Olasz fórum

Olasz fórum

Lesz-e új 44 gatti? Költözik a Zecchino d'oro (videón a gyerekslágerek)

2010. június 04. - mbemba

A Rai Unón 1959 óta volt egy műsor, amelyik úgy odaragasztotta a népeket a tévéhez évente egyszer, mint a foci vébé négyévente. Főleg gyerekek tomboltak állatira, meg szülők hallgatták, nézték a tévét párás szemekkel. A Zecchino d’oro a gyerekek San Remójának volt kitalálva.

Nem csak a Félszigeten nézték, de tudom, hogy itthon is rajongtak a gyerekkórusért, ahol érzésem szerint nem előválogatókon megrostált sereg volt. Nem, mert volt túlsúlyos, szeplős, egyenesen néző, keresztbe néző, pisis, hugyos, kakás, szépfiú és szépleány, meg bűnronda is mindkét nemből. Szóval nem lehetett volna Bévacsba menni vélük.
 
De ezek a gyerekek úgy énekeltek, de úgy, hogy édesanyám rádöbbent, hogy kisfia jól választott, mikor az olaszt választotta.
 
Nos, ők hétvégén még egyszer fellépnek az Unón, aztán irány egy kereskedelmi televízió, ahol egyfajta talent show lesz a műsorból. És ahol talent show van, ott kőkemény osztályzatok vannak, verseny van, izzadó szülőkkel. Az eddigi Zecchino d’oro során pedig csak az éppen nem énekelő gyerekek emelgettek teljes közömbösséggel táblákat, melyekre számok voltak írva.
 
 
A Stampa újságírója például azt veti fel, hogy parányi ragazzóknak nem biztos, hogy szerelemről kellene énekelniük miképpen azt mostanában teszik, sokkal inkább olyan slágereket kellene letenniük az asztalra, mint a 44 gatti (gatto=macska) vagy az Il caffè della Peppina.
 
Énekeltek ők Pavarottival is
Az említett két szám ma az óvodákban állandóan ott van a repertoárban. De ott van Topo Gigio is – állandó szereplője a gyerekműsoroknak –, meg mindenki emlékszik két arcra: Mariele Ventre és Cino Tortorella voltak, akik végigkísérték ezt a legendás műsort (Ventre 95-ben meghalt). Nevük nem volt meg, és az sem, hogy az Antoniano (ragazzi dell’Antoniano mondják a csapatnak) egy ferencesek által fenntartott intézmény.
 
És azt is most tudtam meg, hogy ez a Zecchino d’oro, az a zecchino (garas), amelyiket Pinocchio elásott a róka és farkas tanácsára. Pinocchio jól gondolta!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr602054951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleandro 2010.06.05. 20:50:58

Mbemba, hogy neked mire nem terjed ki a figyelmed....

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.06.05. 21:37:28

A helyzet az, hogy az olasz kapcsán az egyetlen dolog volt, amit megtudtam beszélni az öregekkel.

És figyelmem kiterjed a svájci-olaszra is: jobb a csapat, sokkal jobb, mint a mexikóiak ellen! Frissek, sokkal frissebbek!
süti beállítások módosítása