Csíkszeredában sétáltam a szépen gatyába rázott főutcán. A kisváros megmutatta a világnak, pontosabban az arra kíváncsiaknak, hogy: Lám, itt is lehet egy szép, rendes sétálóutcát csinálni!
S ahogy az egy sétálóutcában illik, van ott olasz kávézó is. Évek teltek el, már nem emlékszem, hogy Palermo volt a neve, San Gennaro vagy Marco vagy valami hasonló… Olasz volt, s ez a lényeg!
A csíki bácsi két fiával megérkezett a kávézóba, utóbbiak ledobták magukat, a bácsi leült, azaz megpróbált leülni. Nehéz ügy volt, mert dereka nem ahhoz szokott, hogy kényelmeskedjen vele, hogy henyepózba vágja magát. Ebben a fészkelődésben találta őt a kávézó kedves pincérlánya, aki neki szegezte a kérdést: Mivel szolgálhatok Önnek?
A képen tényleg a szóban forgó bácsi ül
A fiatalok összedugták a fejüket a papa zavara láttán, hiszen ő csak egy kávéért érkezett. ,,Mit kérnék mást?” – kérdezte magától, tekintete pedig a fiaitól. A fiatalok kapcsoltak, hogy apjuk rég volt olyan helyzetben, hogy parancsolgasson ezt, azt, amazt. Érezték, hogy apjuk még inkább zavarban van a választék miatt.
Csak én láttam azt a hamis-hamis mosolyt a fiúk arcán, mikor azt mondták a lánynak: ,,Egy kapuccsinót a papának!” Papa bizalmatlan volt a fiaival, de meg nem mondta volna nekik, inkább várt, hogy mi történik. A hölgy hozta is a kapuccsinót, és a bácsi egyre csak nézte hogyan fogjon neki. A papa és cappuccino rövid szemezése után, a fiúk közül a nagyobb csak annyit mondott apjának a feszültség oldásaképpen.
,,Ez is kávé, csak keverd meg, papa!”
Így történt ez a csíki bácsival s az olaszok kávéjával!
