Olasz fórum

Olasz fórum

Féloldali bénulás után 12 év kiesett, most újra dolgozik!

2015. március 04. - mbemba

12_ev_kiesett.jpgVan Olaszországban egy ember – neve Pierdante Piccioni –, aki nem tudta, hogy Berlusconi nem vezér már; hogy a Juve dagasztott már a másodosztályban; hogy az Ikertornyok összeomlottak. De azon is meglepődött, hogy kisfiaiból szakállas emberek lettek. Illetve, hogy édesanyja meghalt.

Az orvosként dolgozó Pierdante Piccioni 2013. május 31-én rosszul lett egy autóban (az olvasott cikkek nem részletezik az eseményeket), ami után elvesztette emlékezetét, majd arra ébredt, hogy 12 év teljesen kiesett: 2001-ben érezte magát, következményeképp egy jobboldali bénulásnak.

Az esemény után 2 évnyi kezelés után (Paviában) az 1959-ben született doki (ő van a repubblica képén) számára visszatértek a családi hétköznapok, beleértve a munkát is. 2 év rehabilitáció után ma az elsősegélynél dolgozik. Tudása, szakismerete – elmesélése szerint – soha nem volt kétségbe vonható, azonban fogalma sem volt arról, hogy hol tanult, s hogy dolgozott egy minisztériumi szakértőcsoportban, hogy…

Manapság pedig azon dolgozik egyebek között, hogy a kiesett éveket elmeséltesse, hogy megértse, mi minden történt vele és a világban egy tucat év alatt.

Egy ilyen baj után sokan automatikusan azt gondolták, hogy nyugdíjaztatja magát. Nem így történt, ő dolgozni akar!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr817241917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feherb 2015.03.05. 09:16:38

Tök érdekes sztori, de nem lehetne úgy lefordítani, hogy érthető legyen?
A kérdések amik eléggé homályban maradnak a cikkben:
- A féloldali bénulás és az emlékezetkiesés egyszerre történt?
- A rehabilitáció a féloldali bénulást vagy az emlékezet kiesést kezelte?
- A féloldali bénulás elmúlt, az emlékezet kiesés nem?
A matek nem nagyon jön ki.
1959-ben született. most 56 éves
2013-ban, amikor az emlékezetkiesése történ 54 éves volt. 12 év esett ki, tehát 42 éves koráig maradtak meg az emlékei. De akkor miért nem emlékszik arra, hogy kb. 25 éves koráig hova járt egyetemre?

Ha az eredeti cikkben van válasz ezekre, akkor leírnád? Tényleg érdekes a sztori.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2015.03.05. 09:54:47

@feherb: Szerintem érthetőre sikerült, de a kérdéseidre nincs válasz ezekben a cikkekben, leszámítva azt - de ez is csak valószínűsíthető -, hogy egyszerre történt a bénulás és az emlékezet kiesés kezelése, mert egy több területen már sokszor bizonyított rehabilitációs csoportot említ a cikk.

A matek szerintem stimmel. Könnyen lehet például, hogy elsősegélyesnek továbbképezte magát.

Saxarubra 2015.03.05. 11:59:14

2001. - rosszul lett az autóban
2013. május 31. - ekkor ébredt fel, vagyis eddig tart az emlékezetkiesése, az ez előtti dolgokra nem emlékszik (még másként: innen kezdődik, de visszafele tart :)

Így, szerintem :)

Blobov 2015.03.05. 12:44:23

@Saxarubra: Nem, nem 2001-ben lett rosszul, hanem 2013-ban. Az nem lenne érdekes, ha akkor mondjuk kómába kerül és onnan 12 évig nem tér magához. Itt inkább az az érdekes, hogy valszeg kapott egy stroke-ot, aminek bénulás ÉS emlékezetkiesés lett az eredménye.

Saxarubra 2015.03.05. 14:02:34

@Blobov: Téényleg! Pedig visszaolvasva valóban teljesen érthető, csak nem esett le. Köszi :)
süti beállítások módosítása