Olasz fórum

Olasz fórum

Ütköznek a kormánypártok?

2018. augusztus 07. - mbemba

Egyszerű szemlélők, ellenzékük, politikai szakértők többször gondolták és elmondták, hogy az új olasz kormány, a sárga-zöld kormány (governo giallo-verde) nem életképes, hamar bukik. És azt is, hogy nem értik a dolgukat. Egyelőre úgy tűnik tévedtek.

Hogy értik a dolgukat vagy sem, azt eldönteni nehéz ügy. Egy biztos, egyelőre népszerűbbek, mint a választások előtt és ez nem hiszem, hogy csak migránspolitikájuk miatt lenne így. A választásokkor megállapodtak sok-sok kérdésben – szerződést kötöttek –, és úgy tűnik, hogy azt végre is fogják hajtani: legutóbb a képviselők és különféle politikusok, volt politikusok pénzeit gondolták újra. És jól tették, mert tényleg botrányos, ami ezen a téren történt.

matteo-salvini-714x714.jpgMinden megy, mint a karikacsapás? Hát nem! Legalábbis úgy tűnik, hogy itt lesz az első igazi próbatétel és ezek a nagy beruházások, sőt óriás beruházások (grandi opere) lennének, amelyeket az Unió is támogat. A legtöbbet emlegetettek: a Torinó-Lyon szupergyors vonat, illetve egy déli gázvezeték. Di Maio a Cinque Stelle (Öt Csillag) vezetője és a választásokon legtöbb szavazatot begyűjtő párt elnöke, szerintem, okosan és tisztán – némiképp keserűen – érvelt: ennek az országnak nem arra van szüksége, hogy nagyon gyorsan eljusson Lyonba, hanem, hogy a család bejusson az iskolába, óvodába, munkahelyére, vagyis legyen jó busz- és vonatközlekedés Olaszország minden szegletében. Salvini ravaszul érvel: ő, mint az északi érdek állandó szószólója a déli gázvezeték ügyében kardoskodik: 10 százalékkal olcsóbb lesz a gáz Leccében.

Matteo Salvini, a politico.eu képén

Nem lesz könnyű zöld ágra vergődniük, mert választóik – Salvini (Liga, korábban Északi Liga) szavazói északon, Di Maióé délen – nyilván szeretnék behajtani ezeket a beruházásokat. Ezeknek néhány esetben a megtérülésük is kérdéses, de a még nagyobb gond az, hogy hagyományosan itt folytak el a nagy pénzek, igen gyakran felmerült a maffia érintettsége is.

Számomra érdekes, hogy a miniszterelnök, Giuseppe Conte kimarad a hazai csatározásokból, inkább a külfölddel kapcsolatos ügyekben halljuk a hangját.

Amúgy a politikusok – pontosabban a két ház –, augusztus 10-én nyaralni mennek és szeptemberben, 3-án kezdik újra a munkát, a bizottságok korábban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr8114167671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masada 2018.08.09. 08:09:29

Ez a kormány egy nagy báb. Csak elég megnézni mit tesz Virginia Rómával!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2018.08.09. 10:37:52

@masada: Mire gondolsz? Mit tesz? (tényleg, nem élek ott, csak néha olvasok híreket)

Az rendben, hogy ő is csillagos, de azért mégis más dolog a kormány és más a római polgármester-asszony.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2018.08.09. 10:38:49

@masada: Amúgy, nagyon jó neved van! :))) Pár éve voltam ott és nagyon megfogott a hely, szelleme, mindene.

masada 2018.08.09. 13:47:33

Én Rómában élek és amióta a csaj a polgi, hatalmasat romlott a város. Róma sosem volt London, de most igazán a lepukkanás felé megy. Az utakat már senki sem javitja, a szemétprobléma Nápolyra hasonlit majdnem és hatalmas harácsolást enged meg a háttérben ez a báb. Remélem meglincselik őt egy nap mindezért!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2018.08.10. 20:11:45

@masada: Remélem, itt Európában nem sokan vágynak a lincselés örömére!

masada 2018.08.10. 21:12:38

hát pedig mindenhol, Olaszországban is egyre nő a lincshangulat!
süti beállítások módosítása