Olasz fórum

Seedorf is megmondta

2010. szeptember 30. - mbemba

Nem merem elhinni, hogy ez a Milan bármit is nyerne az idén. Sok-sok okot lehet felsorolni.

Teljesen természetes, hogy Ibrahimovic az, aki kihozza az állatot az emberből. Ott kezdeném, hogy hihetetlenül nagy futballista. Számomra Van Basten volt sokáig az utolérhetetlen (Maradona után); azt gondoltam, hogy ilyen alkattal, ilyen mozgáskultúrával megáldott játékos csak száz év múlva születik. Nos, Ibra fizikai képességei, lehetőségei egy léptékkel meghaladják Van Bastenét – beleértve a holland sérülékenységet is. És mégis mekkora a különbség az utóbbi javára.
 
Abban a Milanban elfért még egy tucatnyi világklasszis, Ibra mellett pedig senki, de senki nem fér el. Innen legalábbis úgy néz ki. Emlékszünk a kezdetre, megérkezett, és az első edzések egyikén a csapat egyik fiatalját hátba rúgta, mintegy megmutatva nem csak szerencsétlen ifistának, hanem az ott lévőknek, hogy ki a domináns hím. Mert mi kell történjen egy jobbacska közösségben ilyenkor: helyre teszik a nagyfiút. Ha nem is azonnal, de valamikor – legkésőbb másnap. Ehelyett, mit történt: Ronaldinho azonnal behódolt Góliátnak, jót vigyorgott idétlenül szegény Strasser hátba rúgásán.
 
Véleményem szerint hatalmas baj a Milannál, hogy, akik vezérek lehetnének, azok olyan játékosok, akik már túl vannak a zeniten, nem most vannak erejük teljében. Gondolok itt elsősorban a világbajnokokra, a kapitány Ambrosini ráadásul sérült is, vagyis nincs ott a labdás edzéseken.
 
Ibra megnyerhet egy meccset, kettőt, hármat, négyet, akár többet is, de egy sorozatot nem fog megnyerni. Ugyanaz a betegsége lesz a Milánnak, mint az Internek a lúzer korszakában. Jött Vieri, Ronaldo, Recoba, majd ők nyernek nekünk mindent – gondolta Moratti. De nem nyertek soha semmit. Szerintem a Vierivel való párhuzam az igazi. Bobo idejében – a válogatottat is beleértve, főleg a 98-as vébét – nem kellett megnézni, hogy ki lőtte az Inter gólját, egyértelmű volt, hogy Vieri volt az. Ő pedig roppant elégedett volt magával, már akkor is, ha annyit tett csapatáért, hogy visszasétált a lesről. Aztán Morattinak egyszer végre megjött az esze, és csapatot építtetett.
 
Csapat és Ibrahimovic kapcsolatban érdekes volt a svéd szövetségi kapitány húzása, mikor ellenünk egészen hátravonta a gólgyárosát, aki így nagy kedvvel, szellemesen, és ami még fontosabb a csapatjáték szempontjából hasznosan focizott.
 
Lehet, hogy Allegri a jó öreg Gattuso rehabilitálásával – ő volt a csapatkapitány Amszterdamban – valamiféle egyensúlyt akar elérni?
 
De Ibra, csak a bajok fele. A másik fele, a sok zseni, de ma már inkább zsenike jelenléte. Pirlo és Ronaldinho minden egyes mozdulatával valami hatalmasat akar alkotni, de sajnos óriási meglátásaik már régen voltak – csak ritkán vannak, hogy korrekt legyek. Én sajnálom a legjobban, hogy így van! A pirlói és ronaldinhói úton jár Robinho is. Amszterdamban ő is megpróbált valami holywoodian hatalmas passzot adni, óriási cselt csinálni.
 
A régi gárdának azért még van szava. Hogy tartása van, az biztos. Seedorf például szépen csendben megmondta a magáét: ha így ívelgetünk előre, akkor az édeskevés lesz. Lefordítva: ha csak Ibrára számíthatunk, akkor itt nem lesz semmi.
 
Ibrának nagy bánata, hogy nem nyert BL-t, és ha valami milanellói csapatépítő tréningen nem ébresztik rá, hogy ő ennek az akadálya, akkor nem is fog.
 
Itt van az Inter! BL-t nyert a tavaly úgy, hogy az Ibra helyére érkezett Eto’o, ha kellett hátvédet játszott. Na akkor lesz a Milan is BL-győztes, mikor a svédünk kisegíti Nestát. Megtehetné, hiszen nagyon erős ő!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr712334106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bacity · http://kacat.blog.hu 2010.09.30. 16:43:50

a carlo-s milan ilyenkor szokott megnyerni mindent. amikor már okt. elején eltemette őket mindekni -

DavidE 2010.09.30. 17:15:27

Nagyon nagy OFF és előre is elnézést érte,de nem tudna nekem valaki segíteni egy pár mondatot olaszra lefordítani?

DavidE 2010.09.30. 18:43:55

@mbemba: Megtörtént.:)
Köszi!

Rino 2010.09.30. 20:22:36

Nem feltétlenül értünk egyet mindenben, de köszi az írást.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.30. 20:41:18

@Rino: Írjad miben nem! Abban, hogy az az Inter nem is volt lúzer? :)

epszilon 2010.09.30. 22:32:05

@mbemba: szerintem is korán temeted még őket. + Nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy ha marad, akkor Mourinho vele ne tudta volna megnyerni a BL-t (egy idő után). Persze, máshogy épitette volna fel a csapatot, ez biztos. A Zlatan/Eto'o csere viszont "no brainer" volt: az ő árából vettek egy rakás jó játékost, akikkel végül nyertek.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.30. 22:46:14

Vannak kétségeim, hogy Ibra bármikor azzal a csapatért való odaasással tudna játszani, mint Eto'o.

Guardiolával sem sikerült kijönnie.

epszilon 2010.09.30. 22:59:03

@mbemba: Ami nem feltétlenül csak őt minősiti... Guardiola Eto'o-val sem jött ki, hogy is van ez akkor? :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.30. 23:03:26

@epszilon: :) Nem emlékeztem rá, pedig, hogy írod rémlik valami.

Mindenesetre jelezd, amikor Ibra ott izzad Nesta mellett! :)

epszilon 2010.09.30. 23:16:06

@mbemba: Azt nem fog. De nem is feltétlenül kellene neki, ha nem olyan lenne a Milan, amilyen. Túl sok a primadonna (rajta kivül is) ahhoz, hogy nagy csapatok ellen komolyan vehetőek legyenek. Szerintem.

Az Inter pl. 2-3 éve igen jó volt Zlatannal, és egyáltalán nem voltak reménytelenek nemzetközi szinten sem. A ManU nagyon izzadt pl. a nyolcaddöntő visszavágóján az Old Traffordon (2:0, de egy rakás kihagyott Inter helyzet, Ibra kapufa, Ibra bénázások), habár hozzá kell tenni, hogy emlékeim szerint a Meazzaban meg lefocizták az Intert, aztán kikaptak 1:0-ra. Nagyon okos menedzser Mourinho, szerintem egy kis erősítéssel Zlatannal is ment volna az. Bár sokan azt mondják, hogy az igazán nagy meccseken Ibra nem tud focizni, szóval a fene se tudja. Lehet, hogy igazad van. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.09.30. 23:29:39

Azt akartam írni, hogy Múúú mindenkit betör vagy inkább meggyőz, de akkor eszembe jutott Balotelli! :)

madbalee 2010.10.01. 16:09:11

Ibra csak törlesztett én úgy tudom, amúgy sok igazság van abban amit írsz, csak már kicsit lerágott csont;)