A 68-ban vonuló diákok közül sokan egy papnak a könyvét szorongatták kezükben. Nem biztos, hogy folyton vele masíroztak, de az biztos, hogy sokak fejében ott volt Don Milani írásainak tartalma, tanulsága. Vörös pap, mondták neki rosszindulatú vagy szűklátókörű kritikusai, akik nem értették vagy nem akarták érteni az Esperienze pastorali (Papi tapasztalatok) vagy még inkább a Lettera a una profesoressa (Levél egy tanárnőnek) írásokat.
Don Milani 1967-ben meghalt. Talán a Jóisten akarta így. Akkor már lehetetlen lett volna állást foglalni a gyakran erőszakos változtatni akarók mellett. Amivel ő változtatni próbált, azok a tettek voltak. Egy dombtetőn – magyarországi mértékkel hegytetőn –, a Barbianán, Toszkánában létrehozott egy iskolát, ahová gyakorlatilag csak olyan srácok jártak, akik számára az állami iskola csak kínszenvedést és bukást hozott. Ezek a gyermekek a vidék szegényeinek gyermekei (50-es, 60-as években Toszkánában is otthon volt a szegénység, gyakran a nyomor) voltak, s Don Milani a számukra alapította ezt az iskolát. 1954 decemberében ,,száműzték” ide. A srácok 24 órát tanultak, nem volt szórakozás – azért maguknak építettek egy apró medencét –, illetve a szórakozás is tanulás volt: a biológiát az erdőben, annak állatain tanulták meg; a földrajz, a történelem egy óra volt – gyakran egyszerre a Bibliával –; az angol tanulás néha Bob Dylant jelentette, néha mást, de 14-15 évesen 
már maga a nagyvilág: tanítványai mentek Londonba, étterembe fazekat mosni, de Észak-Afrikába is elengedte őket. Esztergapad mellett fúrtak-faragtak. Olvasni és írni, többnyire újságot olvasva tanultak: alaposan szétcincálták, a fölöslegeset lehántották a fecsegő újságírók cikkeiről. Mentek hozzájuk alkalomadtán szakemberek, például a fiatal fényképész Oliviero Toscani (ő a Benetton fotósa, ugyebár?). Az állami iskolákban sínylődő, legjobb esetben vegetáló gyermekek szépen felzárkóztak, s a szülők szívesen engedték őket tanulni a hegyre fel, a Barbianára. Hazatérés legjobb esetben is csak néhány hétvégén volt. Könyvét az egyház nem tette az indexre, de…
Az iskola épülete ma is látogatható. A tanítványok megőrizték az épületet, a tanterem a taneszközökkel (fatábla, satu, térképek, szabad levegő) együtt ma is ott van, akárcsak Don Milani sírja. Vicchio nevű falutól 7 kilométer, egy nagyon kellemes erdei sétával lehet felérni a tetőre.
Don Milan nem kerülte a konfliktusokat. Nagyon kereken elítélte, azokat a papokat, akik a háborúban megáldották a fegyvereket, vagy egyáltalán hazáról beszéltek a háború kapcsán. Lett nagy felzúdulás belőle – a háború vége nem volt olyan távol –, több pap érintettnek tartotta magát. Több újságíró tudatosan próbálta lejáratni a fiatal papot. Ennek a konfliktusnak az okát egy bírósági döntés okozta, melyben 31 fiatalt börtönre (carcere, talán fogház) ítéltek, mivel lelkiismereti okokra hivatkozva, megtagadták a katonai szolgálatot. A döntés indokként, többek között, a hazához való hűtlenséget emlegette.
„Az engedelmesség nem erény többé!” (L’obbedienza non è ormai più una virtú) – mondta, hivatkozva a hirosimai pilóta példájára.
A Barbianán eltöltött évek mellett máskor is tanított. Fiatal papként – 47 októberében van ez – népiskolát hoz létre, ahová elsősorban fiatal munkások járnak, ahol a fiatalok nemcsak tőle, hanem szakemberektől is megtanulják jogaikat, azok érvényesítését, főleg a szakszervezetek által (ennek, Toszkánában is nagy-nagy hagyománya van). Ez az időszak, amikor az akkor hosszan-hosszan kormányzó kereszténydemokratákról elmondja igen egyértelmű véleményét, mely szerint szégyenletes: ,,...szabadnak lenni, s úgy tevékenykedni, kézben a hatalommal, hogy eközben az erősek, gazadagok szeretetét és a szegények megvetését érezni.”
Sokan úgy gondolják, hogy az ő harcának – vagy inkább munkájának – következménye, az hogy Olaszországban bevezették azt a törvényt, mely szerint a cégeknek állniuk kell 150 óra költségét, amennyiben munkásuk be szeretné fejezni iskolai tanulmányait. Hogy ebben mennyi része volt az bizonytalan, az azonban biztos, hogy a Bibliát követve tudta, hol kell állnia, kiért kell dolgoznia, hogyan kell tennie. Tudást adni a szegényeknek, kötelesség!
90 éve született Lorenzo Milani, a későbbi Don Milani.
