Olasz fórum

Olasz fórum

Egy döntetlent, Toni gólokat és szárnyaló Napolit hozott az első forduló (madbalee sikere)

2013. augusztus 27. - Pietro87

Kicsit érdekesre sikerült a Serie A rajtja, ha abból a szemszögből nézzük, hogy csupán egyetlen egy döntetlen született. Viszont, ha a nagy csapatok oldaláról, akkor pedig érvényesült a papírforma: mindössze a Milan nem tudta végrehajtani a kötelező küldetését, Veronában állította meg őket a Hellas. Mégpedig az a Hellas, aki nem egy újonc csapathoz szokottan, jelentős transzefereket bonyolított le a nyáron: megszerezte Firenzéből a középpályán igen hasznos Romulót, a tehetségnek, egyenesen Mascherano utódnak kikiáltott Cirigianót (bár ő nem játszott) és a veterán, de még mindig jó Luca Tonit. Jankovicsról és Donatiról nem is szólva. Végül Toni bólintott kettőt is, ezzel nyerte meg a Verona a meccset és sodorta rosszabb hangulatba a Rossonerit a közelgő BL meccs előtt.

A Juve hozta a kötelezőt, bár a nagy esőben megszenvedett a vezető találat megszerzésével. Pogba óriásit játszott azt mondják, Contének pedig főhet a feje, hogy mit kezdjen a francia tinivel, ha továbbra is nyomja, főleg ha Marchisio is egyszer majd játékra jelentkezik. 

Behúzta maga-maga meccsét  a Lazio és a Roma is. Előbbi majdnem kiengedett a 2-0-ás vezetés után (Hernanes szépségdíjas gólt jegyzett), a Roma viszont pedig kapott gól nélkül hozta le a találkozót, ami nagy szó náluk - főleg a tavalyi Zeman csapat után. A győzelemmel hat év után nyitották újra három ponttal a szezont Tottiék, De Rossi pedig 469 nap után volt újra eredményes a Serie A-ban.

Hengerelt a Napoli, a Fiorentinának valamivel szerintem elmaradt a játéka a tavalyitól, bár a Catania erősebb csapat is a bolognainál. A két sztárigazolás még halványnak tűnt - Gomez üres kapus ziccert baltázott a kapufára, míg Higuaín még többnyire kereste a helyét és idegenül mozgott a csapatban. Ettől eltekintve az argentin csapata kitűnő játékot bemutatva nyert és jelezte, hogy idén is minimum dobogóesélyesként kell rájuk tekinteni. Hamsik meglepően jól tolta új szerepében és szép statisztikát hozott le (2 gól, gólpassz).

Kicsit hihetetlennek tűnhet, hogy a Cassanóval megerősített Parma csak gól nélküli döntetlent hozott le, bár itt érdemes szót ejteni Puggioniról is, aki sokat tett arról, hogy érintetlen maradjon a veronaiak hálója.

Majd' kifelejtettem az Intert az összefoglalóból, akik hosszú idő után könyvelhettek el újra győzelmet a Meazzában. Mazzarri rendesen összekapta őket, egy átlagos teljesítményt nyújtva tudtak felülkerekedni a Genoán. Szerintem a játékuk csak javulni fog, most az edző legnagyobb feladat közt az egység, egy szilárd alap megteremtése kell, hogy legyen, amire majd nyugodtan lehet építkezni és fordulóról-fordulóra fejlődni.

A fordulót madbalee húzta be, egy egész jónak hangzó 3+4-es tippeléssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr785480182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.08.27. 15:41:52

Engem sem nyűgözött le a Fiorentina! S a helyzet, amit Gomez kihagyott.... Semmi köze ennek a képességeihez, de... Szerintem a meccs végén még ezért volt magyarázható a mosolytalanság.

Aki Toni-gólokat akar nézni, annak itt a Hellas-Milan 2-1

www.youtube.com/watch?v=Sd4GB4n6hQ8

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.08.27. 18:24:26

@mbemba: Meg elege lett neki a harapós argentinokból is. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.08.27. 19:36:15

@Pietro87: Kapott szépen! Egyébként tök fura volt, hogy mennyi olasz futkosott a pályán. Ha találkozok cataniai emberkével, megkérdezem, hogy mennyire sikerül kötődni így a csapathoz.
süti beállítások módosítása