Olasz fórum

Olasz fórum

Álom állam, egy megvalósult utópia az Adrián, Riminivel szemben, 1968-ból

2012. november 20. - mbemba

68-ban sokan mondtak mindenfélét. Beszéltek a szabadságról, szabad szerelemről, jogokról, voltak nagy-nagy tüntetések, erőszak is volt valamennyi, ezekről ma is hallani. Kevesebbet hallani megvalósított álmokról.  Pedig volt ilyen is. Sőt, egy utópia is testet öltött. Riminivel szemben, benn az Adrián, semleges vizeken. Mert volt, aki komolyan gondolta!

rózsa szig.jpgMárpedig ez tényleg utópia volt. Egy mérnökember fejébe vette, hogy kiszakad a társadalomból – az olasz államból pontosabban –, s az Adrián, mélyen benn a tengeren egy szigetet hoz létre, ahová elviszi feleségét is, s létrehozzák a maguk apró-apró államát.

Ez nem egyszerűen utópia volt – ahogy Giorgio Rosa, az álom megvalósítja gondolta –, hanem komoly üzleti vállalkozás. Hasonló szigeteket szeretett volna létrehozni a semleges területeken, ahol kereskedni szeretett volna. Nyilván nem az olasz adófeltételek mellett. Megoldotta az iható víz problémáját is, miután 280 méter mélyről vizet hozott fel egy megfelelő berendezéssel, a 250 négyzetméternyi felületre. Beindult az étterem is, immár alkalmazottakkal. Vitorlázók, kisebb-nagyobb bárkák álltak meg Rózsasziget előtt, barátkoztak, fogyasztottak egy Riminiből odaköltözött pár vendéglátásában.

Egy német barátjukat bízták meg a nagyköveti teendők ellátására, bélyegeket adtak ki eszperantó nyelven. Az olasz wikipédia szerint volt saját pénzük és kormányuk is. 1968. május 1-én pedig kikiáltották függetlenségüket. Esperanta Respubliko de la Insulo de la Rozoj, ez volt a sziget neve eszperantóul, márpedig a sziget hivatalos nyelve, Zamenhof mester találmánya volt. A világ egyetlen országa sem ismerte el őket.

Pedig, a korabeli források szerint sok-sok ember nem egy utópia megvalósulását látta, hanem egy kommunista támaszpont létrejöttét, mások albán előrenyomulást,…

rózsa szig, rom.jpgAz olasz állam nem maradt tétlen. Bár nemzetközi vizeken volt a létesítmény, ennek ellenére beavatkoztak: június 26-án lerombolták a mesterséges szigetet. Arra hivatkozva tették, hogy hiába van semleges területen – egész pontosan 500 méterre az olasz vizektől –, az ott tartózkodók olasz állampolgárok.

Néhány olasz barátomnál érdeklődtem, hogy hallott-e a történetről. Nem! A történet, az álom állam elfelejtődött. Az adóztatott adók, a nem hiteles hitelek országaiban az emberek más kiskapukat keresnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr124912557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manbeast 2012.11.21. 22:30:58

Egy ilyen hely még létezik most is.
A neve Sealand. Ők elkergették a kommandósokat :D

en.wikipedia.org/wiki/Principality_of_Sealand

GERI87 2012.11.22. 00:59:16

Semmiképpen sem lehet állam, mert nincs területe, nincs "föld". Amúgy se ismerné el soha senki.
Egy hajó, fúrótorony, úszó vagy akármilyen létesítmény nem lehet állam, (közigazgatási egység sem) mert mesterséges....
Ezek célja a puszta adócsalás, haszonszerzés...

Vincenzo90 2012.11.22. 05:28:34

Csak egyszer legyen szükség orvosi ellátásra, jól felszerelt kórházra, katonaságra, rendőri védelemre, stb...

prometheus_X 2012.11.22. 05:39:57

@GERI87: De minek fizessen a közösbe valaki, amikor annak egyetlen felhasználási területét se tudja támogatni? Te tudod, hogy mire megy el a befizetett adód?

- Közg ...akarommondani útfelújításokra (5-15%-a a megfelelő döntéshozók zsebébe, illegálisan)
- Nyugdíjra (amit az állam elkö ...akarommondani megvéd)
- Munkanélküliek támogatására (akik nagy része ténylegesen alkalmatlan bármilyen munkahely megszerzésére)
- Hitelkárosultak támogatására (erősen vitatható)
- Egyéb módon átmenetileg fizetésképtelen családok tartozás-rendezésére (elfogadható)
- Az adófeketelyukak (MÁV, BKV) "betömésére" (hasznavehetetlen vezetők és pártkáderek pénzelésére)
- A sokévtizedes felelőtlen politizálás okán felgyűlt többtízezermilliárdos hiteltartozásunk visszafizetésére (immel-ámmal)
- Matolcsy féle gazdasági ámokfu ...akarommondani szabadságharcokra
- ...

A lista szinte végtelen, de átlagosan minden 10 tételből 8-nál tettenérhető az intézményesített lopás. Ergo az adónk mintegy 60%-a tulajdonképp nem a közösséget szolgálja, hanem néhány hatalmi pozícióban lévő vagy korábban "kis szívességet" tévő embereket. A maradék 40%-ot pedig kutyaütő módon osztják be és elherdálják.

Akkor most mondjam azt, hogy elítélem azokat a polgártársaimat, akik úgy kerülik el az adófizetést, ahogy csak tudják? Magamat köpném pofán vele. Nem mondom.

Vagy Te láttál az utóbbi 22 évben komoly, érdemi fejlődést az alábbi területek valamelyikén?
- Közoktatás
- Közegészségügy
- Közszolgáltatások
- Közösségi közlekedés
- Közutak, egyéb infrastruktúra
- Közbeszerzések, pályázatok
- Közteherviselés átláthatósága, kiszámíthatósága
- Közmédiumok
- Közösségi (állami) vállalatok, egyéb szervezetek (pártoktól alapítványokig) finanszírozásának átláthatósága

Ha igen, akkor vagy egy zsebuniverzumban élsz, vagy Budán.

Három dolog fejlődött csak az utóbbi 22 évben: az adótételek listája (a tételek mértékével együtt), az állam eladósodottsága és az infláció. Erre a háromra fizetsz adót.

vitalis06 2012.11.22. 07:07:46

@prometheus_X: jaj, azért ezt a demagóg szöveget...
akkor a gyerekeid sem járnak iskolába, és te se voltál egyetemen, te se jársz az utakon, nem utazol busszal, nem vettél lakást, nem voltál orvosnál, nem hívtál rendőrt, tűzoltót, mentőt, nem használsz áramot, vizet...., sőt nem láttál se útépítést, se iskolaépítést, nincs a környezetetben aki segélyt kap..
megnézném hogyan élsz az állam nélkül
Ott a lehetőség, elköltözöl afrikába, vagy valami szigetre vagy akár itthon egy kis tanyára, mindent megtermelsz magadnak, semmit nem adsz el, hanem max. cserélsz. áram gáz és villany nélkül. Ha beteg vagy kifizeted a kórházat, nem használsz autót, nem utazol sehová, és megpróbálsz boldogulni.
el lehet utasítani mindent, de akkor valóban ne is használj semmit amit az én adómból tartanak fent.

d.j 2012.11.22. 08:43:09

@vitalis06: Olvasd már el mégegyszer mit írt, mert a te szöveged demagóg. Ő azt írta, hogy a befizetések (adók, járulékok stb.) nagy részét ellopják illetve rosszul használják fel. Erre te "menj afrikába". Na ez a demagógia.

vasgyuszi 2012.11.22. 08:49:17

@prometheus_X: Minimum egy ordas nagy hazugság/dezinformáltság (nem e bolygón élsz?) tetten érhető a válaszodban:
"- Közutak, egyéb infrastruktúra"
Bár alkalomszerűen járok már csak Magyarországon, de egy csomó helyen ámulok, hogy mennyi minden épült, változott, átalakították/felújították. Legalább ezt ne tagadd le!
Az átláthatóságban teljesen igazat adok...

Void Bunkoid 2012.11.22. 09:12:04

@d.j: miééért, az afrikásdi nem is rossz ötlet, egyszer volt egy ötletem, hogy mittomén, rohanjuk le valamelyik közép-afrikai országot, mondjuk Ugandát. Télre odaköltözik az egész ország, meg van spórolva egy csomó energiaköltség (nem kell fűteni meg világítani), tavasszal meg visszajövünk, és télig kiadjuk Ugandát albérletbe valamelyik déli féltekei országnak, ahol éppen tél van akkor :))))

AutosVilli 2012.11.22. 09:16:52

Gondolom nem akarták hogy elterjedjen ez a személet.

vitalis06 2012.11.22. 09:19:55

@d.j: számolj már. te nem tudod mennyi az adó, járulék, illeték...stb bevétel. tavaly 14 ezer milliárd forint volt. Ha a nagyobbrészét ellopnák (tehát legalább 51 %-ot) az 7140 milliárd forint lenne.
Csak az ország hiteltörlesztése nagyobb mint a fennmaradó összeg, ha valóban ellopnák a felét, akkor semmire nem lett volna pénz tavaly.
Tehát az adatok ismerete nélkül nem kéne szavakkal dobálózni.

mrZ (törölt) 2012.11.22. 11:15:00

@vitalis06:
Hitelt nem törlesztettünk, mert összességében növekedett.
A lopásba beletartozik a túlméretezett állam eltartása, a kötelező 5-20% zsebpénz, és a pocsékolás megannyi eleme a hazavitt ceruzától a szökőkútig. Szerintem is 2/3 közeli.

levike999 2012.11.22. 11:20:47

@vitalis06: "Csak az ország hiteltörlesztése nagyobb mint a fennmaradó összeg"

Hogy lenne már nagyobb? Az egész tartozásunk nagyságrendileg egyezik azzal a "fennmaradó összeg"-gel!

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 11:27:07

@d.j:
De nem lopják el a befizetések nagy részét, 60% lopás, 40% közfeladat az már banánköztársaságokban is ritkaság, szerintem ha 20%-80%-ra becsüljük, akkor is elképesztő mértékekről beszélünk. Egy példa, szerinted a nyugdíjkassza hány százalékát lopják el, és mennyi meny nyugdíjakra? Csak mert az nem kicsi tétel (munkáltatói és munkavállalói járulék).

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 11:32:55

@vasgyuszi:
Én mondjuk nem ámulok, tipikus látványberuházások történtek, azokon kívül meg gány állapotban van az úthálózat.

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 11:41:39

@mrZ:
Ha lopásról beszélsz, akkor nem korrekt a 100%-át lopásnak nevezni mondjuk a szökőkútnak, az a lopás benne, amennyiért a cimbi drágábban csinálta meg. Ugyanis teljesen más kategória, ha azt mondod, nem kell szökőkút, és szerinted felesleges, mint a lopás. Ráadásul bizonyos esetekben lehet jó beruházás is a szökőkút, pl. az összes turista csalogató városban vannak szökőkutak Európa szerte, Magyarországon pedig a GDP-nek nagyobb hányadát teszi ki a turizmusból származó bevétel, mint a mezőgazdaságból.

levike999 2012.11.22. 11:51:34

@Zabaalint: "Ugyanis teljesen más kategória, ha azt mondod, nem kell szökőkút, és szerinted felesleges, mint a lopás."

Éppen az a lényeg, hogy olyan projektek is futnak, amikre nincs szükség. Ilyenkor nem csak a rárakott korrupciós százalékot lopják el, hanem az egészet, hiszen nincs semmi haszna. Ez a módszer lényegesen különbözik attól, ahogy még annak idején a Torgyánék loptak. Ők csak a korrupciós százalékukat tették rá az amúgy hasznos projektre.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.11.22. 11:54:37

A vincenten pont a lopásról van szó, biztos vagyok benne. Itt hagyjuk ezt, jó! :)

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 11:58:10

Elena Ceaușescu -nak is volt doktorija, nem?

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 11:59:07

Az előző egy másik blogba akart menni, pont vincentbe :-)

Zabaalint (törölt) 2012.11.22. 12:07:16

@levike999:
Jó, de ki ítéli meg, hogy mi a hasznos, mi a nem? Pl. Sopronban épült a zenélő szökőkút a Petőfi téren, biztos baromi sokba került, meg eladósodott város, stb., na de ott pont a turizmusból van sok bevétel. Plusz azoknak az életminőségét is javítja, akiknek tetszik, akik megnézik a "showt".

Azon az alapon, hogy mi mennyire hasznos, egészen eltérő arányokat tudok kihozni a lopásról, hiszen ha akarom hasznos, ha akarom nem, tehát mondhatom, hogy nem kell egy szökőkút sem, de mondjuk a felsőoktatás nagy része is felesleges, annyi nyugdíjat kifizetni is felesleges, stb., így kihozhatok 90%-ot is.

De egyébként az egészségügy, oktatás, infrastruktúra építése, fenntartása (leszámítva a látszat beruházásokat, lásd szökőkút), rendőrség, tűzoltóság, nyugdíj már együtt meghaladhatja az 1/3-ot, szóval nem tudom milyen 2/3-os lopásról beszélünk. Az a vicc, hogy tele van olyan hülye emberekkel az ország, akik tényleg azt hiszi, hogy abban a bizonyos 8 évben fletóhóz meg megyóhoz és a bandájához került az az összeg, amennyivel az államadósság csökkent, holott valójában annak a nagy része vagy rosszul lett elköltve, vagy a lakossághoz került (lásd közalkalmazotti béremelés 2002). A túlköltekezések fő oka bizony az, hogy a lakosság vevő a populista, demagóg politikára, és még most sem tanult belőle.

levike999 2012.11.22. 13:57:23

@Zabaalint: "Jó, de ki ítéli meg, hogy mi a hasznos, mi a nem?"

Pl. maga a projekt kitalálója sem ítéli hasznosnak, csak a következő lehetőségnek, ahol lophat.

"akik tényleg azt hiszi, hogy abban a bizonyos 8 évben fletóhóz meg megyóhoz és a bandájához került az az összeg"

Nyilván nem lehet mindent ellopni. De a mértéke nagyon is lényeges. És Magyarországon messze túllépték a határvonalat. Egyébként sem az első vonalbeli politikusokhoz kerül a pénz, hanem a köréjük gyűlő második vonalhoz.

A Megyó osztogatása pedig ugyanolyan bűn, mint a korrupció, hiszen ugyanolyan káros. És igen, a magyarok annyira ostobák, hogy az egészen elképesztő!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.11.22. 14:11:41

@levike999: @Zabaalint: ,,És igen, a magyarok annyira ostobák, hogy az egészen elképesztő!"

Vannak ostobák és vannak nem ostobák!

Tovább a vincenten! :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.11.22. 15:09:59

@levike999: Egy népszerű blog, ahol folyton szidják, gyalázzák a kormányt!

orulunkvincent.blog.hu/

GERI87 2012.11.22. 16:02:47

@prometheus_X:

Értem. Szóval a megoldás akkor az hogy költözzünk úszó bodegákra...ahol nincs kórház, rendvédelem, igazságszolgáltatás, stb.
Egyszerűbb ha hajléktalan leszel.
Vagy egy valós szigetre költözöl Robinsonozni...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.11.22. 22:33:29

@Vincenzo90: @GERI87: Nyilván ezer kérdést fel lehet tenni még, de szerintem az egészségügy például nem kérdés. Gondolom eszébe jutott ez az emberünknek is, de olyasmire gondolhatott, hogy szükség esetén Olaszországban jó pénzért meggyógyítják.

Gondolom, nem arról volt szó, hogy egész életét ott akarja leélni.

Rendvédelem, igazságszolgáltatás kapcsán az jut eszembe, hogy 68 környékén mindenféle ideális társadalmak gondolata talán rendezte a fejükben ezt a problémát.

S hogy nem annyira elképzelhetetlen, eleve lesöprendő arra ott van @Manbeast: kommentje.

Hogy félreértés ne legyen: én egyelőre maradok ezen a vidéken! :))

szilvasi 2016.06.17. 00:31:10

Visszatérve magára a cikkre.

A szigetről, a történelméről, a megvalósításról és a lerohanásáról készült egy egész órás dokumentumfilm. Megtekinthető a www.youtube.com/watch?v=ci226cf1JOQ címen. - Jó dolog az eszperantó...!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2016.06.22. 12:49:47

@szilvasi: Jes, mi ege gojas ke mi ekkonis tion lingvon! :)

A filmet pedig köszönöm, azonnal belenézek!
süti beállítások módosítása