Olasz fórum

Olasz fórum

Kinek iskolájába jár a Gyurcsány-fiú?

2008. július 31. - mbemba

 

A Montessori név, ha ismerős, akkor honnan ismerős? Kicsi szék, kicsi asztal a gyerekeknek; van ilyen iskola nálunk is, például a Montessori Alapítványi Általános Iskola, ahol Gyurcsányék gyermeke érettségizett. Általában ennyiben kimerülnek az alapismeretek. Olaszországban azért is sokkal ismertebb volt, mert ő váltotta Marco Polót az egykor volt 1000 líráson.
 
Maria Montessori személye pedig még kevésbé ismert, mint munkássága. Neki az életrajznak! Ancona mellett született, de fiatalságát Rómában hagyta, ahol mérnök szeretett volna lenni, ami, akkor majdhogynem lehetetlen volt. Nem is sikerült neki. A férfisovinizmus ezúttal jót tett, hiszen így lett pedagógus a hősnőnkből. Az orvosit végezte el, diplomamunkáját pedig pszichiátriából írta. Maradt az egyetemen, tanársegédként.
 
A századforduló környékén a S. Maria della Pietà nevű tébolydában kezdett el dolgozni. Az itt kezeltek mindegyikével ugyanúgy foglalkoztak: egy-egy szobába voltak bezárva, figyelmet nem fordítottak rájuk, mindenféle stimulusok nélkül vegetáltak a betegek. Montessori eredményeket ért el, mivel észlelte valamennyi eset egyediségét, a különbözőségeknek nagy figyelmet szentelt, és mikor tapasztalták, hogy a fiatal betegek érdeklődést mutatnak, akkor próbálták tudáshoz segíteni őket. Sikerrel.
 
Maria Montessori 1907-ben alapította híres iskoláját, a Casa dei Bambinit, ahol már nem sérült gyerekekkel foglalkozott, hanem a San Lorenzo negyed munkáscsaládjainak gyermekeivel. Itt a kölkök kis fehér padokban ültek, színes falak mindenfelé, a berendezés: szekrények, kagylók a gyerekekre szabva. Két év múlva írja le tapasztalatait, módszerének hatékonyságát. A könyv hatalmas siker, ezután előadáskörutakon ismerteti módszerét, sorra jelennek meg könyvei. 1933-ig sikerül otthon maradnia, mármint Olaszországban. Nincs maradása, mert a fasiszták propagandája kezdi felfedezni Montessorit, ő pedig nem szeretne eszköz lenni a kezükben.
 
Spanyolországba megy, majd Angliába, utána pedig Hollandiába, ahol akkor – döbbenet – körülbelül 200 Montessori-iskola működik. Sikere, majdhogynem teljes, hiszen Freud, Piaget, Marconi és Tagore is elismeri munkásságát. Az Államokban is járt népszerűsíteni módszereit.
 
A második világháború idején Indiába költözik néhány év erejére, ahol, egy másik olasz pedagógus, Luigia Tincani társaságában dolgozik.
 
1950-ben a Béke Nobel-díj is kijárt neki. Két évre rá halt meg a hollandiai Noordwijkban.
 
Elméletének alappilléreiként hirdetik az olyan gondolatokat, mint: a tanítvány szabadsága alapető fontosságú, csakis ez adja meg a fejlődés lehetőségét; a felnőtt már elfojtotta magában a kreatív energiákat, a morális beállítódásokat, inaktívvá tette ezeket, és ezért van meg benne a késztetés arra, hogy a gyermeket is nem természetes életritmusra kényszerítse. Továbbá egyik emlékezetes gondolata, hogy: nem lehet fegyelmezettnek mondani, azt a gyermeket, aki hallgatásra van kényszerítve, aki néma és mozdulatlan, mint egy béna!
 
 

Montessori életéről filmet is frogattak. Itt éppen megvitatják, hogy milyen az olasz gyermek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr58595180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.08.01. 08:03:16

Címet adni nehéz.
Írhattad volna azt is:
„Kútlánccal verték agyon a kismacskákat zaklató pedofil minisztert - avagy Montessori látott már kutat”
Őszintén érdekelne, hogy miért született ez a cím.
Ezekről a mélybúvár figyelemfelkeltő elnevezésekről szól:
republicator.blog.hu/2008/07/31/bloghu_a_ruszkibaka_ugy

states 2008.08.01. 08:33:19

Hogy mi mindent köszönhetünk Gyurcsánynak. Ha ő nincs, néhány pedagóguson kívül a kutya sem tudná ki volt Montessori. Hiába no, áldás egy ilyen fogyatékos miniszterelnök, akarom mondani, a fia...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.08.01. 08:58:01

states:
"Hiába no, áldás egy ilyen fogyatékos miniszterelnök, akarom mondani, a fia..."
Ez nagyon az alja: egy gyerek szellemi sérültségével nem viccelünk. A szülője is tiszteletet érdemel a felneveléséért (legyen akármilyen botrányos miniszterelnök egyébként).

cseszneki1 2008.08.01. 09:03:20

Orbán Viktor határolódjon el gyurcsány ferenctől!
Lehet, hogy gyf fasiszta?:-))

cseszneki1 2008.08.01. 09:05:16

De barátom, nem azon viccelődnek, hogy a gyerek sérült. Nem is viccelődnek, hanem a tényt írták meg, mikor azt mondták, a gyerekkel kivételeztek. Az érettségije szerintem érvénytelen, csak vannak még egyenlőbbek...

troller 2008.08.01. 09:07:45

Stein, ne szpemmeld a szar posztjaidat.

states 2008.08.01. 09:19:08

TURUL
Hadd ne menjek bele, hogy Gyurcsány miért érdemel tiszteletet, már csak azért is, mert most hirtelen semmi sem jut eszembe, ha csak az nem, hogy megvalósította négyszemközti érettségit, ami kétségkívül egyedülálló vívmánya a magyar közoktatásnak. Gondolom a továbbfejlesztett verzió a következő Gyurcsány-gyereknél a kétszemközti lesz...

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.08.01. 09:22:55

Erről van szó.
Miért is nem a kora középkori olasz reneszánsz stílusban épült tébolydáról beszélünk, ahol Maria Montessori pályájának fordulópontja bekövetkezett?

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.08.01. 09:23:57

Gyurcsány fiáról (feleségéről, hozzátartozóiról) le kellene már szállni. Nem a gyerek tehet róla, hogy sokaknak nem tetszenek a kormány intézkedései. Egyébként is mi az, hogy az apja viselkedése alapján ítélik meg?
Az iskolákról annyit, hogy szerintem csakis az olyanoknak van létjogosultsága, mint ez a Montessori-intézmény. A hagyományos iskolákra jobb nem gondolni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.01. 09:28:47

""Hiába no, áldás egy ilyen fogyatékos miniszterelnök, akarom mondani, a fia..."
Ez nagyon az alja: egy gyerek szellemi sérültségével nem viccelünk. A szülője is tiszteletet érdemel a felneveléséért "

Ha esetleg nem esett volna le: A Montessori iskola NEM sérült gyerekekkel foglalkozik, ha nem átlagosakkal, csak saját módszer szerint, mint pl. a Waldorf, hogy ismertebb példával éljek. Így Gyurcsány fia se hülyegyerek, már orvosi értelemben (más értelemben meg nem tudom, nem ismerem személyesen).

cseszneki1 2008.08.01. 09:29:39

Baromi jó lehet úgy érettségizni, hogy a tanár diktáléja a feladatok megoldását/kidolgozását én meg írom közben. Továbbá milyen jó kicseszés az osztálytársaimmal, hogy nekik nem adatott meg ez a lehetőség. Nyammnyamm

cseszneki1 2008.08.01. 09:31:13

Ja és Orbán Viktor határolódjon el az elhatárolódástól, mert az elhatárolódás is fasiszta.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.01. 09:31:38

vegyétek figyelembe hogy egy miniszterelnök nem napi 8 órát dolgozik hanem van h egész nap, nincs ideje a gyerekre. szerintem nem kell azon csodálkozni h ien iskolába jár

spájdernecc 2008.08.01. 09:31:46

oh, aranyhaj, Te, tudorok tudora :))
valóban parádés lenne, ha minden iskola a Montessori színvonalát és odafigyelését tudná biztosítani.
de
az az álmok földje.

cseszneki1 2008.08.01. 09:33:24

Rám sem volt ideje anyámnak oszt még sem lettem............ ek.

Lajos 2008.08.01. 09:35:13

Végülis Gyurcsány se tűnik teljesen normálisnak, ismerősöm, aki látta már sokszor közelről, azt mondta, hogy sokszor előre-hátra hintázik a lábán zavarában, mint egy gyerek. Amikor meg először megláttam még régen sportminiszterként, nem hittem el, hogy egy ilyen egzaltáltnak tűnő alakból hogyan lehet egyáltalán sportminiszter. A beszédén, tekintetén látszik, hogy nem stimmel minden nála. Ez ezek szerint ez tovább is öröklődött. Remek.

Nagy István 2008.08.01. 09:35:48

az iskolában alkalmazott oktatás, montessori személyiségfejlesztő rendszere nagyon hatékony és jól tudja segíteni a gyerekek fejlődését...

Nem véletlenül járt oda a Gyurcsány gyerek is.

Az országban sokkal többeknek kellene megadasson a lehetőség ilyen szisztéma szerint tanulni, fejlődni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.01. 09:36:43

Lajos, neked külön, mégegyszer (lassan írom, hogy te is el tudd olvasni): A Montessori iskola NEM sérült gyerekekkel foglalkozik.

cseszneki1 2008.08.01. 09:37:13

Néró sem volt normális oszt mégis császár vót, vagy mi. Én sem vagyok teljesen normális, oszt mégsem vok miniszterelnök. Így megy ez. Hülyék jönnek, hülyék mennek, de a haza fényre derűl.

cseszneki1 2008.08.01. 09:38:14

Orbán Viktor határolódjon el a fénytől!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Nagy István 2008.08.01. 09:40:03

lehet hogy egy idő után (néhány generáció) társadalmi szinten is változnának az emberek és egymást segítve EMBEREK lehetnének.
Ugye??
talán...

cseszneki1 2008.08.01. 09:41:53

Ez olyan marxi szöveg. Egyszer az emberek normálisak lesznek és békésen legelésznek az állatokkal. Nem lösz háború, főleg Szögödön nem lösz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.01. 09:42:35

"Az országban sokkal többeknek kellene megadasson a lehetőség ilyen szisztéma szerint tanulni, fejlődni..."

Mivel a lakhelyem közelében van ez az iskola, és a gyerek épp iskolaválasztás előtt áll, bennem konkrétan fel is merült, mint lehetőség, csak annak kéne utánanézni, hogy mindez mibe kerül (valszeg személyesen, mert a honlapjuk használhatatlanul gagyi).

cseszneki1 2008.08.01. 09:42:37

Orbán Viktor határolódjon el a legelésző állatoktól!!!!!!!!!

Nagy István 2008.08.01. 09:49:23

valószínű nem olcsó... a jó dolgok sosem azok és nem akciózzák...
ezért írtam

"Az országban sokkal többeknek kellene megadasson a lehetőség ilyen szisztéma szerint tanulni, fejlődni..."

Jó lenne ha többen is tanulhatnának ott... jelentése: jól élnénk és megengedhetjük magunknak!

és ez jó lenne. mindenkinek.

(poitika mentesen)

cseszneki1 2008.08.01. 09:54:20

Jó lenne ilyen körülmények közt tanulni... Nos hányan is buktak meg a z érettségi ebben a szuper suliban? És hány tanulóból? :-)))))))))))))))))

Valaki Akit Szintén Letiltottak Már a Pride.hu-ról :-) 2008.08.01. 10:00:34

Elhatárolódom!
Sőt mások is!
naczivadasz.blogspot.com :-)

Nagy István 2008.08.01. 10:00:35

majd nézük az életet mi is történt mondjuk 10 év múlva... jó lesz visszanézni...

persze nem kötelező, és nem vitatéma kell hogy legyen...
a döntés mindekinek szabad akarata...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.08.01. 10:05:02

Dr. Stein
A figyelemfelkeltés mián!

Reaktor 2008.08.01. 10:05:10

Divatos a Montessori, de igazandibol az eredmenyeket nem nagyon latom.

Valaki le tudna irni, hogy mi is a modszer lenyege? Wikipedian nem talaltam igazan a nyomat. Jobban erdekelne, mint a kutyafutta eletrajz.

states 2008.08.01. 10:09:57

Mindenesetre a miniszterelnök-utánpótlásunk biztosítva van, valószínűleg ebből a Montessori-iskolából kerülnek ki a jövő miniszterelnökei. Éljen a Gyurcsány-dinasztia...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.08.01. 10:18:14

Reaktor
Az utolsó bekezdés egy pár alapgondolatára utal. Azt tudom, hogy voltak, vannak kritikái is a módszernek, de bevallom elég felszínesen tudnék írni róla, ezért nem is teszem, viszont tegnap átnéztem ilyen anyagokat:
www.kjf.hu/nevelestortenet/index.php%3Frovat_mod%3Dakt%26act%3Dmenu_tart%26eid%3D36%26rid%3D1%26id%3D311+casa+dei+bambini&hl=hu&ct=clnk&cd=8&gl=hu&lr=lang_hu

surayana 2008.08.01. 10:31:13

Legyen már vége ennek a gyurcsánykorszaknak. Jöjjön Orbán. Legyen újra háromhatvan a kenyér, felvonulás május elsején és Viktor integessen a tribünről. És legyenek példaképek azok, akik sohasem hazudtak. Mert akkor mindenkinek egymillió lesz a fizetése. Pont annyi lesz egy BKV bérlet...

Fekete Pestis 2008.08.01. 10:40:43

Hogy jon ide Orban Viktor ?
Esetleg o lenne Montessori uzlettarsa ?
Vagy egyutt palyaznak az EU-s tamogatasokra ?
:D

( Jedem das seine : retardalt orszagnak gyogyos miniszterelnokot :D )

So66 2008.08.01. 10:45:01

Magyarorszagon - ahogy a hozzaszolasokbol is latszik - csak azt tartjak tudasnak ha valaki bemagol 500 oldalt erettsegire. Amit cca 4 ev alatt ugy ahogy van, el is felejt szorostul-borostul. Ez egy nagyon sok esetben teljesen hasznalhatatlan, passziv tudas, teljesen ertelmetlen idofecserles.
A kepessegek fejleszteset (pld szovegertes amiben Europahoz kepest szegyenletesen el vagyunk maradva), azt hogy a gyerekek megtanuljak a sajat kepessegeiket hasznalni, felismerjek sajat igenyeiket, a kreativitast, az onallo gondolkodast nem tartjak sokra - nem is csoda hiszen mar a felnotteket is erre kondicionaltak.
Ez a szemlelet az egyik oka annak hogy a PISA jelentesekben, amik az oktatas szinvonalat merik, gyakorlatilag a beka segge alatt vagyunk. Ez azert baj mert a Ti jovotok, nyugdijatok fugg azoktol a gyerekektol akiket ma - nem tudnak megtanitani arra hogyan legyenek majd egesz, onallo emberek. Persze lehet hogy sokan nem is akarjak hogy egesz, onallo emberek legyenek ebben az orszagban.
A pedagoguskepzes is hasonlo szuklatokoru modon tortenik, de errol mar cikkeztek masok is (gyakorlatilag a pedagogiai vonal rohadtul el van hanyagolva, ezert nem tudnak mit kezdeni a problemas gyerekekkel; de valojaban a nem problemasokkal sem csak azt senki sem veszi eszre) ami a katasztrofalis eredmenyek masik okai.
A Montessori-iskolaban valoszinuleg azert nem tudnak tanart talalni, mert egyszeruen olyan silany a valasztek, a vegzos tanarok nagy resze elhagyja a palyat, es az oktatasi terv olyan messze van a Montessori-kovetelmenyektol hogy egyszeruen nem lehet magyarorszagon vegzett tanar diplomas embereket bevinni egy ilyen iskolaba.

Reaktor 2008.08.01. 10:50:19

So66,
ajanlom figyelmedbe Mero Laszlo irasait.
500 oldal megtanulasa 1 honap alatt a legjobb edzes. Megdolgozol valamiert. Ez az alter hiper kreativ iskolaknal ismeretlen. Ezert van az, hogy a legtobbszor keptelenek megallni a helyuket az eletben. Az eletben ugyanis dolgozni kell, meg kell csinalni azokat a dolgokat is, amikhez kevesbe fulik a fogad.

Persze nem vedem en a regi poroszos rendszert sem, foleg mert elavult, regi a tananyag. Azt bizony ujabbra kellene cserelni. De ovnek mindenkit a tulzottan liberalis oktatastol is, ennek az orszagnak nem 100000 uj bolcseszre es muveszre van szuksege, hanem olyanokra, akik vegre dolgoznak is.

states 2008.08.01. 10:51:26

surayana
Te összekevered az Orbán-kormányt a Hornnal. A 94-es kampányban ígérgettek a szocik 3.60-as kenyeret. 2002-ben pedig a lassan mondom, hogy mindenki értse, nem lesz gázáremelés. Ez volt az ütős. Azóta pontosan 110%-kal emelték. Fletó sokkal visszafogottabb volt az igaz. Csak arra tett ígéretet, hogy nem lesz kórházi napi díj, tandíj és vizitdíj. Ezt meg be is tartotta egy évet leszámítva. Az tény, hogy arról egy szót se szólt, hogy a Montessori suliban bevezetik a négyszemközti érettségit. Ha nem is mindenkinek...

cseszneki1 2008.08.01. 10:51:44

Valaki Akit Szintén Letiltottak Már a Pride.hu-ról :-)

Nem csodálkozom rajta. :_)

Orbán Viktor határolódjon el Valakitől, Akit Szintén Letiltottak Már a Pride.hu-ról :-)

jobbos 2008.08.01. 10:53:26

Nem is értem, honnan veszitek ezt a fogyatékos dumát. A Montessoriba nem fogyatékos gyerekek járnak. Olaszországban, ugye, munkások gyerekei (is, akár), nálunk meg (mert mi Montessorit is a magunk ízlésére tudjuk formálni, nem csak az egészséges halhúst) olyan szülők gyerekei, akik megengedhetik maguknak, hogy megfizessék, hogy a gyereknek ne kelljen tanulnia. Nyilván, jót akarnak a gyereknek, elvégre, ha teletömik a fejét mindenféle haszontalan képletekkel, akkor nem marad hely az örökségre, a Hálózat (gráf, mátrix, netwörk) fejben tartására. És akkor nem viszi semmire, az életben, max valami éhenkórász PhD lehet belőle...

cseszneki1 2008.08.01. 10:53:37

határolódjon, junk, jatok, janak el!!!!!!

jobbos 2008.08.01. 10:56:54

Reaktor: "Ezert van az, hogy a legtobbszor keptelenek megallni a helyuket az eletben. Az eletben ugyanis dolgozni kell, meg kell csinalni azokat a dolgokat is, amikhez kevesbe fulik a fogad." Legalábbis ezek szerint neked is ezt mondták... Pedig ez éppen semmire nem elég... Kapcsolatok, nagypapák, anyósok, trükkök százai. beláthatod, ehhez inkább kell kreativitás, mint kitartás. És nem csak felül, "alul" is ezt látod... Ahhoz is kell kreativitás, hogy merdzsóval járjál 8 általános (ergo jogosítvány) nélkül és a végén üvegkoporsóban temessenek el, hatlovas hintóval... ehh...

cseszneki1 2008.08.01. 10:59:34

6-ár ollód Jon el!

Péter 2008.08.01. 11:00:18

Surayana,ne használd a maszop számítógépét a főnököd seggének nyalására.
Azért mert anno a párttitkár szólt oda a tanárnak,mit kérdezzen tőled a vizsgán,nem kell örökre hálásnak lenned.

cseszneki1 2008.08.01. 11:16:01

Orbán Viktor határolódjon el a nőciktől, mert a nőcik nácik.

Szerintem 2008.08.01. 11:29:07

Olvastam volna még a módszerről.

Számomra inkább "szimpatikusabbak" a nagy létszámú csoportok, 30-40-50 gyerek egy teremben és ha lehet, akkor zéró szegregáció. Tehát gyerekek lehetőleg egészen más szülői háttérrel egy tanteremben. Ezek a haladó, hatékony iskola ismérvei.

Nem is értem a képen ezt a kislétszámú csoportot. Hol van a többi osztálytárs? Mit csinálnak azok éppen?

Ha egyénileg foglalkozunk a gyerekkel, akkor jobb eredményt érünk el? Nanemá'! Ezt a liberális oktatás-elmélet már régen túlhaladta.

:)

Péter 2008.08.01. 11:32:38

Most tudtam meg,hogy a Gyurcsány fiú már húsz esztendős.Az iskola meg keményen fizetős.
Semmire sem lehet ebből következtetni?

Arzén Vendel (törölt) 2008.08.01. 11:42:43

Én is azt gondolom hogy jobb ha a gyerek bizonyos szintig megtanul alkalmazkodni az iskolában. A tudományos szabadképzés, a gyerek által irányított fejlődés akkor lenne jó ha bevezetnék a hiperliberális munkahelyeket. A munkahelyeken azonban a gonosz főnök/tulajdonos általában követel, mert ugye a kapitalizmus már csak ilyen, és a burokban nevelt gyerek max kétszer szól rosszat és már repül is. Aztán meg nem érti hogy mi a gond hiszen úgy élte le életének első 20 évét hogy senkihez nem kellett alkalmazkodnia. Szar dolog lehet ha valakivel csak 18-20 éves korában jön szembe az élet, kíváncsi vagyok hogyan dolgozza fel a fiatal hogy nem Montessori, Waldorf, stb. világban élünk... A komoly lexikális tudás pedig alapvetően fontos, a megszerzéséig megtanulsz tanulni, szerzel egy olyan képességet ami végig kell hogy kísérjen egész életeden...

Vietato fumare 2008.08.01. 11:43:25

Óvnék a túlzott liberalizmustól de azért el tudnám képzelni hogy egy csomó haszontalan dolog megtanulása helyett valamiféle készségfejlesztés is történjen az iskolákban. Reaktor hsz-ével egyetértek, mert eléggé eltolódott az egész képzés, de azért azt ne higgyük hogy aki szellemi munkát végez az nem is teremt értéket.

Hüha 2008.08.01. 12:07:31

Rasszisták, rassziszták!!!! Csak félizreeli (anyja az) gyurcsány (kisbetű) gyerek kaphat négyszemközti érettségi lehetőséget, fehér ember persze nem. Na roma sem. Mi ez, ha nem diszkrimináció. Hol vannak a romák ilyenkor, meg Kolompár?

haha 2008.08.01. 12:09:59

gyurcsány fia egy retardált kis köcsög? mégiscsak van igazság a földön!

Valaki Akit Szintén Letiltottak Már a Pride.hu-ról :-) 2008.08.01. 12:13:40

haha 2008.08.01. 12:09:59
gyurcsány fia egy retardált kis köcsög? mégiscsak van igazság a földön!

Na megvan a mai konklúzió :-)

drzoidberg 2008.08.01. 12:15:52

Legközelebb a helyesírás-oktatásról írj cikket, légyszi. És ha már arra jársz, ülj is be újra az iskolapadba.

konklúzió? 2008.08.01. 12:20:54

a konklúzió az, hogy pénzzel nem lehet érettségit venni. hatalom is kell hozzá.

kirbor 2008.08.01. 12:30:32

Ez az egész annyira ízléstelen! Ne szórakozzunk már egy sérült gyerekkel! Biztosan nem ő intézte el, hogy kivételezzenek vele. Miért kell "köcsög"-özni? És ha a te gyereked lenne autista vagy bármi hasonló?
(Az már más kérdés, hogy Gy.F.-et sok "normális" szavazó pont arra tartotta alkalmasnak, hogy miniszterelnök legyen. Akkor ki itt a hülye?)

ki itt a hülye? 2008.08.01. 12:40:37

"Biztosan nem ő intézte el, hogy kivételezzenek vele." - ja, még ahhoz is hülye volt. kirbor, honnan veszed, hogy normális szavazók tartották alkalmasnak fecót? egyébként ha úgy jár,mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy retardált kis köcsög.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.08.01. 13:14:07

ki itt a hülye?
sok mindenben egyetétünk, de mégis

Új Nick 2008.08.01. 13:55:52

Szerintem: "30-40-50 gyerek egy teremben" ugye ez csak vicc!!!??? Nincs a Montessori módszerrel a világon semmi baj. De egy módszertan önmagában nem zárja ki a mutyizást, korupciót, kivételezést. Még ez sem. Maradjunk annyiban: kiscsoportos oktatás, készségfejlesztés, különösen kommunikációs, kapcsolatteremtő képességek fejlesztése. MINDEN GYEREK részére. Nem csak a budai elit (párthovatartozástól függetlenül!) részére. Mert különben saját magunkból csinálunk helótákat a saját országunkban.

30-40-50 gyerek egy teremben == BETANYTOTT MUNKÁSOK a GUMIGYÁRBA. Szerinted tényleg ez kell?????? Ha így gondolod, akkor nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani arra, hogy az ELEVE jobb háttérrel induló elit-gyerekek miért igazodnak el jobban a világban.

marosy 2008.08.01. 14:01:02

kirbor: "hogy Gy.F.-et sok "normális" szavazó pont arra tartotta alkalmasnak"

Bocsi, nem a szavazók a hibásak. Őket átverték. Lásd a "hazudtunk reggel, éjjel és este" szöveget.(Gyurcsány Ferenc: Öszödi beszéd)

Barnabás 2008.08.01. 14:03:13

Gyurcsány fiú az apjára ütött.Vigyázat,egyszer még miniszterelnök is lehet belőle.

hmmm 2008.08.01. 14:04:18

Vagy hát méginkább pontosan tudták, hogy a másik még nagyobbat hazudik.

Arzén Vendel (törölt) 2008.08.01. 14:21:25

A politika nem feltétlenül a hazudozásról szól, hanem elsősorban a teljesítményről. A teljesítmény persze egy darabig eltakarható hazudozással, az igazság szirmainak óvatos bontogatásával, de az ország általános helyzetén a szómágia hosszú távon nem sokat segít. Gyurcsány gyengén teljesít, mert rükvercbe tette az országot. A hazudozása senkit nem érdekelne ha kimagasló tehetségével miniszterelnöksége alatt a hajánál fogva rángatná ki az országot a szarból. Ha társadalmi munkában tenné amit tesz az is bűn lenne, de így főállású vezérként ez a teljesítmény elkeserítő és felháborító. Gyurcsány vadkapitalista létére is megmaradt mozgalmárnak, ellenszervezkedni nagyon tud, építeni sajnos egyáltalán nem.

states 2008.08.01. 14:34:02

Na most akkor ki ütött kire? A papa a fiára, vagy a fiú a papára. Az országnak ugyanis nem mindegy...

hallgatag erdő 2008.08.01. 14:59:57

Jézusom, ennyi demagóg hozzászólást!! Ha süt a nap, azért, nem nem süt, akkor meg azért is Gyurcsány felel? Adódhat olyan téma, történhet olyan esemény az országban, jelenhet meg olyan írás, amiben nem ő a bűnbak?

bűnbak? 2008.08.01. 15:08:25

nézz utána a szó jelentésének, aztán hallgasd meg az őszödi beszédet. aztán égesd fel magad.

Mike36 2008.08.01. 15:10:57

mitől lenne fogyatékos az, aki aslapítványi iskolába jár? max nem poroszos nevelést kap, hagyják kibontakozni, részt vezs az órákon nem csak meghallgatja azt, mi ezzel a baj?
az fogyatékos aki korlátoltságában ezt képtelen felfogni
az meg ogy GYF gyereke hova jár, kinek mi köze, kit érdekel? mi ez, Story magazin?

ht@ 2008.08.01. 15:17:23

akinek nem teccik Gyurcsány bácsi--az mennyen Olaszországba. Ott bezzeg milyen jó:
Berlusconi, Orbán Viktort megszégyenítő módon éli kiskirály életét.
Mit szólnál mondjuk ha Gyurcsány lenne a Barcelona tulajdonosa? reklamálnál mi?

Az alapkérdés még mindig hogy :
nem mindegy hogy valaki gazdagon lesz miniszter, vagy minisztersége alatt gazdagszik meg!
éljengyurcsányhülyeorbán!

mihályka, 2008.08.01. 15:27:31

nem az a fogyatékos, aki alapítványi iskolába jár, hanem aki képtelen egy szaros érettségi vizsgát kettesre megírni. a történet meg nem arról szól, hogy hol tanult gy fia, hanem hogy miért vizsgázhat kettesben a tanárral, merthogy ez törvényellenes. aki meg nem tud érveket felhozni gy védelmében, az említse meg orbánt, ha ezt már megtette, akkor még ott van berlusconi, esetleg mugabe. "Mit szólnál mondjuk ha Gyurcsány lenne a Barcelona tulajdonosa? reklamálnál mi?" - ezt meg nem értem

SevenDeadlySins 2008.08.01. 15:33:53

uhh

1)a Montessori iskola alapítványih ozzájárulás címen kér el azt hiszem 35 000 ezer forintot. Egyáltalán nem kifizethetetlen, ha a gyerekedről van szó, de az iskola olyan szar hogy akkor se járatnád oda a gyermeked ha fizetnének érte.

2)Foglalkozik fogyatékosokkal. Nem is kevéssel, igaz ezt nem reklámozzák.

3)A fiúk nem felelősek az apáik bűneiért.

4) a "porosz" oktatási módszer - nem kell elhinni, utána is lehet nézni, csak örülök neki-
két célt szolgált, az egyik a rendbe/fegyelembe való indoktrináció, a másik a tömeges és egységes oktatás volt. Tömeges azért mert ekkoriban terjedt el a népoktatás, egységes pedig azért mert nemzeti oktatást vezettek be a regionális hagyományokkal szemben.

Előnyös? Vannak hasznai. Pl nagy mennyiségű fegyelmezett közepesen képzett munkást szállítanak. Az ipari forradalom oktatása volt ez, ne feledjük!

Hátránya? Csak alapfokú oktatásban válik be, a különböző osztályokból érkező gyerekeknek nyelvi (szövegértési)gondjai vannak, viselkedési problémákkal küszködnek, s ezek felszínre kerülnek a problémamegoldó feladatoknál. Azoknál amelyekre a modern( poszt-posztmodern) munkamegosztás egyre nagyobb hangsúlyt helyez.

A Montessori oktatási módszer forradalmi volt akkortájt, de ma már régen túlléptek rajta, célok megvalósulnak új célok kerülnek előtérbe.
A legújabb módszerek nagyon energia(pénz) igényesek, sok nevelő, állandó odafigyelés, folyamatos együttműködés a családdal stb.
Most két szék között a pad alatt vagyunk, a 'poroszos' indoktrinációtól már elszakadtunk de a minőségi oktatáshoz még pénz kell. Sok.

Ha vkit érdekelt volna a Gyurcsány-Orbán-retardált szentháromságnál vmi értelmesebb is, hát tessék.

Reaktor 2008.08.01. 15:34:04

jobbos: apam-anyam mernok, nagy cegnel dolgoztak, mindig tisztessegesen, ha akartak volna se tehettek volna meg. van nekik lakasuk, autojuk. mi normal allami iskolakba, egyetemre jartunk, mernokkent vegeztunk. jelenleg ketszer annyit keresek, mint egy magyar miniszter, tisztesseges mernoki munkaval, bar szepseghiba, hogy kulfoldon. de teny: meg lehet elni tisztesseggel is. sot, otthon is menne, bar akkor csak annyit keresnek, mint egy hivatalos miniszteri fizetes, de abbol mar lehet jol boldogulni. egyebkent jobber vagy en is, utalom a Ferenc femjelezte elkurt allapotokat, de nem igaz, hogy nem lehet munkabol megelni.

a liberalis neveles hiveinek: roppant tiszteletre meltoak az elveitek a szegregacio eltorleserol. egyet ertek. de mit is eredmenyez ez: minden osztalyba jut majd 3-4 gyengebb kepessegu gyerek, akik erettsegi tajekan is az iras olvasassal fog szenvedni, masreszrol viszont lesznek, akik mar haladnanak. a tanar nem fog tudni megfelelni ezeknek a szeles igenyeknek, talan valami kozepszerut fog alkotni, ok jok lesznek a suzuki szalag melle, de nem lesz koztuk mernok vagy orvos. plusz lesz nehany, aki 18 eves koraig sem tanul meg irni, olvasni, postai csekket befizeti, plane adot bevallani.

Nem adjatok meg az eselyt, hogy mindenki a legjobb kepessege szerint fejlodjon. A jelenlegi oktataspolitika mindent megtesz, hogy az elitgimnaziumokat eltorolje, mert akkor majd egyenlo eselyeik lesznek a gyerekeknek. Na igen, egyenlo rosszak. Senki ne gondolja, hogy pl. a fazekas vagy az apaczai megszuntevel majd Nyirbatorban a ciganyosztalyoknak haromszor annyi tanar jut, es majd beloluk is sikerul ujsagirot, tudost nevelni.

Ez felre ertelmezett egalitarizmus. A helyes az, ha a legjobbak megkapjak a lehetoseget a fejlodesre, a lemaradok pedig kiemelt gondoskodast kapnak.

Es persze nevetseges, hogy ezek a holgyek-urak, akik liberalis zaszlo alatt a szegregacio eltorlesenek zaszlaja alatt az oktatas uniformizalasat hirdetik, gyerekeiket a kiemelt waldorf es montessori iskolakba jaratjak. Ott persze szo sincs szegregaciorol, csak hat jelenleg az orszagban nincs 1000 csalad, aki ezeket kifizetne... Jaratnak ok is a gyerekeiket a jozsefvarosi iskolaba, ahol nehany elvadult csemete fenyegeti a tanarokat, blokkolja az oktatast... Akkor lenne vege igazan a szegregacionak.

states 2008.08.01. 15:45:39

Arról nem szóltak a híradások, hogy ez most emelt szintű érettségi volt-e, vagy csak hagyományos. Egyedül egy különteremben és addig, amíg el nem készül. Ez lehet Montessori emelt szintű...

SevenDeadlySins 2008.08.01. 16:02:34

Reaktor:

a szegregáció mentes nevelés nem elvi kérdés, hanem sokszor a választóhatár az otthon vegetáló ember és az aktív életet élő(társadalmilag hasznos) ember között.

Persze, mint azt mondtam korábban ez nem egy olcsó megoldás, pénz kell hozzá, nagyon sok, amit plusz nevelők speciális foglalkozások képében otthoni nevelésként kell munkába állítani(mármint a pénzt)

egy bizonyos pont után a költségeket meghaladják a hasznok, de hogy ez teljesülhessen, ahhoz nagyban kell gondolkodni, országosan és rendszerszinten kell változtatni, amihez pedig részletes tervezés szükségeltetik. Ha engem kérdeztek itt van a hiba, valahol odafönt nagyon hiányzik a megfelelő szürkeállomány és elhivatottság az ilyen munkára.


A legjobbak visszafogásának problémája. Ez két alapelv, a méltányosság elvének és az egyenlőség elvének a konfliktusa. Méltányosság az, amikor "érdemei(képességei) szerint" az egyenlőség pedig tiszta formájában a "szükségletei szerint"

Tökéletesen igazad van abban hogy öngyilkosság beáldozni a legfogékonyabb elméinket a társadalmi egyenlőség oltárán. De...

"Es persze nevetseges, hogy ezek a holgyek-urak, akik liberalis zaszlo alatt a szegregacio eltorlesenek zaszlaja alatt az oktatas uniformizalasat"

Már bocs, de ez hülyeség, pont a régi rendszer hozott létre homogén osztályokat(lásd még tagozatos rendszer).

Hogy minden oldalnak és véleménynek szóljak, lehet akármilyen trade off a méltányosság és az egyenlőség között, addig, amíg SUV-k, kormanyszovivo.hu-k, 50% plusszal dolgozó közbeszerzések vannak, s amíg az iskoláknak fillérekért kell közelharcot vívniuk, addig mindannyiunk céljai hamarabb elérhetőek, ha nem egymás haját tépjük, hanem azokkal kelünk birokra(na nem szó szerint) akik szó szerint gyermekeink életéből lopnak el azzal, hogy 30 éves gépeken képeztetjük a szakmunkásainkat, hogy nincs elég szociális munkásunk, hogy nincs elég tanterem, hogy a legfogékonyabb években nincs senki ami ellensúlyozná a szegény/cigány/falusi kulturális hátrányokat.


Mikor lesz már végre sztrájk az oktatásért?

Mike36 2008.08.01. 16:28:49

kurvára nem érdekel, ha még meg is bukik, az sem, nem szokásom sem sztárocskák, sem miniszterelnökök magánéletén csámcsogni

misike 2008.08.01. 16:40:18

csalás érettségi vizsgán nem diákcsíny, hanem bűncselekmény, ezt nem árt tisztázni. mint így, nem is lehet magánügy.

- duplagondol 2008.08.01. 17:18:18

"nem lehet fegyelmezettnek mondani, azt a gyermeket, aki hallgatásra van kényszerítve, aki néma és mozdulatlan, mint egy béna!"

Nojszen'... Hát hogy is született az őszödi beszéd?

Reaktor 2008.08.01. 17:18:21

SevenDeadlySins, en megyek szivesen sztrajkolni. Vegre fel kellene ebredni a civileknek az orszagban. Ha valami vacak, parttol fuggetlenul kiallni erte. Tolunk nyugatra nem ciki tuntetesre menni, ha nem tetszik valami.

tl 2008.08.07. 10:18:15

ez ugyanaz a srác, aki a Rózsakertből lopott csokit, nem tom hol tanulja ezt.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.08.07. 10:58:42

Csokit már én is loptam (Sportszeletet:)), de apukám lehet azt sem! A szóban forgó édesapa esetében...
süti beállítások módosítása