Olasz fórum

Olasz fórum

Lehetett volna svájci, maradt olasz (többet Di Matteoról)

2012. május 21. - mbemba

Tegnap éjszakáig annyit tudtam Di Matteoról, hogy nagyon jó középpályás volt a 90-es években, főleg a Lazióban – emlékeztem a válogatott mezre is –, aztán kiment Angliába, de ott már nem igazán futott be, elsősorban azért mert súlyos sérülések tettek keresztbe neki. Az is rémlett, hogy Svájcban született. Tudtam, hogy dolgos volt, szorgos, pontos, s inkább az építés volt a feladata, mint az ellenfél játékának tönkretétele. Röviden utánanéztem, s úgy érzem van még mit megosztani.

Újabb olasz sztáredző? Már az?

di-matteo-.jpgMost pedig azt írnám, amit olvastam róla, ami megfogott. Egy például a svájci időszakból: ,,Másodosztályban játszottam, mint külföldi. Mondták, ha ezt svájci állampolgárként tenném, nagyobb karrierre lenne esélyem. Én viszont úgy gondoltam, ha melósnak olasz lennék, akkor focistaként is az maradok.” Az olasz wikipédia szerint már 17 évesen keresték a svájci korosztályos válogatottak vezetői, de ő sorban nem mondott nekik. Egyébként svájci pályafutásának legnagyobb sikere az volt, mikor az Aarau szerelésében bajnok lett. 1992 volt ez, s az Aarau csak 79 évvel korábban nyert aranyat.

Biztos, hogy remek szakemberekkel dolgozott a helvéteknél, de Olaszországban… Először Dino Zoff, a 82-ben világbajnokságot nyert kapus volt az edzője, majd Zeman, a támadófoci szerelmese volt az edzője (egy csapat csak úgy találomra 1996-ból: Marchegiani, Gottardi, Negro, Chamot, Favalli, Fuser, Di Matteo, Winter, Rambaudi, Casiraghi, Signori). Ekkor már természetes volt, hogy a középpálya közepe az övé – Svájcban inkább a védelem mögött, közepén biztosított. Csak három évet focizott a Lazióban, de a római szurkerek sajátjukként beszélnek róla azóta is (első meccsén Gascoigne cseréje volt). Megbízhatósága kikezdhetetlen volt, ami válogatottságot is jelentett neki. Ott pedig az ördöngös Arrigo Sacchival dolgozott, aki talán-talán már az 1994-es vébére vitte volna, de mivel lesérült kimaradt az ezüstöt nyert csapatból. Az 1996-os eb-n és a 98-as vb-n szerepelt, azonban olyan igazán dörgedelmes nem volt az olasz tizenegy. Összességében 34-szer volt válogatott.

A Chelsea 1996 nyarán vitte el, s nem is sikerült rosszul a következő pár éve: kétszer Angol Kupát nyertek (97-ben a lőtt gólja, akkor a leggyorsabb volt az FA Cup történetében, 42 másodperc), KEK-et (Dan Petrescu, Wise, Poyet, Vialli, Zola), Liga Kupát, európai Szuperkupát. 2000 szeptemberében egy nagyon csúnya sérülés – lába három helyen törött el – tette tönkre a pályafutását – a svájci St. Gallen ellen játszottak UEFA-kupa meccset. Di Matteo és orvosai mindent megtettek, hogy újrakezdhesse, de hiába a műtötték újra és újra – több, mint tízszer nem sikerült úgy felépülnie, hogy a gyepen folytathassa. Tegnap értettük meg, hogy talán így volt jó. Igen, kifürkészhetetlen! Ennyi műtéten átesni, akaraterősen kijönni ebből a tortúrából biztos nagyon nehéz feladat volt. 2002 februárjában döntött úgy, hogy feladja a focista-pályafutását. Hogy sokra tartották, arra bizonyíték, hogy beválasztották a Chelsea történetének 11 legjobbjába.

2008-ban az Milton Keynes Dons alkalmazta, s nem bánta meg: majdnem feljutottak a második vonalba. 2009-ben a West Brommal jutottak fel az élvonalba, ahol februárban menesztették, mert felrémlett a kiesés veszélye. 2011 nyarától Villas-Boas segédedzője, mígnem menesztik a csodaedzőnek tartott portugált.

Jól döntött a Chelsea vezetése!

Az olasz iskola ezúttal hasznára volt a Chelsea-nek: A Bayern ellen majdnem kilencven percig rombolt. Nagyon olaszosan fociztatta a Chelsea-t: nyolc ember és a kapus nagy-nagy szorgalommal, összpontosítással védte a saját térfelet, láthatólag Matára és Drogbára hárult minden, amiből gól lehet. Drogba volt Vieri, Mata pedig a fiatal Totti, a mindenkori olasz 10-es.

Új sztáredzője van Olaszországnak. Ismertsége már Capellóé, Lippié, Trapattonié, az eredményeket tekintve már csak bővítenie kell a dicsőséglistát. Van ideje: május 29-én lesz negyvenkettő.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr14527873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleandro 2012.05.21. 12:05:37

Remélem, marad.
Viszont azért a sztáredzőséggel óvakodnék.
Villas Boas elküldésével egyből megjavult a hangulat és a csapatszellem. Ő nem tett mást, mint reaktivált néhány öreget, és egy viszonylag egyszerű, de célszerű játékrednszert adoptált.
Különben majdnem u.ezt az eredményt elérte a pár éve hasonló módon előlépett Avram Grant is (emlékszik még valaki erre a névre?), csak akkor ő azért nem lett "sztáredző", mert Terry elcsúszott a sorsdöntő 11-esnél.
www.dailymotion.com/video/xiktmk_john-terry-penalty-miss-champions-league-final-2008_sport
Attól függetlenül szimpatikus, és drukkolok néki (laziális múltja ellenére is...:-))

Styxx 2012.05.21. 21:49:03

@oleandro:
Avram Grantot azóta a belgrádi Partizanból is kirúgták a napokban (Ő úgy tálalta, hogy elment, mert jpbb ajánlatot kapott.) Angol másodosztályba ment talán, mondjuk speciel a szerb foci nem egy nagy truváj, még mondhatjuk, hogy jobb ajánlat, de Chelsea-hoz képest azért grundfoci. Ez a Di Matteo tényleg rokonszenves arc, én is szurkolok neki, de eddig tényleg a mázli volt a nagyobb.

nyomás, nyomás 2012.05.21. 22:58:42

@oleandro:
rendben, hogy nem sztáredző, de azért ne becsüljük le az érdemeit. Nem tudom mennyire lehetett nehéz dolga újra feltüzelni az öregeket. Meggyőződésem, hogy AVB edzőbuktatás áldozata lett (egyáltalán nem sajnálom, nem hinném, hogy a Chelseabe való az a stílus, amit képvisel), de di Matteo nem egész két hét alatt kapta össze a csapatot és a Napolit haza is küldték 4-1-gyel.
Szerintem a legnagyobb erénye, hogy el tudta fogadtatni a játékosaival ezt a célfutballt (ami persze nem szép) és az öregek végre visszakapták, amit Övrebö anno elvett. (vagy ami Terrynek nem jött össze azon a bizonyos döntőn)

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.05.22. 23:10:38

Amilyen kiszámíthatatlan volt az idei BL szezon, szinte semmi meglepetés nincs a Chelsea sikerében. Ahogy kezdődött és folytatódott tavasszal, az lett volna a meglepő, ha a döntőben a mindenki által esélyesnek kikiáltott Bayern győz.

Di Matteo sztorija, pedig számomra még most is felfoghatatlan. Mindenki a Barcáról és a reálról csámcsogott, arról, hogy Guardiola vagy Mourinho lesz háromszoros BL győztes, aztán bedobják ezt a tapasztalatlan olaszt a mélyvízbe, és elhalássza előlük a trófeát. Mourinho és Boas, az utódja sem tudta azt elérni a Chelsea-vel, amit Di Matteo igen. :D

Kíváncsi leszek, hogy hol folytatja.

Evoken 2012.05.28. 10:22:34

Most reggel borult a bundabili, csináltok valami frissülős posztot majd?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.05.28. 11:19:53

@Evoken: Nem, nem tervezem! Egyik bundabotrányt sem követtük, követhetetlennek érzem.

Most készül egy másik poszt, a Serie A 10 meglepetésembere. Ma estére kinn van! Kicsit pozitívabb! :)
süti beállítások módosítása