Olasz fórum

Olasz fórum

Vatikán 80 éves (+ a Vatikáni Múzeumok honlapja, Novecento 9.)

2009. február 10. - mbemba

A Lateráni egyezmény következtében 1929. február 11-én létrejött Vatikán, mint önálló állam.

Emlékeztem, hogy a Tolnai Világlexikonunkat 1930-ban adták ki, kíváncsi voltam mit írtak egy évre az esemény után: ,,az olasz királyság és a pápai udvar közt létrejött egyezmény értelmében megszűnt a pápák 1870 óta tartott önkéntes fogsága, megoldást nyert a római kérdés, a Vatikán környéke, az úgynevezett Borgo egy része Vatikán város néven a pápa szuverenitása alatt álló önálló állam lett.” Az idézet ma is megáll a lábán.
 
A vatikáni zászló
De hogy miért voltak fogságban a pápák? Mert, mikor létrejött az olasz egység, akkor a királyi csapatok bevonultak Rómába és az új helyzetet a pápa nem akarta elfogadni. Így egy állandó kóros góc maradt az olasz állam közepén, melyet meggyógyítani nem tudott semmilyen színezetű, ihletésű kormány. Mussolini, aki ekkor (1929-re gondolok) már túl volt jónéhány az olasz állam és saját presztízsét növelő elsősorban nemzetközi megegyezésen, ezt a megegyezést is nyélbe ütötte.
 
A Lateráni egyezmény nem csak Vatikán állam létrejöttét állapította meg. A felek a következő ügyekben egyeztek meg: az olasz állam a katolikus vallást államvallásnak fogadja el; az olasz iskolákban a hittan oktatása kötelező; az olasz állam köteles kártérítést fizetni Vatikánnak azokért a károkért, amelyeket elszenvedett a megelőző mintegy 50 évben (például az Itáliában lévő pápai birtokokért). Az egyházi emberek különböző jogokat kaptak, mint például mentességet a katonai szolgálat alól. Vatikán azt vállalta, hogy elfogadja a polgári házasságot is, mint teljes értékű házasságot.
 
A szerződés azóta érvényben van, bár kisebb módosítások történtek: ma már például nem kötelező a katolikus hitelvek oktatása. Egyszer volt csak hogy vitatták a megegyezés érvényességét: erre a világháború után került sor, amikor majdnem természetes volt, hogy a baloldali pártok a Mussolini által kötött szerződések hitelét kétségbe vonták.
 
Az enklávé állami léte sok érdekes kérdést vet fel, sok érdekes választ ad. Ami elsőre eszembe jutott: Kihez tartozik a Szent Péter tér? Nos, a világhíres tér vatikáni terület, azonban a rend fenntartása az olasz Polizia feladata. Amúgy Vatikán a világ legkisebb területű állama, mindössze 0,44 km². Az állampolgárság a Vatikánban és Rómában élő bíborosoknak jár, illetve a tartósan Vatikánban élőknek; a Pápa az, aki dönt abban az ügyben, hogy az illető hozzátartozói megkapják-e az állampolgárságot. Egyébként, most (2008 októberi adat) Vatikánt 791-en lakják, akik közül 563-an vatikáninak vallhatja magát.
 
Az ország költségvetésének bevételi oldalán nemzetközi befektetések vannak (ennek nem sikerült jobban utánanézni), a felek támogatása, illetve komoly tételt jelent a turizmusból származó bevétel is. Az utóbbi tétel esetén érdemes a felbecsülhetetlenül értékes műkincstömegre gondolni, amelyik ezen a területen van. Érdemes tudni azt is, hogy a világ egyetlen országa, amelyik teljes egészében az UNESCO-világörökség része (a vonal alatt a Musei Vaticani kincseit is megnézheted, például a Sixtusi-kápolnát). Visszatérve a bevételekre: vannak névtelen adományok is. Egy ilyen volt a 2007-es bevételek között egy 14 309 300 dolláros összeg. És ha már szó volt anyagiakról: Vatikán rendelkezik a pénzkiadás jogával is: az Európai Unió 670 millió euróra adott engedélyt. Ennek mindenekelőtt numizmatikai értéke van, miképpen a vatikáni bélyegek is inkább a gyűjtőket hozzák lázba.
 
Vatikán a fenntartója és kezelője nagyhírű római kórházaknak: Bambino Gesù (gyermekkórház), Policlinico Gemelli. Egyetemet (Università Gregoriana) is tart fenn az egyházi állam. Vatikánoz tartoznak a Róma mellett Castel Gandolfóban lévő pápai villák is.
 
Vatikánnak 2008. november 4-én kétoldalú diplomáciai kapcsolata 177 országgal volt. A legtöbb kapcsolattal – szám szerint 90-el – II. János Pál alatt gyarapodott Vatikán. XVI. Benedek alatt három ilyen jellegű kapcsolat létesült. Ezek az országok: Montenegró, Egyesült Arab Emirátusok és Botswana. Izraellel való kapcsolata megérne egy misét, de most ezzel nem szolgálunk.
 
Vatikáni rendszámtábla 
Ellenben azzal igen, hogy Vatikán a Kiotói Egyezményt nem írta alá, viszont, amit ott mások a maguk nevében vállaltak azt maradéktalanul betartotta, vagyis üvegházhatást negatívan befolyásoló kibocsájtásuk nulla.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr27934714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.02.10. 15:44:07

Egy kapcsolódó kérdés. Mit gondoltok, mennyi a törvényesen létesíthető szexuális kapcsolat alsó korhatára a Vatikánban?

Válasz itt: agyvihar.blog.hu/2008/12/13/a_szex_fiatalon_jo

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.10. 15:48:30

@agyvihar: Ennek előbb jobb lenne utánajárni és utána mondani ezt, azt és amazt.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.02.10. 15:55:25

@mbemba: Ott van idézve a bejegyzésben a vonatkozó Wikipédia cikk, amiben hivatkozásokkal együtt szerepel az adat.

Aki nem hiszi, utánajárhat.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2009.02.10. 15:58:15

és ha én azt a wikipédia cikket lejavítom arra hogy 299, akkor mi lesz?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.02.10. 16:01:01

@Deak Tamas: mivel a mostani adat el van látva referenciával, tehát ellenőrizhető, ezért ha referencia megadása nélkül írod át, akkor visszaállítják a korábbira

béla00 2009.02.10. 16:20:47

Ha végig olvasod a bejegyzést kiderül, hogy a régi olasz büntető törvénykönyben szerrepelt ez a korhatár, amit aztán 1969-ben megváltoztattak Olaszországban.
Nem venném a bátorságot, hogy egy ilyen "autentikus" forrást, mint a wikipédia kritizáljak, mert nyilván a nemzetközi közjog professzora írta a bejegyzést (mert ugyebár két szuverén állam kapcsolatáról vann szó), de nem tartom valószínűnek, hogy ez lennne a helyzet pontos leírása. Ez inkább a Blikkbe való kis szines híresztelés, amit egy elvakult egyház ellenes ember ok nélkül kézpénznek vesz és terjeszt.

Bummer 2009.02.10. 16:24:12

@agyvihar:
1. Ne keverd össze Vatikán állam törvényeit az egyház törvényeivel (a kánonjoggal)
2. Az egyház 14 éves kortól ismeri el a házasságot, értelemszerűen ez a beleegyezés határa is.
3. Vatikán állam civil törvényei az itáliai törvényeken alapulnak, de azt nem követik azonnal (így például ha az olasz törvényekben korábban 12 év volt, a Vatikán is átvehette ezt)
4. A wikipedián feltüntetett hivatkozás nem a vatikáni civil jogszabály, hanem egy könyv arról, ami akár tévedhet, hazudhat is.

limbekcs 2009.02.10. 16:27:48

ne maradjon említés nélkül a Szentlélekbank se (Banco di Santo Spirito... :)

bár a Vatikán megalakulása idejére már rt. lett:
en.wikipedia.org/wiki/Bank_of_the_Holy_Spirit

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.10. 16:35:44

@limbekcs: És most látom, hogy az említett bank a Banco di Roma, illetve a mai Banca di Roma őse.

limbekcs 2009.02.10. 16:45:42

befele történő kebelezés útján... :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.10. 17:20:30

"Az ország költségvetésének bevételi oldalán nemzetközi befektetések vannak (ennek nem sikerült jobban utánanézni)" - na ezen nem is csodálkozom.

A svájci gárdisták tehát nem a Vatikán polgárai?

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.10. 17:35:02

@popp: Most nézegettem, de nem találtam. Azt mondanám, hogy vatikáni állampolgárok, mert: ,,Az állampolgárság a Vatikánban és Rómában élő bíborosoknak jár, illetve a tartósan Vatikánban élőknek; a Pápa az, aki dönt abban az ügyben, hogy az illető hozzátartozói megkapják-e az állampolgárságot." Gondolom, hogy pl. a testőrök családjának esetében nem autmatikus az állampolgárság. Egyébként van nekik honlapjuk is: www.guardiasvizzera.org/
Pontos adatot itt sem találtam.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.10. 17:44:18

@Bummer: web.gondola.hu/hirek/87247
A 3. pontodban említettekhez kiegészítésként. :)

Albu 2009.02.11. 13:12:45

Egyik cimborám már járt Vatikánban, de ő sem járt után sikeresen az értesülésnek: miszerint leledzik ott egy bankjegyautomata, amelynek a kezelőfelülete latinul beszél.

Tud erről bárki bármit? Google barátom nem adott nekem választ. Köszönöm.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.02.11. 18:07:08

@Titan Sud: Itt vannak részletesebb infók a latin nyelvű Bancomatrúl:)) Ird be Goggle-be, h bancomat in latino és kijön köztük ez is: ))
www.corrispondenti.net/?id=17736

Már jól meg is kritizálták, hogy koránsem ciceróé ez a latin (még szép:), mégiscsak egy automata)

Gandalf Garaboncias 2009.06.11. 19:30:44

Üdv!

Rómában járva betértem a Vatikánba is, és megnéztem ezt a 80 éves Vatikán - kiállítást is. Egy nagyon érdekes tárgy keltette fel az érdeklődésemet, amire sehol nem találtam információkat:

XI. Pius pápa mitráján (püspöki süvegén) egy nagy Szűzanya található Kisjézussal a kezében, a fején pedig össze nem keverhető módon és teljesen egyértelműen a Magyar Szent Korona. Miért pont a mi koronánk van a pápa süvegén, hiszen ez egy tipikusan magyar hagyomány? Akárhogy keresgéltem eddig Guglin, nem találtam rá magyarázatot.

Ha valaki esetleg tudja, hogy miért, kérem, írja meg, mert érdekelne! Ahogy az is, hogy más országokban mennyire volt esélyes, hogy a Magyar Szent Koronával ábrázolják a Szűzanyát!

Köszönöm!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.06.11. 19:49:37

Én sajnos nem tudok segíteni, de ezen a blogon: jezsuita.blog.hu/ talán több sikerrel jársz!

Tóth W-nek volt egy őket ajánló posztja és akkor úgy értettem, hogy a szerzők között vannak jezsuiták, netán mind azok.

Ha van fejlemény örülünk, ha jelzed! :)
süti beállítások módosítása