Olasz fórum

Olasz fórum

Olasz város Afrikában: Asmara

2017. szeptember 11. - mbemba

Egyik tanítványom, aki amúgy építész, valami olyasmit mondott, hogy Afrikában van egy olyan város, ahol olasz építészek megvalósították art decós álmaikat. És hogy ez a város Eritreában van. Óra után keresgéltem a neten, szép épületeket láttam, de igazán jó anyagot nem találtam. A minap viszont egy jó kis cikk összefoglalta nekem, amit tudni szerettem volna. Megosztom a tartalmat veletek.

Mussolini úgy gondolta, hogy afrikai gyarmatai egy-egy szép fővárost érdemelnek, ahol európai élet zajlik, európai épületekben (hogy a gyarmati időknek van-e hatásuk a mostanában is zajló migrációkra…). A mérnökök álmodoztak, tervezgettek, útra keltek és Eritreában, Asmara városában létrehoztak egy valóban európai arculatú várost. A mérnökök szabadon álmodozhattak, hiszen itt nem kellett figyelembe venniük a hazai rendelkezéseket, az engedélyezések jelentette akadályokat.

Elsősorban a 30-as évekről van itt szó, mikor mintegy 400 épületet húznak fel igen gyorsan, köztük a bürokráciát szolgáló hivatalokat, gyógyszertárakat, szerelőműhelyeket, mozit. Egy 1939-es népszámlás szerint 98 ezer helyiből 53ezren voltak olaszok.

És mivel ez a kis Rómának is nevezett város elzártan tengette napjait, sok, a változást ösztönző erő elkerülte a várost, így az épületek szépben egyben maradtak. Így történhetett, hogy az UNESCO ebben az évben felvette világörökségi listájára Asmarát.

És itt a talán legjegyzettebb épület, a Fiat töltőállomása, a vonal alatt pedig 20-30 fotó:

asmara-00.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr2112822538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.09.14. 19:37:40

Van még jó pár ilyen ha nem is egész város, de afrikai vagy egyéb art deco építmény.

www.artefascista.it/elenco_alfabetico_generale_fascismo_architettura.htm

Némi fasiszta/sztálinista ösztönzésre de nagy korszaka lehetett a 30.as évek az újító kedvű építészeknek.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2017.09.17. 15:38:45

Bele-bele nézegettem, van érdekes településnév is:Michelebianchifalva, Tripolitánia!
süti beállítások módosítása