Olasz fórum

Olasz fórum

Béke Nobelt egy kis figyelemért: Lampedusa sikolya

2013. október 12. - mbemba

lamped, sir_1.jpg

Még mindig nem tudni, s könnyen lehet, soha nem lehet megtudni hányan haltak meg a Lampedusa partjai felé tartó halászhajó utasai közül. Előbb-utóbb egy valószínűsíthető számot biztosan bemond valamelyik  hivatal. Arra, hogy az utóbbi évtizedekben hányan haltak meg a Földközi-tengerben Olaszországban reményt keresők, arra csak becslések lehetnek. Véleményem szerint tízezrek.

Korábban – a 90-es években – inkább Albánia felől érkeztek lélekvesztőkön a menekültek, az utóbbi időkben viszont Lampedusa szigete a dobbantó az ígéret földje felé. A sziget 6 ezer lakójára elképesztő teher nehezedik. Ennek nyomán olasz közéleti személyiségek azért kampányolnak – még nem derülhetett ki, hogy csak a szokásos felszínes hírverésről, népszerűsködésről van-e szó –, hogy Lampedusa kapjon Béke Nobel-díjat (pár éve már terítéken volt az ötlet, de…). Ez a sziget befogad, szállást ad, bőkezű, áldozatot vállal – írja a Corriere. Csak élni próbál, teszem hozzá. Természetesen a szigeten is van ki így reagál, van ki úgy: van aki egyetért az állam rendelkezéseivel, mely szerint segítséget adni a vizeken nem lehet; van aki azt mondja, hogy az életet menteni kell, mert mást nem szabad tenni.

Ezzel a Béke Nobel-kezdeményezéssel a figyelem hónapokra, jobb esetben évekre odaterelődhetne erre a hatalmas problémára, s Európa vezetői végre hozzányúlnának az igazi problémához, nem csak emberbaráti nyilatkozatokat téve. Egyébként megtette ezt az aktuális tragédia után Letta miniszterelnök és Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Megtették a kötelezőt, közben kapva füttyöt és szidalmakat is. Július első felében a pápa is itt járt, s mea culpát mondott az utóbbi években a tengerben elpusztult afrikaiakért. Első Rómán kívüli útja volt, megpróbálta felhívni a figyelmet erre a hatalmas gondra, felrázni a közvéleményt.

Hogy a délről északra vándorlás tovább fog tartani, az biztos! Hogy kevesebb áldozattal járjon ez, ezért rendkívül nehéz bármit is tenni. Az is biztos, hogy Lampedusa, Szicília és Olaszország édeskevés, hogy komolyan tehessen az ügy érdekében, az európai közösség egy egészként talán változtathatna.

S persze az afrikai államok is, de például Líbiában most az sincs, aki tárgyalni tudna, akivel tárgyalni lehetne. Na, de erről inkább Nógrádi György mondjon valami biztatót!

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr405565025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.13. 00:13:28

Ők írták alá a Nobel-kezdeményezést: Fo (irodalmi Nobel), Kyenge (olasz integrációs miniszter), Saviano, Prandelli, Fiorello, Michnik Ádám,...

engelbert (törölt) 2013.10.13. 18:36:20

Nem szabadna segíteni nekik,mert ezzel csak újabb migrációs hullámokat indítanak el.Megoldás lehetne az embercsempészek útvonalainak az elaknásítása,vagy a hajóik elkobzása,megsemmisítése.
süti beállítások módosítása