Olasz fórum

Olasz fórum

Ezek a harcok lesznek a végsők?

2011. március 07. - mbemba

Lehet! De harc, az legyen a kilencvenedikig, a százhuszadikig! Az olasz csapatok valamennyien egygólos hátrányból kezdik visszavágóikat, s valamennyien idegenben próbálnak nagyot tenni. Ha lesz valami nagy, ha nem, jó meccsekre éhezünk. Egy szép halálra. Annyi az esélyük, mint a Nápolynak a bajnokságra.

Sakhtar Donyeck-Roma (kedd, 20,45). Jól kibabráltak Tottiékkal a donyeckiek. A 2-3 nagyon rossz eredmény – túl az eredményen, nagyon sok az idegenbeli három. Montella mondta, hogy 60 meccse veretlenek a donyeckiek, majd hozzátette, hogy a hazai meccs 10 perc őrületen múlott. Az biztos, hogy Ranieri óvatossága nehezen hozott volna eredményt Ukrajnában, akkor már inkább Montella frissessége hozhat jót. Ha voltak öltözőbeli zsörtölődések a játékosok között, akkor ott inkább Montella boldogulhatott.

Tottenham-Milan (szerda 20,45). Itt a jó alkalom Ibra számára, hogy bebizonyítsa nem csak a Serie A-ban király ő. De inkább kell reménykedni minden csapatrész remeklésében, mert az angolok támadni is fognak, vagyis nem csak gól kell ide. Gattuso megmondta: ajándékot vár csapattársaitól. Tudjuk, hogy kisszekrényében nem plüss bobbykat gyűjt. Ég adja, hogy továbbjutást kapjon a hazatérőktől!

A Bayern-Inter március 15-én lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr382719983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.03.07. 22:58:50

A veronaiak nem fognak megsértődni a nagy nápolyi szeretetre? :)
Viccet és szurkálódást félretéve, tényleg nem értem, hogy mitől ennyire jók a szemedben. Az EL-ben az első komoly ellenfél ellen kiestek, valamint 2 egész ponttal állnak a sokak által lesajnált Lazio előtt, akik egyébként könnyedén verték őket, ahogy az Inter és a Milan is. Szóval, nem tudom hova tenni, de persze az érzelmeket nem is kell magyarázni, csak gondoltam felvetem.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.08. 06:54:19

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Délután, magyarázat, itt! :) (most arbeit, nur arbeit:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.08. 17:48:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Könnyű velük azonosulni!
Látható egy tervszerűség, egy egészen tudatos építkezés. Nem összevásároltak boldog-boldogtalant, hanem posztokra igazoltak. Értékeiket megtartják.
Ha lesz Platini-féle gazdasági fair-play (ráférne az mindenre), akkor...

Elnökük egy ilyen környezetben (Serie A, egyáltalán foci) egészen egyedi jelenség: értelmes, visszafogott, érdemes meghallgatni.

www.youtube.com/watch?v=cQs1X01x5Sk

Volt egy szép korszakuk, s azóta elég sokat szenvedtek.

Sztárjaik kifejezetten csendes, visszafogott emberek. Ez is ritkaság.

A közönségük megintcsak elképesztő.

www.youtube.com/watch?v=yukTryr4Y_c

Meg egyáltalán:
Szeretem azt, aki alulról jön, aki megküzd azért, amilyen van, nem az ölébe hullik.
,,A kicsi kutya is a dombra szarik"-hozzáállás távol áll tőlem.

Szerintem a focijuk is nagyon jó. Más focit játszanak, mint általában az olaszok. Támadnak, letámadnak. A játékosok közötti kapcsolat hihetetlenül jónak látszik.
Nem üvöltenek egymással, bátorítják egymást, küzdenek a másikért.

Azért volt olyan Nápoly-Inter a kupában, amikor egyértelműen jobban focizott a Nápoly. Utolsó percekben, a hosszabbításban is nyerni akartak.
Most a Milan ellen gyatrák voltak. A Brescia ellen viszont jók, csak a bíró vak volt.

S mikor Cavani kihagyta a tizenegyest (Inter ellen) - egy másodpercnyi csend után -, a közönség percekig tapsolta. Ritkaság.

De tetszik nekem az Udine is, meg is írtam (olaszforum.blog.hu/2011/02/27/a_barca_kistestvere), mert ők is építettek valamit. Inkább tudásból, mint pénzből.

S még valami: ha valaki kívülről nézte volna az egri várat, lehetett volna a törököknek szurkolni?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.03.09. 19:04:52

@mbemba: Udinese, Napoli, mind remek, csak a Lazio van a bögyödben. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.09. 21:12:43

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Majd, ha nagycsapat lesznek, akkor leszenek a bögyömben! :))

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.03.10. 05:14:25

@madbalee: Néztem, s nagyon sajnáltam, mert nagyon összeszedte magát a Milan. Tökösek voltak.

Talán Ibra volt az egyetlen, aki nem tudott mit kezdeni magával.
A végén az olasz tévé interjút akart készíteni Seedorffal, barátunk oda is ment, de elcsuklott a hangja annyit mondott, hogy: no, s elment, talán pityeregve.
Én meghatódtam. Mindennél öbbet mondott a csend. Valószínű közrejátszott az is, hogy úgy érezte ez lett volna neki az utolsó esélye.

madbalee 2011.03.10. 14:51:56

@mbemba: Seedorf kis bejátszást láttam. Valóban neki ez volt valszeg a BL-ben a búcsúmeccse. Utolsó esélye volt. hogy még domborítson valamit nemzetközi szinten. Nem valami vidám jelenet volt az igaz.

Ibra idén sem nyer BL-t, remélhetőleg viszont idén is nyer bajnokságot, mint 2004-óta minden évben;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.03.10. 15:53:09

@mbemba: Jól van, megnyugodtam, a Napoli és az Udinese sem nagycsapat. Ettől függetlenül sem értem.
süti beállítások módosítása