Én, elolvasva az első példányt, tudom, hogy megveszem az összest. Miért? Mert az első példányt végigolvasva, illetve átfutva a recepteket, látom, hogy nem fecsegés van benne, hanem adatok, információk, színesen és tömören megírva. Rokonszenves az is, hogy a régiókkal hasonló arányokban foglalkoznak (mármint, ha sor kerül az összesre), vagyis nincs toszkánázás, mert bizony például Basilicata is szép és fontos. Mindenesetre keletről nyugatra haladnak, majd délnek mennek.

A 64 oldal kábé negyedén receptek vannak. Nem vagyok a konyha Maradonája, sem Mozartja, de felét tudom, hogy el tudom készíteni, például a: Trieszti káposztalevest, a Spenótot friuli módra, a Zelleres rizottót,… A Friuli vadnyúllal nem foglalkozok, míg családi vadászunk nem tér vissza az afrikai lesről. Nyálelválasztásom leginkább a Goriziai marhanyelv almával és mandulával olvastakor indult be.

De ami engem végképp meggyőzött, az nem a receptsor, hanem a mellette lévő – egyértelműen leválasztva, de mégis a receptek mellett-között-után – információk, adatok, írások. Benne van például részletesen kifejtve a friuli Tocai (Tokaj) története (2007 óta odakinn nem használhatják ezt a nevet), a Temesvárról elszármazott Illy család története: a legendás nagypapától a ma legendás Illy kávéig. Hitelesíti a történeteket a lap szerkesztője Haas Márta, az Olasz-Magyar tematikus szótár írója.

Benne van a kis füzetben minden nagyobb ünnep, vásár, búcsú helye, időpontja. Még fel lehet szedelőzködni a Némafilm Fesztiválra (Pordenone, október 1-8) vagy a Tök-, Alma- és Gesztenyefesztiválra is (október 30, szintén Pordenone a helyszín),… Na jó, még egy: Jazz, Bor és Béke fesztivál (Gorizia, október 20-23.). Áprilisban volt csigát és tojásrántottát ünneplő buli is.

Röviden a friuli foci (Guttmann, Szőke László, Filkor) és kosárlabda (Tóth Lajos) is helyet kap – tehát magyar a szempont – és a kerékpár (Zoncolan, Európa egyik legmeredekebbje) úgyszintén. Még a dialektus rövid kitárgyalásának is van hely.

Rokonszenves, hogy egy kis kiadó saját kezdeményezéséről van szó. Ők a jó ügy mellé meggyőztek embereket, egy bankot is, hogy támogassák őket. Szimpatikus volt, hogy a bank neve nem hangzott el. Haas Márta hozzátette, hogy lám-lám a kecsegtető befektetés mellé odaállnak a bankok is – mindezt miután egy idősebb néni firtatta az anyagi hátteret.

És most pár szóban az Olasz Intézetben rendezett lapindítóról, sajtótájékoztatóról, az alkalomról! Nem szokásom ilyen helyekre járni, pedig nem rossz szórakozás. Főleg, mivel nem ezzel keresem kenyerem.

Arcnak a népszerű Giannit hívták. Az ő arca ott volt. Majdnem végig. Volt négy türelmes, elegáns ember: az Intézet igazgatója (Salvatore Ettore); a sallangmentes, csinos Faragó Rita, az alkalom háziasszonya; az említett Haas Márta és a tolmács. Mindenki elmondta a magáét, kedvesen, értelmesen, kereken, mígnem Giannira került a sor. Gianni hatvanhatszor bevetette a kultúra, tradíció szavakat, s persze azt is hasonló lendülettel adta elő, hogy Filkor nem trieszti, hanem a Milan adja kölcsön (igen, a Milan aggya, igen a Milan).

Elmondta azt is gyerekes idétlenséggel, hogy mi, olaszok a konyha Usain Boltjai vagyunk, a franciák pedig csak loholnak utánuk. Azt is tudta rögtön, hogy ki találta ki a kávéfőzőt, s nyilván nem az, akinek a neve elhangzott. Ez sem az Intézetben dőlt el. Utána még volt körülbelül öt-hat nem neki címzett kérdés, de mindegyikhez volt valami szellemes megjegyzése.

Letye-petye-lefetye, meg lári-fári: túlmozgásos, na,… ezt akartam mondani. De ne politizáljunk, inkább mondjuk ki: tévés szakmában van ez így! Amúgy pedig szerintem jóindulatú, csak…

Utána jött az asztalok ostroma. Létrák, tömegtörő kos, szurok nem volt, minden más igen!:) Például helyes taktika: rutinosabbak a kérdések közben már kivonultak az asztaloknak otthont adó előtérbe. Az asztalok pedig roskadoztak, így maradt nekem is. Én magamhoz ragadtam két San Daniele sonkát kenyérpálcikára tekertet, hozzá finom vörösbort, visszavonultam, elmajszoltam, s elégedetten távoztam. Mindenki kapott egy elegáns csomagolásban remek pálinkát, finom édességet, s hasznos sajtóanyagot.

Befejezés:

A portásra ráismertem, ő is felismert, üdvözöltük egymást, eldiskuráltunk múltról és jövőről, s közben kamerán néztük a fenti csatateret. A jelent.

Összegezve: a lapot szerintem mindenképp érdemes megvenni, az állófogadásoktól pedig ne várjunk sokat.