Olasz fórum

Káosz és csoda, ez Nápoly!

2016. október 01. - mbemba

Másodszor estem neki ennek a szédületes városnak. Határozott célokkal érkeztem Campania székhelyére: megnézni a Napoli sotterranea (Földalatti Nápoly) program második részét és a Márai házat, valamint eljutni végre Pompejbe. Közben sikerült még apró csodákat látnom: bicikliről a templomba belengetett keresztet, 5 lift.jpgcentesimóssal működő liftet (ott a képen), délben az utcán motorokkal versenyző tizenéveseket,…

Wizzairrel oda- és visszarepülni szinte apróság (20 ezer forint). Eljutni a nápolyi reptérről a városba, illetve a szállásomra már komolyabb kihívás; 40-50 perces várakozás után sok-sok náció gyermekeivel tolongani a buszon a helyért (voltak lemaradók is), majd a főpályaudvaron megtalálni a metrólejáratát, ott a félhomályban tipródni olasz és nem olasz embertársakkal, az már igen. A „legbájosabb jelenet” címet az az édesanya nyerte, aki 2-3 éves jóltáplált kisfiának füléből ki akarta szedni a fülbevalót. Az elsőt a nagybaba figyelmetlensége miatt kivette, de a másodikért kapott mindent a mama. Én csak egy hatalmas hullámzó nyakat láttam a babakocsiban és hallottam hangosat és cifrát.

Végre megérkezve a történelmi belvárosban lévő lakásomba meghökkenve láttam, hogy a bérlakásban portásnéni fogad, aki túl azon, hogy roppant kedves volt (tényleg!), ismertette velem a szabályokat, például azt, hogy a lift 5 centessel működik. És tényleg! Nem minden alkalommal, de gyakran. Például szombaton nem kellett pénzezni, vasárnap igen, hétfőn csak este nem. Zavaros ez!

Késő délután megkerestem a földalatti programom színhelyét. Ismét szörnyű szervezés, káosz! A látnivaló viszont, ha nem is volt annyira lenyűgöző, mint az első, érdekes volt nagyon.  Az idegenvezető bemutatta a görög korban, majd rómaiak által épített kutakat, a kiszélesített termeket, majd ciszternákat, melyekből a második világháborúban menedékhelyek lettek, ezer és ezer ember életét jelentő menedékek.

És akkor jött a lényeg: a föld alatti római színház! És tényleg,: kijöttünk az utcára, szűkebb utca, aztán befordultunk egy olyan egyszerű lakásba, amelyikből több 10 ezer van Nápolyban. Átslattyogtunk az előszobán, be az ebédlőbe, ahonnan egy fedőlappal eltakart pincelejáró volt, a pincében pedig a római kori színház. Nem teljes pompájában, de egyértelműen kivehető részletekkel. Csoda!

Az olasz wikipédia szerint a szóban forgó színház létezése már a római korból dokumentált.

bacca.jpgMásnap, olaszos – képzettségemre gondolva – kötelességtudatomon  és kíváncsiságomon könnyítve Pompejbe mentem (erről egy későbbi poszt lenne). Este végre ettem baccalát, vagyis tőkehalat. Helyi étek, elérhető áron, a tengeri halra is vágyó magyarnak. A hal paradicsomszószban úszik, a szószban pedig finom olívabogyók és apró paradicsomok adják a finom, nyers ízt.

Harmadik nap délelőtt a San Gennaro-katakombába mentem. Érdekesség, hogy egy helyi kezdeményezés a katakombák gondozója. A helyi bazilika alatt lévő katakombákban sírok vannak, illetve néhány freskó a Krisztus utáni 2-3. századból. Egészen rendkívüli érzés ott sétálgatni, érezni az elmúlt századok, lassan két évezred súlyát.

gennar.jpgA középkortól sok kórház jött létre a katakombák közvetlen környékén, illetve a templomokhoz tartozóan, az előző két évszázadban pedig gyakorlatilag kórháznegyeddé lett. Ma is az. A negyed pedig – talán a  kereskedők teljes hiányának köszönhetően – gyakorlatilag szegénynegyeddé vált. Ma a maffia, a kábítószerkerekedés, a reménytelenség uralkodik itt. Fegyveres rendőrök vagy katonák vigyázzák a viszonylagos rendet. Ezektől a fegyveresektől 100 méterre gyermekek olyan motoros ,,versenyek” dúlnak az úttesten, hogy hajjaj. A huszon, de inkább tizenéves fiúk, lányok száguldozása túl azon, hogy szerintem a 100 kilométer per óra határán volt ártatlannak tűnt, de ijesztőnek is. Az egyik téren egy szobor volt, egy 17 éves srácé, akit golyó talált, minden bizonnyal ártatlanul. Láttam, amint egy motoron ülő három lány – vagy inkább leányka – megpuszilta a szobrot.

Éhes voltam, betértem egy henteshez, akitől a kirakatban lévő sonkákból kértem pár szeletet, kenyeret hozzá és bevágtam. Csak közben értettem meg, hogy ők alapvetően nem árulnak kész élelmet, de kérdés nem volt véletlenül sem. Megbeszéltük a srácokat, ő, a hentes csak mosolygott, ítéletet nem mondott: ,,Jó srácok, Nápoly szép!”

marai.jpgCélba vettem a Márai-házat! Kíváncsi voltam már régóta, a Naplókat olvasva pedig méginkább, hol lakott a nyugodt szavak embere. Tudtam, hogy Posillipóba kell mennem – innen készülnek a képek leggyakrabban a nápolyi panorámáról. Materdei megállót javasolták kiindulópontnak. Első kérdésemet egy körülbelül negyvenéves fiatalembernek tettem fel, aki hosszas netes keresés után találta csak meg a célomat. Egyik rokonának gyors szállítása után visszatért értem és némi bolyongás után elvitt a Nicola Ricciardi utca elejére (a tenger partjától mintegy 300-400 méterre). Fel egy kapaszkodóra 100 métert és ott volt a ház, ahol ma körülbelül 4-5 család lakik. Annak idején talán lehetett látni a nápolyi öblöt, ma már a lakásból csak aligha. Autós emberemmel. illetve még egyvalakivel váltottam pár szót, egyikük sem hallott Márairól, aki 1949 és 52 között élt itt.

Az utolsó napot eseménytelennek szántam, de Nápoly úr kicsit átalakította. Reggel, kávézás felé haladva látom, amint egy figura elém kerül biciklivel keresztet vet komoly-komoly arccal, majd egy lendülettel a nyitott a templomajtó felé nézve, egy csókkal, beljebb, a feszülethez küldi a magára vetett. Csak úgy lendületből.

Kávézás közben megtudom egy kávézóba belátszó tábláról, hogy a háziasszonyok és szállodai alkalmazottak védőszentje – különösen, ha fertőző betegségben szenvednek - Szent Márta.

Majd baktatok a buszmegálló felé, hogy elinduljak a reptérre. A megállóban sok ember és ők mind egy gyakorlatilag álló autótenger közepén. Rövid fontolgatás után taxizás következett, négy hozzánk csapódott turistával (két magyar közöttük), vele pedig egy akciófimbe illő száguldás pirosokon át.

Utána még három-négy óra és itthon vagyok.

Háttérben a Vezúv!

vezuv_szilu.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr1011755511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

baraonda 2016.10.01. 22:42:32

Azért az nem puha, hogy egy nápolyi kecóból nyílik a római kori színház. Ez annyira olasz, annyira Nápoly :)