Olasz fórum

Olasz fórum

A futballisták az aranyért mennek! (Olimpia 6., csodavideóval)

2008. augusztus 04. - mbemba

 

Először is egy teljesen szubjektív megjegyzés: nem lesz ott a csapattal Pekingbe, az a játékos, aki egy kulcsfontosságú tizenegyest lőtt be a döntő mérkőzésen. Ezzel csak, annyit szeretnék elérni, hogy nézzék meg ezt az óriási gólt:

     A kivitelező, Graziano Pellè

 
Nem indul a legjobban az olimpiai csapat számára az esélylatolgatás, amikor több újságíró is úgy látja, hogy Pierluigi Casiraghi, az edző, hasonló játékrendszert talált ki, mint Donadoni, vagyis az egy szem előretolt csatárra játsszák ki az összes lehetőséget. A cél, amint a mester azt igen bátran megmondta: ar arany. Utoljára ez 1936-ban sikerült az olimpiai csapatnak.
 
Sikerül, vagy sem, az biztos, hogy a játékoskeret, sokkal többre ad, adna lehetőséget, mint hogy a védekezés legyen az első. Egy pár név a támadóalakulatból: Giuseppe Rossi (Villareal), Giovinco (Juventus), Acquafresca (Cagliari, de már az Inter kölcsönjátékosaként), Montolivo (Fiorentina), azonban ide tartozik Rocchi is. Sőt, ő, a túlkoros lesz az, aki elől fog játszani – csak remélni merjük, hogy nem egyedül. Az utolsó, komoly felkészülési meccsen, a románok ellen, Rocchi volt az első ember és Rossi, meg Giovinco próbált felérni őhozzá (tegyük hozzá, hogy Montolivo influenza miatt nem volt a kezdőben).
 
Rocchi szerepénél kérdés lehet, miért pont ő lett az egyetlen kiválasztott. Csupaszív játékosról van szó, tehát a fiatalok előtt akár példakép is lehet, de talán, annak is köze van az utazásához, hogy Casiraghi szintén hosszú éveket húzott le a Lazióban, és talán innen kapott szép referenciát a középcsatár. Rocchi egyébként a honlapján (http://www.tommasorocchi.it ) köszöni meg a lehetőséget egyesületének, hogy elengedte Pekingbe (a honlapról azt is megtudni, hogy Rocchi szobatársa volt Di Caniónak). A legfontosabb Casiraghi számára bizonyára az volt, hogy együtt maradjon, az a csapat, amelyik kiharcolta a továbbjutást.
 
Miután, a románok elleni 1-1 volt az utolsó komoly felmérő, el lehet hinni, hogy a középpályán a Marchisio (Juve), Cigarini (Parma) és Nocerino (Palermo) hármasra fog hárulni a legnagyobb szerep, vagyis ők lesznek, akik támadásokat szűrnek, majd szőnek. De Ceglie és De Slivestri pedig szárnyakat adnak a támadásoknak.
 
A média részéről többen úgy látták, hogy a védelemben lehetnek gondok: a románok elleni meccs alapján. Coda és Criscito volt a két középső ember, és ha minden igaz, akkor lassúak voltak őkemék. Kapuban a bresciai Viviano kapott a leggyakrabban lehetőséget.
 
Odakinn, Kínában, egy pekingi csapat ellen 4-0-ra nyertek az azzurrók. A csoportmeccsek során Honduras az első ellenfél (augusztus 7-én), Dél-Korea (10-én) a második, majd bizodalmunk, hogy nem legvégül, Kamerun (13-án). Aztán, ha minden jól sikerül, jöhet Ronaldinho, Messi, Mascherano. 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr96599532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása