. De ha kulturáltan közlekedem, amivel max. 1-2 mp-t vesztek, a másik viszont örül, és ez az öröm és tapasztalás sokszor ragadós. És látszik már a fejlődés ezen a téren, remélem folytatódik. Amúgy meg még egy link:
www.mindenkigyalogos.hu/

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 13:22:39

@.Frajti: Te mondod, nem én: ,,itthon meg még a zebránál se állnak meg sokan, hogy átengedjék a kisgyerekes anyukát

Lehet ilyen helyen biztonságérzet?

Félreértés ne essék: nagyon-nagyon ritkán van, volt rossz tapasztalatom autósokkal. Sokkal-sokkal több a jó, pedig kis túlzással naponta bicajozok a városban az Újpest-Óbuda, Óbuda-Tabán távokon.

.Frajti 2012.02.26. 17:05:40

@mbemba: Nem érzem a párhuzamot a között, hogy valaki az úton teker, vagy zebránál nem áll meg. Ennek mi köze a biztonságérzethez?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 18:39:37

@.Frajti: Úgy értettem, hogy az az ember, aki áthajt a zebrán, az a biciklisnek is meg akarja mutatni. Ettől a biztonságérzetem csökkenne, ha az autók között mennék.

.Frajti 2012.02.26. 18:54:46

@mbemba: Szerintem meg nem csökken. Kevés az, aki meg akarja mutatni, vagy konkrétan veszélyeztetni akar. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen esetem volt az elmúlt 5 évben. Ami szerintem nem túl magas statisztika, lévén, hogy tavaly is mentem 8 hónap alatt ~4400 km-et, amiből max. 500 volt túrázás, a többi közlekedés Bp-n.

.Frajti 2012.02.26. 18:55:54

És erről jut eszembe még egy link, ami pl. a te féléknek tud biztonságot adni, és segíteni, bár nem tudom vagy-e arckönyvön:
www.facebook.com/bebiciklizes?ref=ts

Ha nem, akkor:
kerekparosklub.hu/bebiciklizes-projekt

.Frajti 2012.02.26. 18:56:28

És egy régebbi ajánló, mert látom a web még nem megy.

criticalmass.hu/forum/20100223/bebic-ajanlo-tavaszi-kirajzas

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 20:29:37

@.Frajti: Kösz szépen! :)

Szelíd bicajosként (egyelőre) maradok a bicikliutakon.

Még egy érvként az jut eszembe, hogy gyakran szeretek a saját tempómban haladni.

S még egy kérdés: minek (vagy mikor) a bicikliút?

.Frajti 2012.02.26. 21:47:55

@mbemba: Én azt mondom, létjogosultsága bizonyos helyeken van, pl egy Váci út mellett, ahova én se első évemben merészkedtem le. Viszont sokszor kerülőutakat kell tegyek, ahogy az említett Váci út esetében, ha a bringautat követem. Km-eket nyerek, ha főúton megyek, mintha a meglévő hálózatra építkezem. Nem bringaút kell, hanem kerékpárSÁV. Ebben hiszek. Gondolom a kiskörúton nem okoz gondot végigmenned az úton. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.02.26. 22:17:50

@.Frajti: Gyalog? Gyalog nem gond! :)) Egyszerűen nem vezetett arra utam (leszámítva a tavalyi Kritikus Masszát). Az rendben van szerintem is!

.Frajti 2012.02.26. 22:29:49

@mbemba: Na, ezért mondom, hogy az úton van helyünk, ott látnak. Ezért van létjogosultsága a sávnak, és nem a bringaútnak. Óriási difi!

Ja, és ne kolbászolj gyalog a sávon sose! :)
süti beállítások módosítása