Olasz fórum

Kós Károlyt letaglózta Assisi és Róma!

2019. július 14. - mbemba

kos_k.jpg,,Hagyományos szokás szerint a sikeresen végzett építészhallgatók közvetlenül a szigorlat után, jórészt az állam költségén, két-három hetes közös tanulmányútra mentek tanári vezetéssel a külföldnek valamelyik építésztörténetileg jellemző vidékére. Abban az esztendőben Közép-Itáliába. Emlékezetemben máig hűségesen őrzöm Assisi, Perugia, Orvieto csudálatos itáliai középkorát, apró hegyi városkák hangulatos romantikáját, de mindenekfelett Róma kétezer esztendőt átfogó és összefoglaló, mindent lenyűgöző, semmi mással össze nem hasonlítható nagyszerűségét.
Először életemben akkor állottam szemtől szemben az ember teremtő, építőkultúrájának akkora tömegű élő valóságával, amit eddig csupán könyvek, képek és emberi beszéd halvány visszhangjából ösmertem. És ennek az élő valóságnak minden eddiginél mérhetetlenül nagyobb hatása egész emberi mindenségemet alapjában felkavarta, megfélemlítette és halálosan megfárasztotta.
Igen sok, igen súlyos és igen hatalmas volt, ami akkor megrohant, reám zuhant előkészületlenül, egyszerre, s félelmes nyomása alól riadtan, megalázkodva s összeszorított foggal menekültem – megkorbácsolt, hűséges eb a maga nyomorúságos óljába – haza.
Csak minél gyorsabb, megállás és késedelem nélkül a távoli, eldugott, kicsi, szegényes pátriába.”

És ha valaki kíváncsi, Kós Károly hogyan beszél utána ,,a szegényes pátriáról" (gyönyörűen és elkötelezve:), az csak olvassa tovább Kós életrajzát. A Helikon biztosan kiadta 2014-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr8614946650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.