Ezzel a könyvvel talán az volt a cél, hogy Galilei nevével eladják azt, de igazából úgy, hogy a mester egy szót nem írt bele. Dava Sobel amerikai tudománytörténész ezúttal nem a neves tudóssal foglalkozott, hanem Galilei lányával, az ő leveleit publikálta.

Ezekben a levelekben – 10 év termése, 1623 és 1633 között – Maria Celeste a zárdából nem felfedezésekről, kutatásokról érdeklődik, hanem megosztja mindennapi gondjait édesapjával, közben pedig szépen megismerjük Galilei ízlését, ami a kajákat illeti, illetve, ami talán még érdekesebb, a kort, azokat a távoli éveket ott Firenze környékén.

Celeste nővér gyakran irigylésre méltó falánkságokról ír (ünnepi sült körte, bárányhús, rozmaring vele és nélküle, citromlekvár, kandírozott citrom,…), azoknak az elkészítéséről, ugyanakkor kevésbé vagyunk irigyek, mikor a pestisről, halottaikról ejt szót. Előfordul az is, hogy Galileit lánya arra kéri, hogy járjon ki egy jobb szobát, vannak olyan levelek, amelyekből kiderül egyes gyóntató papok léhasága és szemtelensége, illetve az, hogy a nővérek, illetve vezetőik többsége bizony lelkén viselte, segítette a kisebb és nagyobb közösség ügyeit. Így körülbelül!

Hogy az igazi hangulatát ennek a csodás kötetnek átadhatóbb legyen, íme, néhány idézet, elsőként egy utóirat:

,,Visszajuttatom az asztalterítőt, amelybe a bárányhúst csomagolta, és elküldök Kegyelmednek egy párnahuzatot, amelyet az ingek tetejére, a fedeles kosárba tettem.”

,,… Ami a kertet illeti, La Pierától, azt hallottam, a bab csodálatosan zöldell, embermagasságra kúszik fel,  ugyanez mondható el az articsókáról is, amely az elmúlt évben sokkal különbül sikerült; mindazonáltal lesz belőle elég, hogy ellássa a házat és bennünket, amellett jusson Vincenziónak és Geri uramnak is. A narancsfák még nem bontottak sok virágot; úgy számítom, az elmúlt néhány napban támadt hideg és szél tekintélyes károkat okozott; a lepotyogott gyümölcsöket La Piera összegyűjti, s kifacsarja. A citromok oly érettek, hogy immár szükség lenne Kegyelmedre, aki leszüretelné őket…”

,,Mi itt mindnyájan jó testi egészségnek örvendünk, leszámítva Violante nővért, aki napról napra fogyatkozik; jóllehet az ínség és nincstelenség megvisel mindnyájunkat, Isten segedelmével még nem kellett megismernünk a testi gyötrelmeket.

Mohón vágyom tudni, kapott-e bármilyen választ Rómából a számunkra kért alamizsna ügyében.

Signor Corso 15 fontnyi finom selymet küldött, amelyből Arcangela nővér és jómagam megkaptuk a minket illető részt.

A hetedik órában írom a sorokat; kérem bocsássa meg nekem, ha hibákat ejtek, hisz a napnak nincs egyetlen órája sem, amelyet magaménak vallhatok, mivel mindennapos kötelmeim mellé most még azt is feladatul kaptam, hogy gregorián énekekre tanítsak négy fiatal leányzót, és a Madonna utasítására én vagyok felelős a kórus vezetéséért is, mely utóbbi tekintélyes munkával jár együtt, hisz annyira kevéssé ismerem a latin nyelvet. E gyakorlatok bizonyosan a legnagyobb megelégedésemre szolgálnának, ha nem kellene mellettük dolgoznom, ezért is van, hogy egyetlen negyedórát sem ücsöröghetek tétlenül. Csakis álmomban nyerhetek nyugalmat. Ha elárulná Kegyed a titkát, miként lehetséges, hogy oly kevés alvással is beéri, igazán hálás lennék érte, lévén az a hét óra, amelyet nap mint nap elvesztegetek az éjszakai pihenésre, túlontúl soknak tűnik számomra.”

A könyv tömör és hasznos bevezetőjéből kiderül, hogy Virginia Galilei 1600-ban született, 1616-ban a klarisszák közé lépésével lett Maria Celeste nővér és 1634-ben halt meg egy olyan betegségben, melyben évek óta gyötrődött. A leveleit már nagyon régóta ismerik Olaszországban (1852-től), 2005 óta mi is olvashatjuk.

Cím: Hőn szeretett Apámuram! Maria Celeste nővér Galileinek írott levelei (1623-1633), jegyzetekkel ellátta: Dava Sobel, magyarra fordította Babics Péter, Alexandra, 390 oldal, eredeti ár 2999 forint, de antikváriumban, molyon olcsóbb.

A nem történészek által írt történelemnél, az elsődleges történelemnél nincs őszintébb. Erre példa ez a könyv és ez a mbemba által szerkesztett (Budapesttől Bergen-Belsenig).