Firenze, Róma, Párizs az 1500-as években elég érdekes helyek voltak. Éppen ezért, ha érdemesnek gondoljuk, hogy többet tudjunk ezekről a zseniket és zseniális alkotásokat teremtő korról, akkor érdemes végigolvasni Cellini önéletrajzát. Ő ugyanis 1500 és 1571 között élt, alkotott és… garázdálkodott. Hogy miért ez a kitétel?

Cellini, mint ötvös és szobrász alkotott maradandót, ha az értők szerint véletlenül sincs is a reneszánsz legnagyobbjai között, mármint alkotásaival. Azonban könyve alapműnek számít, ha azt a kort szeretnénk jobbacskán megismerni. És Cellini bizony – itt az utalás a garázdálkodásra – gyilkolt, erőszakoskodott, ha kellett, ha nem. És mérhetetlenül harsány volt.

Ugyanakkor mesélni tudott, méghozzá nagyon. Ettől is igen élvezetes a könyv! Örömét, dühét, barátságát, imádatát nagyon könnyen kimutatta, fegyver pedig többször volt az oldalán, mint sem. Felfokozott hangulat állandóan, ez jellemezte a könyvet.

Magyarországon is jelent meg sokkal szebb borítóval, de én ezt olvastam.

Ott volt az Angyalvár védelmekor, ráadásul a frontvonalban (irányította az ágyúkat, majd a pápai ékszerek kérésre történő beolvasztásakor is fővezér volt); ott volt a francia király udvarában, diskurált Michelangelóval, pápákkal tárgyalt, alkudozott; toszkán kisfaluban késelt, utazott rengeteget, veszélyek között (kedvenc részem, mikor barátaival – egyikük magyar lóval – a svájci vagy német hegyekben törtetett) és igen dolgozott vadul, megszállottan. A Perszeusz-szobor kiöntése a könyv talán legidézettebb része (talán Cellini főművéről van szó). Tényleg, eszelősen izgalmasan, szépen megidézett rész.

Olvasás közben gyakran az volt az érzésem, hogy Háry Jánost hallom, ugyanakkor az olasz tanszék által adott gyér ismeretanyag, illetve a lábjegyzetek jelezték, hogy igenis tényleg kivételes emberről van szó a művészi tehetséget illetően is. Gördülékeny, gyors a mesélőkéje azért is, mert Cellini nem maga írta sorait, hanem – amint megjegyzi azt az első oldalakon – tollba mondta egy kissrácnak.

Benvenuto Cellini mester élete, sajnos egy befejezetlen könyv, mert az utolsó mintegy 10 év hiányzik belőle – vagy nem mesélte el vagy elvesztek ezek az oldalak. Cellini könyvét Goethe fedezte fel a nagyvilágnak, az ő fordítása után lett alapja a reneszánsz iránt érdeklődők ismereteinek.

A németnek igaza volt, tényleg jó könyv Benvenuto Cellini mester élete!