Olasz fórum

Olasz fórum

Moratti menesztette Ranierit

2012. március 26. - mbemba

A Juve elleni vesztes meccs után Moratti egy napot még gondolkodott, majd döntött: Nem Ranierivel folytatja az idényt, hanem a Primavera-csapat edzőjével, Andrea Stramaccionival. Ez már hivatalos, az Inter hét nyelven beszélő honlapja is megírta.

Stramaccioni, akárcsak Ranieri római gyökerű szakember. 2005 és 11 között a Roma korosztályos csapataival dolgozott a 36 éves edző (Javier Zanetti, a csapatkapitány augusztusban 39 éves lesz). Moratti azért is bízhat a fiatalemberben, mert a napokban nyerte meg ifijeivel a Next Generation Series nevű európai tornát (egy vonallal lejjebb az összes találkozó), melyet a 19 éven aluli fiataloknak találtak ki (11-esekkel győztek az Ajax ellen).
Ranieriről mit lehet mondani? Két hihetetlen sorozatot produkált a milánóiaknál: előbb sorozatban hét meccset nyert meg, elhitetve ezzel, hogy gatyába rázta a 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert csapatot; utána viszont egy gyalázatos széria következett: kilenc vereség gyors egymásutánban a BL-, a bajnokság- és az Olasz Kupa-mérkőzésein. Majd a Chievo elleni győzelem után, kiesés a BL-ből.
Mióta Mourinho odébbállt sokan voltak edzők: Benitez, Leonardo, Gasperini és végül Ranieri. Valamennyien, alapvetően, a régi gárdára számítottak, de a Múúúú által kifacsart csapat – egy idő után Eto’o nélkül – nem tudott megújulni, talán azért sem, mert az újak nem tudtak felnőni a feladathoz.
Jöhet az újjáépítés, a Primavera edzőjének kinevezése után, számomra nem kérdéses, hogy jönnek a fiatalok. Kérdés: Ki marad a történelmet írt régiek közül?

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr484342344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panucci 2012.03.26. 22:56:20

Roma primavera alatti korosztály > Inter primavera > majd most a nagy csapat, szép és gyors karrier :))

oleandro 2012.03.27. 11:10:32

Korábban sz@r játékkal is nyerni tudott Caudio, most meg jó játékkal is csak veszít.... :)
Tényleg úgy látszik azonban , hogy az Inter amúgy már kilábalt a válságból, és ez előbb-utóbb az ererményekben is jelentkezni fog. Claudio pechje, hogy már az utódja fog emiatt megdicsőülni (ha bejön a húzás. mert az is benne van a pakliban, hogy az ifiedző nem fog semmire se menni az öregedő "sztárokkal".)

Megnyerték az ifik a korosztályos BL-t vagy mit, és úgy látszik, Moratti beleszerelmesedett az edzőjükbe.

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.03.27. 12:00:06

Valahol olvastam, hogy ő az olasz Villas-Boas. :)

madbalee 2012.03.27. 12:35:54

@Pietro87: hát az nem sok, mert az Interhez egy olasz Mourinho kellene.

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.03.27. 13:46:22

@madbalee: A magyar nem lesz jó? :D

www.hatharom.hu/article/e252bf-detari-a-magyar-mourinho

A bírókat már úgy tudja szidni, mint a nagy előd.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.03.28. 13:21:02

@Pietro87: Őszintén megmondom nekem kifejezetten tetszik a Fradinál végzett melója.

Ráadásul szerintem ő lehet az első szakember (sok-sok év után), aki külföldön is befut (elvi esély egyelőre). Neki van neve külföldön is, vagyis, ha itthon produkálna egy-két bajnokságot...

De tény, hogy nagyon-nagyon-nagyon előszaladtam! )

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.03.28. 19:31:19

@mbemba: Valamit mozdított előre a Fradin, de ez csak arra elég, hogy talán nem kell a kiesés ellen küzdeniük.

Ha végignézed az eddigi pályafutását, akkor nemhogy befut majd külföldön, de csoda, ha egy teljes évet kibír majd a fradinál.

Egyébként a Mourinho hasonlatot én is adom, de csaki is abban, hogy a bírók kritizálásához már nagyon ért.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.03.28. 19:55:41

@Pietro87: Szerintem sokkal többet ért el a Fradinál! Össze kellett szednie a csapatot. Megfelelő játékosokra épített, a megfelelő embereket tette a cserék közé vagy küldte el, játszat fiatalokat. Ahogy látom a közönség is kedveli.

Volt alkalmam vele beszélgetni (kétszer), még pár éve, számomra egyáltalán nem rokonszenves, de a Fradinál szerintem kifejezetten jól dolgozik.

Remélem tud igazolni a csapat két-három jó játékost, s irány a dobogó, majd előbb-utóbb a bajnokság.

A cél nem lehet más a Fradinál! :)

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.03.28. 20:53:54

@mbemba: Most van némi lendület a csapatban, de ugyanúgy volt ez Prukner idejében is eleinte. Szerintem várjunk még egy kicsit vele. A média úgyis szereti felemelni a Fradit és gyakran a középpontba helyezni...majd elválik Détári is. Egy Újpest drukkertől meg ne is várd, hogy a Fradiról hozsannázzon. :))

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.03.28. 21:33:26

,,Egy Újpest drukkertől meg ne is várd, hogy a Fradiról hozsannázzon. :))"

Folyamatosan éreztem, hogy valami baj van veled! :))))))

Felemelés, középpont, teljesen egyetértek!

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.03.29. 10:31:30

@mbemba: Nem értem miért hittem erre a kommentre: mbemba · olaszforum.blog.hu/2012.03.28. 13:21:02 hogy madbalee-é. Csak nézek, de nem látok... :D Biztos az "m" betű zavart be. :D

Amúgy te magyar fociban kiért szorítasz?

Tudom, hogy jobb lenne a magyar focinak, hogyha lenne egy erős Fradi, egy erső Újpest, plusz néhány erős vidéki csapat a Debrecen, Vidi mellett. Egyszer a Sport TV-n láttam egy Pászkány Árpád interjút, ott azt mondta, hogy a magyar focinak is arra lenne szüksége, hogy legyen egyszerre 5-6 bajnokesélyes csapat, ezzel izgalmasabb lenne a bajnokság és talán elindulna a javulás irányába.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.03.29. 13:05:37

@Pietro87: a Fradinak, de Torgyán óta 2-3 meccsen, ha voltam.
süti beállítások módosítása