Olasz fórum

Olasz fórum

A belügy listái az ultrákról (videó a livornóiakról)

2008. szeptember 09. - mbemba

A Corriere della Sera közölte az olasz belügy adatait a focicsapatok ultráinak veszélyességéről. A legvadabb ultrák eszerint a Roma és a Nápoly táboraiban vannak.

A jelentés már javában készült, mikor az első bajnoki hétvégén a nápolyi keményfiúk botrányt okoztak a római kiszállás alkalmával. 3000 embert azonosítottak és kiderült, hogy 800 ellen már készült legalább egy feljelentés korábban is. Következmény az is, hogy a Napoli október végéig zárt kapuk mögött játssza hazai meccseit, a San Paolóban.
 
De vissza a jelentéshez: a két legveszélyesebb mérkőzés a Roma cataniai vendégsége (december 21.), illetve ezt követően a Fiorentina-Bologna (szeptember 21.) találkozó. Az előbb említett talán érthető, viszont a második némiképp magyarázatra szorul, hiszen különösen a bolognaiak híre nem a legrosszabb. Magyarázat: 1989-ben történt, hogy a bolognaiak Firenzébe tartó vonatára Molotov-koktélt dobtak a firenzeiek, amitől egy 14 éves srác megsérült. Azóta nincs jó vér a két tábor között. Amúgy 15-20 meccs közötti mérkőzésszámot jelöl meg a Belügyminisztérium, amikor is felmerül a különböző tiltások alkalmazása. A legsúlyosabb ezek között a stadionbezárás, valamint a vendégszektor bezárása, vagyis a kiszállások betiltása.
 
Az emlegetett jelentés említést tesz a kiszállásaikkor legveszélyesebb ultrákról is: ők a Juventus és az Inter keménylegényei. Ők, akárcsak a többiek immár nem vonaton, hanem az autópályákon közelítik meg csapatuk mérkőzéseit. Érdekesség, hogy a két legszelídebb ultraközösséget a korábbiakban igencsak nyugtalannak mondható Fiorentina- és a Lazio-keménymag jelenti. A félreértések elkerülése végett: a Viminale által készített jelentés csakis az ultrákról és nem a szurkolókról szól (a Viminale ilyen értelemben való használata egyet jelent a Belügyminisztériummal. Amúgy egyike a római domboknak, ahol a belügy központi épülete van).
 
Az olasz foci két rejtett veszélyforrása a Livorno és a Catania, vagyis potenciálisan ők is lehetnek nagy botrányokozók. A Livorno emlegetésével kiderül, hogy a belügy ezúttal együtt elemezte az első osztályú csapatokat a többiekkel. A másodosztály legrosszabbja a Pisa, míg a harmadik vonalból a Taranto, Cavese és a veronai Hellas ultrái a legveszélyesebbek.
 
Ami a helyzet súlyosságát jelzi, az, az, hogy Maroni belügyminiszter egy vitában állást foglalva kijelentette, hogy a nápolyi botrányokozók között vannak a nápolyi maffiához, a camorrához köthető személyek is.
 
Berlusconi szintén keményen fogalmazott: ,,Az erőszakos szurkolókkal szemben úgy fogunk eljárni, mint a hulladékokkal: nincs semmilyen tolerancia azokkal szemben, akik a szurkolást összekeverik az erőszakossággal.” Aztán említette azt is, hogy az angol példa – a rendbontások megfékezése ügyében – ott van előttük és készülnek a konkrét tervek azok alkalmazására, amelyek odáig vezethetnek, hogy a szurkolás lesz az úr a stadionokban. Egyfajta realitásérzékről tanúskodik azonban az, hogy kijelentette: Angliától eltérően Olaszországban nem lesznek lebontva a nézőket a pályától elválasztó kerítések.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr70655485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vietato fumare 2008.09.09. 16:39:18

Üdv!

Nápolyban a Curva A és a Curva B lesz "csak" lezárva.

Amúgy pedig ezeken a szakértőkön meg jelentéseken már csak nevetni lehet. Angol példa? Ugyan már. Ezeket a nagyon okos és hozzáértő embereket kéne egy rázósabb angol meccs előtt/után beküldeni valamelyik mellékutcába. Kíváncsi lennék utána mi lenne a véleményük az angol példáról.

Avanti Ultras!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.09. 21:53:28

Jogos, valóban csak a két kanyar lesz zárva! Kösz!

Viszont a stadionokban rend van Angliában, Olaszországban pedig utca, stadion egyre megy. Angliából azért nem érkeznek olyan képek, mint a cataniai, római képek (persze attól még lehet, hogy az utcákon nem csak a korzózás van olykor:)).

Vietato fumare 2008.09.10. 08:04:56

Gondolj bele hogy egy hétvégén hány meccset rendeznek az A-tól egészen a C2-ig. Szinte minden csapat tábora útra kel ezekre a meccsekre és elvétve néhol van egy balhé. Azt gondolom, hogy az összes meccs számához képest arányaiban gyakorlatilag elhanyagolható a scontrik száma. Ráadásul ezekben az esetekben szinte mindenhol előre borítékolható hogy nem lesz egyszerű, a hatóságok mégsem tudják megakadályozni. Ehelyett vannak kitiltások, autópályáról visszafordítások, hazugságok és nyilvánvaló törvénytelenségek minden mennyiségben. A faxos hülyeségről már nem is beszélve.

Ez az ország a 60-as évek vége óta együtt él az ultrákkal, gyakorlatilag a társadalom egy rétegét képezik. Tudomásul véve hogy sokszor ők sem angyalok, egyszerűen nem tudom megérteni ezt a hozzáállást. Még akkor sem ha tudom hogy a pénz hatalmának korát éljük.

Ja és arról nem is beszélve hogy Raciti halálával kapcsolatban is kiderült hogy mégsem minden úgy történt, meg most a napolatanók utazásának is van egy, a hivatalos verziótól eltérő véltozata, többek között egy velük utazó osztrák újságíró tollából.

Kíváncsian várom a további fejleményeket, de tartok tőle hogy a mozgalom már nem sokáig húzza. Óriási a nyomás.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.11. 14:02:11

Én úgy gondolom sok az összecsapás és azok nagyon-nagyon erőszakosak. Dél-Amerikából érkeznek csak hasonló képek. Cataniában talán nem is százak, hanem ezrek csaptak össze. Rómában is súlyos volt a helyzet.

Tény, hogy a hatóságokat kaptak már rajta hazugságon ultra-ügyben.

Tévés képek nézegetése kapcsán könnyű kimondani, hogy helytelen dolgokat tesznek a fiatalok. Azt nehezebb lehet megérteni, hogy gyakran ritka erős összetartás van köztük, akkor sem tántorodnak el egyesületüktől, gondolataiktól, amikor sokan mások réges-rég megtették volna. Ugyanakkor megmondom őszintén gyakran eltévedek az okok-okozatok, az összefüggések között

Nem szeretnék én sem olyan kinti meccsre menni, ahol jófiúk majszolják a kukoricát, és csak a kifizetett szolgáltatást várják, amit majd a kifizetett pénz arányában jól meg is kapnak. Legyen rivalizálás, legyenek példaképek, elődök és jó utódok, kitartás, összetartás, meg éneklés, meg szurkolás!!!!

Megköszönném, ha az osztrák cikket leírnád egy kommentben. Tömören, vagy, ahogy kedved tartja!

2-szer is elszállt a válaszom, vagyis lehet, hogy fontosnak gondoltam valamit, oszt mégsincs itt!

Vietato fumare 2008.09.15. 12:11:51

Az eredeti link:
derstandard.at/?url=/?id=1220457342474

"Röviden tömören, az a lényege, hogy teljesen ellentmond az eddigi híreknek, tudosításoknak. Azt állítja, hogy semmiféle különösebb rendbontás nem történt a pályaudvaron és a stadionban, sem a rendőrökkel sem pedig a biztonsági szolgálattal. A vonatról sem szállítottak le senkit ez egy abszolút téves információ, annyi történt, hogy 9:24-kor kellett volna indulnia a szerelvénynek és 11 óra körül felment egy Trenitalia munkatárs és közölte a nem szurkolókkal, hogy azt tanácsolja, hogy válasszanak inkább egy másik vonatot, amit a többség meg is tett. A teljesen zsúfolt vonat 12:30kor indult el Rómába és mikor megérkeztek mindenki tudta, hogy már semmiképp nem fognak odaérni, az első félidőre. Ez egy nagy szégyen mivel az ultrák nagytöbbségének érvényes jegye volt a vonatra és a meccsre is és csak az 52. percben léphettek be a stadionba. Említi, hogy tapasztalt kisebb rongálásokat, példuául a WC-ben, de az összeget ami a Trenitalia mond elképzelhetetlennek tartja és szerinte maximum egy apró töredéke lehet a kár az állítottnak, ugyanúgy cáfolja azokat az állításokat is, hogy könnygázt dobtak volna a nápolyi ultrák. Az egész út folyamán abszolút nem volt félelemérzete, mivel az ultrák saját maguk is tisztában volt azzal, hogy mi áll ezen a meccsen. Rómában a pályaudvaron a rendőrök akit tudtak ütöttek, mert "késleltették" a vonatot (címszóval). Itt a buszok szintén 1,5órás késéssel indultak el a stadionhoz, meccs után pedig 4órát kellett a stadionban várniuk mire kiengedték őket, mindezt természetesen étlen, szomjan. A zártkapus meccseket és az utazási tilalmat túlságosan erősnek tartja. A nagyrésze a szurkolóknak teljsen normálisan viselkedett és nem hibáztatható. Megjegyzi még, hogy állítólag ez egy kitervelt akció volt nápolyi részről és hogy Camorra keze is benne van(gondolom ilyen híreket terjesztenek, vagy állít a média még így plusszban a storyhoz), ő pedig úgy gondolja, hogy pont ellenkezőleg történt. Az volt kitervelt akció, hogy feltartják a vonatot és a buszt is, hogy ezzel hergeljék őket és ne tudjanak időben odaérni a meccsre és ezzel hergeljék őket, kiprovokálva a most bevezetett szankciókat."
A fordítás Ultras IX. ker. munkája a DK-ból.

Az ok-okozat problémája ma már tényleg nem egyszerű. Én az egyik oldalról látom a dolgokat és úy tűnik, hogy a hatalom mindent megtehet és semminek nincs következménye.

A 4. bekezdéseddel nagyon egyet értek, de szerintem tudomásul kell venni, hogy ehhez hozzátartozik az hogy néha van "valami".

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.15. 13:59:57

Köszi szépen, egyáltalán nem lepődnék meg, ha igaz lenne. Régebb is, ma is volt olyan, hogy egy provokációval próbáltak elébe menni az eseményeknek (és nem csak Olaszországban, Németországban és nem is csak Magyarországon).

Hogy, ott, mi volt azt persze innen informáőció és tapasztalat hiányában nehéz megmondani

Örülnék, ha van időd, időtök máskor is leírnátok az ,,alternatív" magyarázatot.
süti beállítások módosítása