Olasz fórum

Olasz fórum

Többet Komanról

2011. június 12. - mbemba

Nagyon úgy néz ki, hogy Koman befejezte olaszországi pályafutását. A Samp ifi csapatában remeklő (2008-ban Primavera-csapattal bajnok és Olasz Kupa-győztes), a Serie B-s csapatában (Avellino 28/4) és a Bariban jó teljesítményt (16/2) nyújtó magyar válogatott játékos egy tűrhető őszi idény után tavaszra kikerült a kezdőből (26 bajnoki meccsén, 1469 perc alatt nem lőtt gólt, nem adott gólpasszt, Európa Ligában: 6/1). Oka van ennek is.

Szeretném leszögezni, hogy vitathatatlannak tartom Koman tehetségét. Elsősorban azt a képességét, hogy alá tudja vetni magát a csapat érdekeinek, ugyanakkor elsősorban szervezőkészségével vezéregyéniséggé is tud lenni. Bizonyította ezt az U21-ben. Harcossága, komolysága nagyon rokonszenves számomra.
  
De vissza a sampos Komanhoz! A csapat a Bajnokok Ligájára készülődött, de végül csak Európa Liga jutott nekik. Biztosíték volt, hogy Koman nem csak elvétve fog játszani, hiszen a rengeteg meccs erőmegosztást igényelt. Így is lett. És mellesleg a 11-es szerelést sem dobják oda akárkinek. Di Carlo volt ekkor az edző, és kiderült gyorsan, hogy Koman nem csak másodhegedűsi szerepet kap. Eleinte a balon focizott, amolyan rengeteget futó középpályásként, akinek feladata, hogy felérjen Cassano és Pazzini támogatására. Aztán még többet focizott ugyanebben a szerepkörben a jobbon. Véleményem szerint (kábé 7-8 bajnokiját és talán 5 EL-meccsét láttam, rengeteg összefoglalót, illetve vitatkoztam kritikus Samp-bérletes barátommal) itt jó – távol a kimagaslótól – teljesítményre volt képes. Innen még képes volt remek mélységi passzaival, egyáltalán passzaival helyzetbe hozni klasszis társait. Jól védekezett remek fizikai képességének köszönhetően, ugyanakkor a támadásokkal harmadik-negyedik embernek rendre felért – nem a vonal mellett kellett játszania. Feltűnő volt ugyanakkor, hogy lövései rendre pontatlanra sikeredtek. Számos lábáról lefordult kísérletére emlékszem. Ez gyakran előfordul olyan játékosokkal, akik rossz fizikai állapotban vannak, ezért a mozgáskoordinációjuk rossz, nála inkább véleményem szerint a könnyedség hiánya lehet ok. Talán. Moldova elleni góljához hasonló löketre egyáltalán nem emlékszem.
 
A nagyobb bajok szerintem akkor jöttek, amikor előbb Cassano, majd Pazzini eligazolt. Ennek több oka is van. Először is, akik a két zseniális támadó után jöttek már több támogatásra szorultak volna. Ehelyett Koman rendre az oldalvonal mellett kapott szerepet, ahonnan nemhogy támogatni nem tudta megfelelően csapattársait, kiderültek hiányosságai is (az említett rossz lövések mellett). Első: nem tud beívelni. Kísérletei egyszerűen középre rúgott labdák voltak, és azok sem pontosak. Másodszor pedig: cselezni vagy lendületből rávinni a labdát a rajta védekező játékosra csak ritkán sikerült.
 
Ez a feladat, vagyis a jobboldali középpályás szerepe Semiolié lett volna, de ő gyakorlatilag végig sérült volt. Koman helyett így többnyire Mannini játszott. A balon pedig többnyire a váratlan megoldásokra képes Guberti.
 
Koman véleményem szerint ott tudott volna jobban teljesíteni, ahol némi szervező szerep is hárul rá, ahonnan érvényesülhettek volna társait helyzetbe hozó passzai. De a válogatott Palombo – a harcos csapatkapitány – Poli, Tissone előrébb voltak ezekben a szerepekben Di Carlo és Cavasin szemében is. Volt, hogy perceket kapott ilyen szerepkörben, és szerintem hasznosabb is volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr222976811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alapvető Emberi Jog 2011.06.12. 18:05:28

Újabb magyar 'sikertörténet'.
Ő is mehet a Mahalacskába.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.06.12. 19:13:09

Ügyes gyerek az, megfogja állni a helyét máshol. Elsőre kicsit nagy ugrás volt a Serie A

ajh 2011.06.12. 19:38:35

Xavi helyére leigazolja majd a Barca, Fabregasnál mindenképp olcsóbb. :P

Pendemonda 2011.06.12. 20:54:35

Korrekt a cikk. Koman meg nagy küzdő, és egyelőre nem szállt el az agya, sokra viheti!

EsteeSatmary 2011.06.12. 21:05:45

Itt az ideje, hogy otthagyja ezeket a klubokat. Nem vagyok fociszakértő, de a vak is látta, hogy itt a tov ábbi fejlődése, erősödése nemhogy nem biztositott, hanem kifejezetten hátrányba kerül.
Koman Vladiból igazi nagy játékos lesz, előbb-utóbb
megtalálja a csapatot és edzőt, vagy forditva. Én hiszek benne és őszintén kivánom hogy igy legyen.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.06.12. 21:34:57

Kíváncsi leszek hol folytatja majd. Jöhetne a Fradiba. :)

pontien 2011.06.12. 22:09:37

Irány Macska-halacska? :-)))))

madbalee 2011.06.12. 23:03:15

Szerintem az sem lenne rossz, ha még a Serie A-ban maradna 1 felfelé ívelő kis klubban.

mizie 2011.06.12. 23:07:42

Angliában egy frissen feljutott csapatban sztem beférne a Premier League-be és az feküdne is neki.

righthook 2011.06.12. 23:25:37

Bundesligába kellene mennie. Ott azért eddig a legtöbb magyar bevált. (Huszti, Lisztes, Dárdai, Szalai, de még Szabics is.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.06.12. 23:51:47

Maradnia kéne a Sampnál. A Serie B-ben szépen felépítheti újra magát, ahogy ott lesz Laczkó is. Meglehet, elege van és csalódott, de a szurkolók is szeretnék, mert becsülnék maradásáért, és számíthatna a kezdőbeli szereplésre is.

utazotomi 2011.06.13. 00:01:08

nem az első és nem az utolsó ilyen eset ez... de nem féltem ,mert tehetséges.

Cateran 2011.06.13. 00:48:57

Errmm nem ertem..nem tud beadni, nem tud cselezni, semmit nem tud, amiert a futbalistat futbalistanak hivjuk...futni tud..az meg nem focista, hanem futo...es o a tehetseges? Milyen a tehetsegtelen?

Sólyom Tomi 2011.06.13. 01:21:58

@Cateran: "Milyen a tehetsegtelen?"

Pl. olyan, mint aki ide jön fikkantani egyet anélkül, hogy lövése lenne a témáról? Legalább a cikket érdemes lenne elolvasni, ha már nem tudjuk, hogy Koman az egyik legagilisabb, legjobban passzoló, pályán látó, szervező ifi _belső_ középpályás - igazi irányító alkat, aki kimagaslik nemcsak a tudásával, de a szerénységével és elhivatottságával is a saját korosztályában Európa-, sőt, világszerte.

Vannak persze nála sokkal jobbak, akik ifiként is a felnőttek között májerkednek, de azért ez a ritkább - az mondjuk a Messi-szint, és nyilván ezt azért nem illik várni tőle. Bár azt azért megnézném, Messi mit hozna ebben a gyökér Sampban, ha már.

kpityu2 2011.06.13. 05:55:14

Mondjatok egy magyar játékost, aki kapásból oda rúgja a labdát ahová akarja.

balfék 2011.06.13. 06:30:44

@kpityu2: Ne légy maximalista! A földről sem megy.

balfék 2011.06.13. 06:32:11

@Sólyom Tomi: Azért a kaput eltalálni nem a társak milyenségétől függ.

global001 2011.06.13. 08:54:38

A bundabajnokságtól már csak a magyar van lejjebb !!!
Én nem tudom mit lehet szeretni az olasz focin, mikor a Seria A csapatainak a fele a maffia kezébe van, és 10-ből 6 meccs bunda. ( Cagliari, Palermo, Genoa, Napoli, Lazio, Parma, Milan, Catania, Juve )

Sólyom Tomi 2011.06.13. 09:35:01

@balfék: Így is van. Aki - pláne középpályásként - ezüstcipős egy világrendezvényen, az nem lehet rossz focista.

Amatőr 2011.06.13. 10:26:45

@mizie: Angol foci: őszinte, férfias küzdelem, nulla játék.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.06.13. 11:04:06

Nem értek egyet. Újra és újra, 5 évente jön a duma, hogy az utánpótlásban bizonyított, tehát tehetséges, felnőttként mégis peches.

Ugyan már. Észre kéne venni, hogy Koman és társai közelében sincsenek a tehetségesnek.

"ugyanakkor elsősorban szervezőkészségével vezéregyéniséggé is tud lenni. Bizonyította ezt az U21-ben."

Na akkor elárulok egy egy tényt. Nem titkot, hanem tényt.
Az utánpótlás csapatok a normális országokban azért működnek, hogy a gyerekek egy kis plusz tapasztalatot szerezzenek, elutazni, máshol játszani, mások ellen stb.
Nálunk pedig úgy veszik az egészet, hogy itt vérre menő küzdelem fog folyni és nyerni kell minden áron.
Azon a sikeres bronzérmes utánpótlás vb-n néztem minden magyar meccset és ki merem állítani, hogy a magyar csapat volt - a jó eredmény ellenére - a leggyengébb.
A magyar csapaton az látszódott, hogy nincs rotáció, van egy csomó játékos, akiken látszik, hogy kb 6 éves koruk óta kiválasztottak (gondolom a sorban álló pénzes apukák alapján..) és együtt játszanak. A vb-n rendre alulmaradtak a többi csapatok ellen játékban, mégis sokat nyertek. Azért, mert profi volt a hozzáállásuk. Ismerték egymást, nem omlottak össze, tudták hova kell passzolni, fegyelmezettek voltak a meccs utolsó pillanatáig. Egyszerűen tudták hogyan kell meccset nyerni.
Az ellenfelek? Sokkal rapszodikusabb teljesítményt nyújtottak. Fegyelmezetlenek voltak, látszódott, hogy nincsenek összeszokva, ha elfáradtak, akkor leültek, ha passzolni kellett volna, nem passzoltak, viszont minden csapatban, az összes játékos, egyénileg jobb volt a magyaroknál, illetve volt 2-3 extrán jó játékos.
Tény, hogy ebben a játékban az a lényeg, hogy hibára kényszerítsék az ellenfeleket, de Komannak pl az "álompasszai" csak akkor jöttek össze mikor maguktól kihagytak, összeomlottak az ellenfelek.

Egy normális országban az utánpótlás csapatok arra jók, hogy éppen kiemeljenek egy-két játékost, hogy jó klubok megvegyék őket, illetve, hogy a felnőtt válogatottba hamar oda kerüljenek.
Nálunk pedig egy komplett válogatottat akarnak/tak bemutatni, egyetlen korosztályból. Miből áll egy válogatott pedig? A 21-29 éves játékosok (ha szigorúan vesszük, akkor ez NYOLC korosztály) kiegészülve a tehetségesebb 20 és 19 évesekkel, plusz a keretbe kerülhet már a legtehetségesebb 17 és 18 éves is.
És visszakerültünk a kiinduláshoz. Koman bizonyított? Nem. A gyerekek közt fel voltak készítve már sok-sok éve arra, hogy tudjanak nyerni. De ettől még nem lettek tehetségesek.
Azok az ügyes gyerekek az ellenfeleik közül, ha továbbra is ügyesek maradnak, akkor a felnőttek közt már megtanulhatnak profik lenni, megtanulhatnak csapatként működni. Míg Komanék tehetségesek már nem tudnak lenni.

Németh ügye hasonlít a Komanéhoz. 17 év körül volt, mikor már egy ideje hallottam, hogy van egy szupertehetség magyar.Kíváncsi lettem rá, elkezdtem előre örülni..megnéztem csak ezért három MTK meccset és óriásit csalódtam. Ha gólt lőtt, ha nem lőtt, egyáltalán nem volt jó. A társak lövettek általában gólt vele, de egy az egyben, az amúgy rettentő lassú és béna magyar védők közt nem járt át simán. Mikor ezt megjegyeztem, akkor azt a "kuss legyen" választ kaptam az elvakultaktól, akik azt szajkózzák, amit a média mond nekik, hogy 17-18 évesen még nem várható el, hogy olyan jó legyen. De igen. 17-18 évesen technikailag pont, hogy messze zseninek látszik és a felnőtteket oda-vissza cselezi át a pályán. Ezért mosolygok, mikor egy gazdag nyugati klub megvásárol egy brazil/argentin stb gyereket és pár év múlva verik a nyálukat, hogy milyen szenzációsan kinevelték, meghogy az edzőknek milyen jó szemük van.. Jó szemük és kinevelés, persze.. Fergussonnak is mocskosul jó szeme volt biztos.. azért látta csak meg, hogy mikor Portugáliában edzőtáborozott a csapata, barátságos meccsen, egy kis portugál csapat egy ismeretlen gyerek-játékosa hogy alázta egész meccsen oda-vissza az Ő több százmilliós védelmét. Ehhez aztán kell szem.
Némethéket ez a veszély nem fenyegette. Profik voltak gyerekként is, csak épp nem tehetségesek.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.06.13. 11:56:36

@sanche: Hogy mire való az utánpótlás, s az egyiptomi tornán milyen csapatok voltak abban majdnem egyetértünk.
Abban is, hogy csapatunk egy nagyon összeszedett tizenegy volt. Ilyen értelemben előnyben voltak egy csomó országgal, ahol nem volt ugyanolyan fontos a torna.

De van olyan máshol is, hogy egy u-valahányas csapatot évekig hagynak együtt, hogy később eredményeket hozzanak. Az olasz u21 például 1992-ben, 94-ben és 96-ban Európa-bajnok volt (2000-ben és 04-ben is). Ezekben a csapatokban sok világbajnok játszott.

A 96-osban például: Buffon, Cannavaro, Nesta, Totti világbajnokok, de Panucci, Tacchinardi, Tommasi és Delvecchio is.

Én Komant is (megjegyzem, hogy a Samp ifiben is vezéregyéniség volt, vagyis ott is láttak benne egy szervezőt), Némethet is (góljai többségét szerintem higgadtságának köszönheti - kevesen tundak ennyire higgadtak lenni a kapu előtt) különleges tehetségnek gondolom, de tény, hogy ez semmit nem ér, ha rövid távon nem tudnak bizonyítani.

Szóval... én még várom az eredményeket! :)

Vegyi Ali 2011.06.13. 13:03:55

Akik 22-23 évesen nem tudják meglépni az olasz első osztály legalsó, kieső csapatának a szintjét, sőt, még csereként sem igazán kapnak szerepet, azok közül talán elvétve lesz valamire való játékos (mondjuk pl. ott van Gera, aki későn ért be). Némethnél még rosszabb a helyzet, a magyarnál nem sokkal erősebb görög bajnokságban sem fér egy középcsapatba. A generációjuk többi tagjáról inkább nem is beszélek, gyakorlatilag kizárt, hogy bármelyik is európai középcsapat meghatározó játékosa legyen, tehát gyakorlatilag még egy dzsudzsák, vagy Gera se jön ki közülük. Pedig az azért nem olyan nagyon magas szint. A korosztályos válogatottban elért eredméyneik szépek, de Sanche-nek nagyjából tökéletesen igaza van ezzel kapcsolatban.

kpityu2 2011.06.13. 13:52:14

Na most nem azért a két fillérért, de vegyük pl. Dzsudzsákot. Jó rúg, képes váratlanul megiramodni és helyzetbe hozni magát. Ennyi. Ha ez nem sikerül, meg van lőve. A többpasszos támadásoknál használhatatlan szvsz. A PSV támadásainak jó része nem az ő oldalán futott. Ha mégis megpróbálták bevonni, megbicsaklott a ritmus. Persze egy jó edző ki tudja használni a képességeit, ha pedig lövi a gólokat, akkor kit érdekel ha gyengébb valamiben. De komoly csapatok ellen ez kevés.
Az hogy az ifiben vannak a csúcson, azt jelenti hogy eljutnak arra a szintre amire önerőből/lelkesedésből egy amatőr képes. Viszont itt megállnak, mert nincs akitől megtanulják azokat a mesterfogásokat amitől profi egy profi.

Amatőr 2011.06.13. 14:20:23

@kpityu2: A kapus elé védelem, a szélső mögé irányító kell. Ha nincs, akkor szívás.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.08.21. 17:11:15

Komanék kiestek a kupából. Empoli-Samp 2-1. Koman lőtt egy hatalmas kapufát.

www.youtube.com/watch?v=rsePf1k96kg
süti beállítások módosítása