Olasz fórum

Olasz fórum

Spaghetti alla puttanesca (mbemba főz, 10.)

2013. április 13. - mbemba

Másolat - 20130413647.jpg

Érthetőnek gondolom, ha valaki nem akar hozzányúlni az acciughe nevű halacskához (sok-sok üzletben megtalálható, kis üvegben megvásárolható szardella filé). Én kétszer-háromszor akkorát csalódtam benne, hogy csak na (pizzán és egyszer zsömle között). Szörnyű sós volt, s úgy gondoltam ember azt nem tudja megenni.

Most azonban... Most azonban azt láttam, hogy B. beleteszi olívaolajba, majd kapri-, olívabogyókat tesz mellé, meg fokhagymát, a végén pedig csilit. Ezt ügyesen összetunkolgatta, birizgálta, majd nyomogatta, amitől a konyha csak úgy illatozott belé. A piros korona rajta, kopaszon lefagyasztott paradicsom volt. Ez került cafatokban a tésztára.

Mivel nem volt friss petrezselymünk, így az nem került rá. Csak ez volt az oka. B a maga adagját parmezánnal szórta meg, az asztalra került még egy pohár magyar bor. Felhörpintettük a puttanesca spaghetti mellé, s megállapítottuk, hogy már megint nagyon jó dolgunk volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr875221516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baliquez 2013.04.14. 14:05:49

Szárított paradicsom, chianti.

WildBear 2013.04.14. 15:10:39

Azt tudjátok, hogy honnan ered a neve...? :-)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.04.14. 15:27:11

@WildBear: Kurvák spagettije. A szardella amúgy inkább "fűszerként" értelmezendő, mint szendvicsfeltétként, s minden más formában, ahogyan a halat szoktuk használni általában.

buta_lúd (törölt) 2013.04.14. 17:25:25

@efes: @WildBear: nem azt kérdezte, hogy mit jelent, hanem, hogy honnan ered. nos, én továbbra is kiváncsi vagyok a sztorira. mondjuk valami buja sztori az acciughe-val kapcsolatban? :)

odamondó 2013.04.14. 17:43:17

Acciughe csak főzéshez jó vagy valamire valamibe készítve. Csak úgy megenni fizikai képtelenség.

Pizzára is általában 2-3 darabot szoktak rakni annyi, hogy egy minimális ízt adjon.

lobster thermidor 2013.04.14. 17:55:58

Tonhalat az olívába, majd az íze miatt jöhet bele a szardella.
A többi összetevő stimmel.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.04.14. 18:23:17

Szardella, olivaolajban eltett szárított paradicsom, parmezán (pecorino) - umami...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.04.14. 19:32:42

@buta_lúd: akkor képzeld el a puttánák micsodáját a napi műszak után. na ez az eredet. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.04.14. 19:33:31

@efes: természetesen, illatában képzeld el ;)

Buszex 2013.04.14. 19:38:47

@efes:
Hát nem egészen ezt jelenti, de ne is törődj vele.

Roan 2013.04.14. 20:03:23

@buta_lúd: Semmi buja sztori, a legenda szerint az 50-es évek Olaszországában a bordélyokban a lányok csak heti egy kimenőt kaptak, így olyan hozzávalókból főztek, ami mindig redelkezésre állt.
süti beállítások módosítása