Olasz fórum

A szegények orvosa, Szent Giuseppe Moscati

2017. október 29. - mbemba

Mesés figurája a nápolyi történelemnek Giovanni Moscati. Sőt, Szent Giovanni Moscati! Katolikusnak fontos lehet, hogy ő szent, de ateistaként vagy sima létezőként is megérdemli ez az ember, hogy tudjunk róla.

san_giuseppe_moscati.jpgOrvos volt és voltak olyan tettei, illetve olyanok történetek körülötte – erre visszatérek –, amelyek miatt szentté lett. Számomra a legkedvesebb, mikor egy visszatérő idős betegét úgy bírta mozgásra, hogy egy viszonylag távoli kávézóba fizette be enapi egy presszóra.

De haladjunk csak szépen sorban, de azért nagy vonalakban! Hősünk 1880-ban született Beneventóban, Nápoly közvetlen közelében. Édesapja bíró volt és keresztény ember, ami nem csak abban mutatkozott meg, hogy az asztalnál imádkoztak. Édesapjának munkája azért is fontos volt gyermekkora szempontjából, mert a család oda ment, ahová az apát helyezték. Ő végül Nápolyban tanult, az egyetemet is ott végezte. Pályaválasztásában fontos szerepe volt annak, hogy egyik testvére egy lóról leesve súlyos balesetet szenvedett, és az ő ápolása, sorsának alakulása közben megértette ennek a hivatásnak gyönyörűségét.

Másrészt az otthoni évek hatása lehetett, hogy legelejétől úgy tekintett munkájára, mint lehetőség mások hitéletének befolyásolására. Vagy talán pontosabban: a test mellett a lelket is gyógyítani próbálta. Bizonyára nem csak életéről szóló filmben – az Olaszországban nagyon kedvelt Fiorello alakította őt – végzett nagyszerű munkát. Az egyetemre hívták dolgozni, de ő nem ment, hogy orvosi praxisát teljes erőbedobással végezhesse. A kórház mellett saját rendelője is volt. Szegény betegeitől nem fogadott el pénzt, az önkéntes adományokból viszont szegényeknek adott pénzt gyógyszerre, élelemre. Neve máig a szegények orvosaként ismert.

Két történelmien nehéz helyzetben is emlékezetesen helytállt: 1905-ben a Vezúv kitörésekor mozgásképtelen betegeket mentett ki egy kórházból, mely rövid idővel később összeomlott. Pár évre rá egy kolerajárvány idején a legsúlyosabb betegekkel foglalkozott. Rengeteg hétköznapi gyógyító munkája mellett a tudományos pályán is tevékenykedett, elismeréseket szerzett. A magyar wikipédia szerint Budapesten is járt szakmai fejlődése érdekében.

ges.jpg1927-ben halt meg. Halála után 3 évvel vitték testét a nápolyiak híres templomába (a képen), a Gesù Nuovóba. 1987-ben (október 25-én, vagyis most volt egy kerek évforduló) nyilvánították szentté. Hogy miért? A leírtak miatt, illetve (és itt az írás eleji gondolatjel) mert egy anya előtt, aki leukémiában szenvedő, gyógyíthatatlannak mondott, akkor 20 éves fia gyógyulásáért imádkozott, megjelent egy fehéringes orvos alakja, akit később egy fotóról Moscatival azonosított.

A szentté avatáson részt vett a meggyógyult ember, Giuseppe Montefusco is.

Mesés, legendás vagy szent ez a nápolyi ember? Nekem mindegy! Sok ilyen embert kívánok mindannyiunknak!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr7613113138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.