Olasz fórum

Olasz fórum

A tenger törvénye (filmajánló)

2013. január 21. - mbemba

terrafer.jpgSzeretem, mikor egy film foglalkozik társadalmi problémákkal is. De mivel A tenger törvénye (Terraferma, Szárazföld) egy szicíliai szigeten zajlik garantált a természet mesés látványa is. Van itt gyönyörű táj, gyönyörű nő, kedvenc bácsi, súlyos kép, meg minden.

Az alapprobléma a Földközi-tengerről, az Afrikából Dél-Olaszországba érkező bevándorlás. Társadalmi problémákra oly érzékeny lelkünk csak ritkán szembesül azzal, hogy Afrikából ezrek, tízezrek próbálnak Európába jutni a tengeren. Ez jobb esetben sikerül vagy ott halnak meg szerencsétlenek a tengerben. Sok-sok ezren.

A menekültek özönére pedig a tenger mellett lakó jóember egyféleképpen válaszol: segíteni próbál, mert ilyenkor segíteni kell; a bürokrata, a rendőr törvényeket tart be és próbál betartatni – embert menteni tilos, mondja. Persze a tenger mellett lakó sem mind ugyanolyan: idősebbek, akik tudják, hogy milyen sorsok érkeznek a víz felől, ők egyből segítenek, gondolkodás nélkül; a fiatalabb előbb próbálja saját gondját-baját megoldani. Ebben az esetben vállalkozását biztosítva látni. Aztán vannak ott nyaralók, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni semmit abból, ami szemük előtt történik.

Különösen emlékezetes kép az animátorok által mozgatott turistahad bájos integetése után a menekültek segélykérő integetése.

Persze van a filmben nem csak társadalmi gondfeszegetés, hanem tiniszerelem, hajón ringatózás, ordító buli, városháza elé kiborított halhegy, hangoskodó déli bácsik, szicíliai nénik, fiatalok, anyai ösztön, bohóckodás, vulkán, s tehetetlenség, s mindenekelőtt gyönyört jelentő szicíliai képek egész tömege.

Rendező: Emanuele Crialese, fontosabb szereplők: Giulietta (Donatella Finocchiaro), Filippo (Filippo Pucillo).

A Velencei Filmfesztiválon a zsűri különdíját vitte el, 2011-ben.

Van a filmnek hivatalos honlapja is. Most látom, hogy Pesten 23-án (szerdán), 5 órától lesz a Tabánban. Amúgy, hetente többször is szerepel műsoron.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr115033142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2013.01.24. 15:16:42

Atalanta - Milan 1-2
Bologna - Roma 2-2
Cagliari - Palermo 1-0
Catania - Fiorentina 1-1
Inter - Torino 3-0
Juventus - Genoa 2-0
Lazio - Chievo 2-0
Parma - Napoli 1-2
Sampdoria - Pescara 3-1
Udinese - Siena 1-0
süti beállítások módosítása