Hagyd békén az álmaimat!

Ne kérdezz semmit! Nem tudom elmagyarázni, értelmezni őket! Nem vagyok én orvos!

Mit tudom én, mit jelent, ha azt álmodom, hogy szeretkezem, vagy a tengerben úszok, túl nagy és túl magas hullámok között, túl erős sodrások között, vagy, hogy a legjobb barátommal veszekszek, esetleg felfedezem a házamnak egy olyan szárnyát, amelyikről még csak nem is tudtam – és amelyik nem is létezik. Viszont az álomban ott van, de észreveszem, hogy nincs teteje. Minden rendben, de nincsen teteje!

Azt álmodtam, hogy a Beatles és én írunk egy számot, ott voltak körülöttem, s megszületett ez a végtelenül egyszerű, fantasztikus szám, én gitároztam, az ujjaim úgy mozogtak, ahogy azok nem tudnak mozogni, s arra gondoltam, hogy emlékeznem kell erre a számra, amikor felébredek, mindenképp emlékeznem kell rá. S ahogy felébredek, azonnal felveszem. Aztán felébredtem, s elfelejtettem a számot. Még akkor is így van ez, ha tudom, hogy egy nap eszembe jut, mert annyira bennem van, hogy nem szállhat csak úgy el, itt kell, legyen valahol.

Nem érdekel, hogy valaki tudja-e vagy akarja-e magyarázni, mit jelent, az ha azt álmodom, hogy Fregenébe megyek nyaralni egy motorinóval, egy félig üres bevásárló szatyorral, majd belemártom a lábam a vízbe, s egy naaaaaaaaaagy hal, például, mint Pinocchio tonhala – hogy értsük egymást, egyfajta Tonhal úr – kering körülöttem és én elmegyek, mert eszembe jut, hogy a motorinómat nem láncoltam le. Útközben egy tüntetés közepébe keveredek, majd uccu neki, haza, ami a nagymamám háza, de a nagynénim lakik ott.

Majd Bob Dylan karon fog, s azt mondja olaszul: ,,Beck a numero uno!”

Gondolj bele, milyen fasza álom!

S a többit, és amikre nem emlékszem, már el sem mondom neked, pedig azok a legjobbak!