Olasz fórum

Pavarotti 1964-ből, Moszkvából!

2018. december 04. - mbemba

Nem tudok mit mondani! Hallgasd, nézd, élvezd!

Nem volt 30 éves!

Szenvedélyem, megnyugvásom, olasz focim!

A http://riotingfootball.info/ szerkesztője megkért, hogy írjam le egy vendégposztban hogyan is lettem én olasz szurker. Egy-két óra alatt sikerült leírnom az élményt, annak esetleges okait, jelenségeit, utóérzéseit. A rajongás lecsengését, átalakulását, a megnyugvást.

Hajrá olaszok! Hajrá magyarok! Hajrá olasz foci! Hajrá élet!

Ha nem kattintanál a http://riotingfootball.info/-ra, akkor itt a szöveg:

,,1982-ben a világbajnokságon volt egy német-francia meccs, ahol a német kapus olyan bunkón viselkedett egy gyalázatos – fogakat törő – tette után, hogy az elviselhetetlen volt. A bíró nem torolta meg az undormányt és így a jobbik csapat, a francia, elvérzett Rummeniggeék ellen.

Aztán jött a katarzis! A döntőben ugyanis Paolo Rossi, Altobelli, Conti, Collovati, Tardelli, Zoff, Cabrini, Scirea, Orialli, Gentile (fejből egyből ennyi jön!) igazságot szolgáltattak. Nem túlzás ilyet állítani, mondjuk ki megint: Igazságot szolgáltattak!

Gyerekként nagyon sokat fociztunk a tömbház előtt és mögött, ahol folyton üvöltözgettem, hogy: ROSSI! CONTI! ROSSI, CONTI, ROSSI, CONTI! és valamiért (nem volt ott a ’82-es vébén) azt is, hogy: BETTEGA! Egyszerűen jól hangzott. Érv az is, hogy akkor és ott, vagyis Erdélyben sokat néztük Buldózert a moziban, a tévében pedig az emlékeim szerint bánatos szemű Marco Polót, folytatásban. Olaszul beszélt ilyenkor a tévé és a fülembe mászott az olasz nyelv zenéje.

A tömbház melletti, mögötti és közötti focik (igen, voltak tömbházak közötti ütközetek is!), az iskolaiak is jól mentek és elhívtak focizni az IMASA-ba a kölyökcsapatba („pulcsíni”, mondja az olasz). Edzésen nem kiabáltunk neveket, ellenben próbáltunk meccseket nézni, azért is, hogy tanuljunk. Ritkán sikerült – tombolt a kommunizmus -, viszont csak jöttek a hírek a Milánról, a Nápolyról. Ott volt a Steaua-Milan BEK-döntő, illetve az a tökéletes védelem Maldinivel, Baresivel. Tökély volt az a csapat, az az összmunka, a nápolyi Maradona pedig több, mint tökély!

Érdekes, hogy elsőként ez a két név (Maldini és Baresi) jutott eszembe. És itt is vagyok a legnagyobb gondomnál, legnagyobb ellentmondásnál: szerettem a jó focit, a látványos focit, persze! De hát ezek az akkori srácok és a sokkal későbbiek is kénytelen-kelletlen védekező focit játszottak, néha pedig eszelősen taktikusat (tiki-taka helyett: taki-tika), betegesen taktikusat. Nagyon-nagyon megértettem azokat az embereket, akik nem szerették az olasz válogatottat.

De az én foci-sorsom már eldőlt! Nem tudtak annyit védekezni, taktikázni, mérlegelni, ellenfelet akadályozni, színészkedni, hogy ne legyek oda értük. A védekezés művészei, terroristái mellett olyan zsenik is voltak, akikbe nem lehetett nem beleszeretni: Baggio – Del Pieróba néha –, Signori, Ravanelli, Totti… Igen, Totti! A hollandok ellen Hollandiában pöccintett tizenegyese olyan mestermű, olyan hatású, hogy ha a villamoson eszünkbe jut, akkor kényszerünk lehet, hogy a szemben ülőnek elmeséljük. De Inzaghi folyamatos feszültsége, dörgése, villámlása a leshatáron szintén olyan dolog, ami felidézhető évek távlatából is. Mint Tardelli gólöröme a 82-es döntőn.

tard.jpg

A soccernostalgia.blogspot.com fotóján az őrjöngő Tardelli nyomában Gentile tombol. Öltönyben feltűnik a segédedző Cesare Maldini is.

És akkor jött a hosszú évek, gyakran szenvedős, sokszor kényszeres szurkolás jutalma. Mit jutalma? Édeskevés ide ez a szó! Koronája! Arany-gyémánt-azúr-koronája!

Örök hála Lippinek azért az éjszakáért 2006 július közepén, amelyiket barátokkal, finom olasz borokkal és carbonarával együtt töltöttem, ünnepelve Gattuso, Grosso, Pirlo és az igazán évezredes bunkó (csakis a pályán!) Materazzi aranyát. Négyig-ötig ünnep, azután munka és derűs hétköznap, hétköznapok.

Utána valami elszállt. Belőlem legalábbis biztosan. Éreztem ezt, mikor írtam egy könyvecskét – olaszokkal kapcsolatos focis – élményeimről, kicsit összefoglalva az ezen a piazzán szerzett tudásom.

Okát, a szenvedély odébbállásának – úgy egész biztosan – nem tudtam. Talán az történt, hogy mindaz a szeretet, ami az olasz foci iránt volt, úgy egyetemesen, az a Chievo csapata, a klub mögé állt be. Innen a távolból, néha Újpestről, most épp Ferencvárosból a Serie A-ban tartom őket (egyelőre), amikor kiestek, akkor azonnal visszajuttattam őket. Van olyan, hogy kislányommal sétálok – neki rögtön valami nagyon megnézendőt mutatok –, de rá kell néznem a telefonomra, az élő eredményre, előfordul, hogy az erdőben azért szidom a szolgáltatót, hogy miért nem lehet megtudni pont ott a bolognai kiszállás végeredményét; szidni tudom olasz sorstársam, hogy miért áll negatívan csapatához, hogy miért nem veszi észre, hogy a világ csodája zajlik ott Veronában. Majdnem húsz éve, folyton.

Két-három hete viszont azon vettem észre magam, hogy újra szorítok a tévé előtt az azúrkékekért, izgulok, feszengek és berúgatom a gólt a 90. percben (lengyel-olasz 0-1), de nem üvölthetek, mert Zsuzsika alszik.

Jól van ez így! Hál’Istennek mindenért!

Könyvajánló: https://nst.blog.hu/2008/01/24/konyvajanlo_14 

Üzletben már nem kapható, de a szerzőtől beszerezhető: 20-4627315, zsoit@freemail.hu

Minimális személyes – Rioting Football admin – megjegyzés: alapvetően nem olasz drukker vagyok, de ez a könyv fantasztikus, egy lelkes olasz szurkoló hitvallása, nagyon sok személyes anyaggal, pl. interjú Maradona hentesével Claudio Gentilével. A könyv egyik első olvasója voltam és azt vallom, amit a szerző: „Remélem, a könyv szólhat mindenkihez, aki 2006 nyarán a squadra azzurának szurkolt, de azokhoz is, akik akkor nem repestek az örömtől!”"

Csupa szicíliai! :))

A delinquenti oldalán találtam ezt a képet, melyből kiderül, hogy a Siracusa kezdő tizenegyében - ráadásul szépen elosztva a csapatrészekben - három olyan is szerepel, aki szicíliai városnévvel lépett pályára. Talán már ezért is olaszforumoztam volna, de Marco Siciliano kommentje miatt lett egyértelmű a közlés: ,,Tesseratemi!"

,,Igazoljatok le!"

De azonnal! :)

Van olasz válogatott!!! :)))

Évek teltek el úgy, hogy kétségbeejtő volt nézni az olasz válogatottat. Nem is szakítottam rájuk sok-sok időt. Az egyik legdrámaibb mélypont Ventura svédek elleni csődje volt. Nem értettem, hogy lehet úgy játszatni egy csapatot, melynek szüksége van az életmentő gólra, hogy nincs egy szem cselezni tudó játékos a pályán: ember, aki ,,egy az egyben" el tud menni egy svéd mellett.

Aztán megnéztem az Ukrajna elleni barátságost (0-0) és a lengyelek elleni idegenbeli győzelmet (0-1) és látom, hogy megváltozott az olasz nemzeti tizenegy. Ki van zárva, hogy a bemondó befolyásolt volna, mert mindkét meccset hang nélkül néztem, vigyázva mások alvására. :)

Mit láttam? Van elől három ember: Insigne, Chiesa és Bernandeschi, akik kevernek-kavarnak, ügyesen mozognak, meg tudják bontani a védők falát. Láttam ügyes középpályásokat (Verratti, Jorginho, Barella), akik bár nem mindig ügyesek, de vannak váratlan vagy nagyon ügyes húzások. A védősor, talán nem is baj, összeszokottabb garnitúra volt: Bonucci és Chiellini középen, Florenzi és Biraghi a széleken. Hibázgattak szépen, de Donnarumma kapuja mindkétszer érintetlen maradt. Így! :)

Ami a legfontosabb volt: egészen friss szél volt! Nem volt még igazán ereje, de friss volt és nem tudni mi lesz még később belőle. Legyen vihar!

Hogy Barella (Cagliari) nagyon jó focista lesz arra fogadni mernék! Hogy Chiesa (Fiorentina) sok-sok gólt fog lőni itt is (válogatott), ott is (klubok), az is biztos!

Egy valaki nem fogott meg, a balhátvéd Biraghi,.. Erre ő rúgta a döntő gólt!

Hajrá Mancini! Hajrá olaszok!

Videó a világ leggyorsabb maratonijáról!

Korántsem eszelősen követem az atlétikai világcsúcsokat, de az, hogy közelít a 2 órán belüli időhöz a maratoni táv teljesítése, az tényleg megfog. A kenyai Eliude Kipchoge 2 óra, 1 perc, 40 másodperc alatt rohanta le a több, mint 42 kilométeres távot.

A hírben olvastam, hogy 2016-ban Monzában futottak már maratonit gyorsabban is, csakhogy azt nem hivatalosítják lévén, hogy ,,kísérleti körülmények" között futottak ott a legények. Gondoltam megmutatom most egy videón ezt a futást! Szerintem látványos!

Október 20-án is lesz Palio!!!

Idén, október 20-án lesz egy rendkívüli Palio is! Így döntött a toszkán város, egyetértésben az országvezetéssel, miután közös céljuk az első világháború (Grande Guerra, mondja az olasz) befejezésének centenáriumát megünnepelni és emlékezni rá.

Doberdó, Isonzó, mesélték nagyszüleink. Azt akarom mondani ezzel, hogy nekünk is van mire és kire emlékezni!

Nem mindegyik contrada (kerületek sienai neve) mondott igent a résztvételre. Nem ez az első alkalom, hogy egy évben háromszor is megrendezik ezt az óriási hagyományú történelmi játékot. Az év két versenyének időpontja soha nem változik: július 2. (Sarlós Nagyboldogasszony) és augusztus 16. (Mária Mennybemenetele) a két nevezetes nap.

Mille Miglia Road Movie 2018 | Alapjárat

A Mille Miglia a világ egyik legnagyobb múlttal rendelkező veteránautós versenye. Az Alapjárat különítménye 2018-ban végig kísérte a versenyzőket és az őket segítő HK Engineering szervizcsapatát. Az Alapjárat előtt még senki nem készített ennyire átfogó videóanyagot az 1000 mérföldes versenyről! A négyfős csapat több mint 4000 km-t tett meg egy hét alatt a Renault Magyarország által biztosított Grand Scenic-kel.

Gianni Morandi, veterán már 40 éve is!

Kevés ember van, akinek teste, fizikuma lenyűgöz, de Morandi csak tud valamit. Évről-évre megrendezik a Partita del Cuorét (a Szív Meccsét), ahol a zsenészek-muzsikusok-énekesek ott bohóckodnak és rendre feltűnik a csapatban, a csapat körül Gianni Morandi és mindig kisgyermekként futkos. Ha kamera mutatja frissen mosolyog, árad róla, belőle a derű.

Ugyanez az érzés, mikor a Bologna hazai meccsein a lelátón mutogatják.

Pár napja rendezgettem olasz újságaimat, folyóirataimat. Előkerült egy 1977-es Guerin Sportivo és ott mosolygott vissza az öregfiú. Hihetetlen, de a szöveg már akkor úgy említi, mint a zenészek egyik veteránja. Megnéztem 1944-es, decemberi. Példakép!

 

A Ravanellik

Fabrizio Ravanelli kedvenceim egyike volt. Jól focizott, az biztos, de szerintem lelkesedése és különös megjelenése legalább ugyanannyit tett az ügy érdekében, mint tudása.

A Juve, a Middlesbrough - előbbinél Penna Bianca (Fehér Toll), utóbbinál Silver Fox (Ezüst Róka) volt a neve - csatára mostanában a Padova meccseit lesheti különös figyelemmel, ugyanis fia, Luca Ravanelli ebben a csapatban szerepel. Legutóbb gólt szerzett méghozzá a feljutásra éhes Hellas Verona otthonában (1-1 lett a vége). Luca középső védő, 187 centi magas és a hírek szerint fog ő még gólt fejelni a Serie A-ban is. Úgy legyen!

(a starsixes és a gazzamercato fotói)

San Siro a 60-as évekből (anno, 10.)

Foglalkoztam az olasz stadionok történetével, tudtam, hogy a San Siro nem a Dóm mellett van, de azért, hogy ennyire nem, az meglepett. Eszembe jutott, hogy csak montírozott képről van szó, de nagyon nem valószínű, hiszen egy alighanem milánóiak által szerkesztett oldal is közli a fényképet.

Mikor egy barátom átküldte nekem ezt a képet, rögtön utána Celentano jutott eszembe és az ő Via Gluckja.

 

Olaszország is többet érdemel! (komment a genovai tragédiát közlő reggeli raiuno-bejelentkezéshez)

Majdnem mindenki találkozott a genovai tragédia képeivel, híreivel. Szörnyű, ami történt! A hírnek fontos része, hogy az elmúlt 14 évben hétszer fordult elő ehhez hasonló baleset, vagyis autópályához tartozó építmény, amelyik ,,csak úgy magától” összeomlott. Pár hónapja láttam az egyik olasz híradóban amint egy felüljáró ráesik az alatta közlekedő autóra és – ha emlékezetem nem csal – , egy nyugdíjas pár ott vesztette életét alatta.

Most inkább a média hozzáállását próbálom kommentálni. Konkrétan a raiuno másnapi híradójának fiatal és irritáló (számomra hihetetlenül irritáló) bejelentkezését.

A tragédiát követő reggelen ezeket mondta a fiatal, lendületes, jóképű, helyszínről bejelentkező riporter a raiunón. 3-5 perc alatt számomra három mondat volt elfogadhatatlan.

,,A Ferragosto tragédiával kezdődik”. Ferragosto az amikor a városok lakói elkezdik nyaralásukat. Nekem ez azt jelentette, hogy: már nyaralni sem lehet rendesen.

,,Il bilancio è…” és ezt megismételte, emlékeim szerint többször. Vagyis a mérleg ennyi és amannyi. Számomra ez a mondat a beleérző-képesség  tökéletes hiányát jelenti: otthon az elhunytak szülei, testvérei a gyermeküket, mint egy mérleg számát hallják. Házaspárok így tudják meg, hogy életük társa a mérlegszámokat súlyosbítja.
,,A remény hal meg utoljára” (La speranza è l’ultima a morire), jegyezte meg érzékenyen a bejelentkező fickó. Véleményem szerint a hozzátartozók ennél csak szerencsésebb mondásokat hallhattak volna a tévéből.

Itthon is elképesztő médiateljesítményeket látunk, onnan is rengeteg szörnyűség érkezik, most csak egy példát ragadtam ki. Nincsenek és nem voltak illúzióim a média munkásaival szemben sem ott, sem itthon. Ennél Olaszország, Magyarország sokkal, de sokkal többet érdemel!

Volt akikből a jobbik oldalt hozta elő a tragédia: a Genoa és a Samp szurkolói kifejezték, a leszakadt hídrészt egymásba karolva össze tudják kötni, vagyis hogy ilyenkor ugyanúgy éreznek.genoasamp.jpg

 

Ütköznek a kormánypártok?

Egyszerű szemlélők, ellenzékük, politikai szakértők többször gondolták és elmondták, hogy az új olasz kormány, a sárga-zöld kormány (governo giallo-verde) nem életképes, hamar bukik. És azt is, hogy nem értik a dolgukat. Egyelőre úgy tűnik tévedtek.

Hogy értik a dolgukat vagy sem, azt eldönteni nehéz ügy. Egy biztos, egyelőre népszerűbbek, mint a választások előtt és ez nem hiszem, hogy csak migránspolitikájuk miatt lenne így. A választásokkor megállapodtak sok-sok kérdésben – szerződést kötöttek –, és úgy tűnik, hogy azt végre is fogják hajtani: legutóbb a képviselők és különféle politikusok, volt politikusok pénzeit gondolták újra. És jól tették, mert tényleg botrányos, ami ezen a téren történt.

matteo-salvini-714x714.jpgMinden megy, mint a karikacsapás? Hát nem! Legalábbis úgy tűnik, hogy itt lesz az első igazi próbatétel és ezek a nagy beruházások, sőt óriás beruházások (grandi opere) lennének, amelyeket az Unió is támogat. A legtöbbet emlegetettek: a Torinó-Lyon szupergyors vonat, illetve egy déli gázvezeték. Di Maio a Cinque Stelle (Öt Csillag) vezetője és a választásokon legtöbb szavazatot begyűjtő párt elnöke, szerintem, okosan és tisztán – némiképp keserűen – érvelt: ennek az országnak nem arra van szüksége, hogy nagyon gyorsan eljusson Lyonba, hanem, hogy a család bejusson az iskolába, óvodába, munkahelyére, vagyis legyen jó busz- és vonatközlekedés Olaszország minden szegletében. Salvini ravaszul érvel: ő, mint az északi érdek állandó szószólója a déli gázvezeték ügyében kardoskodik: 10 százalékkal olcsóbb lesz a gáz Leccében.

Matteo Salvini, a politico.eu képén

Nem lesz könnyű zöld ágra vergődniük, mert választóik – Salvini (Liga, korábban Északi Liga) szavazói északon, Di Maióé délen – nyilván szeretnék behajtani ezeket a beruházásokat. Ezeknek néhány esetben a megtérülésük is kérdéses, de a még nagyobb gond az, hogy hagyományosan itt folytak el a nagy pénzek, igen gyakran felmerült a maffia érintettsége is.

Számomra érdekes, hogy a miniszterelnök, Giuseppe Conte kimarad a hazai csatározásokból, inkább a külfölddel kapcsolatos ügyekben halljuk a hangját.

Amúgy a politikusok – pontosabban a két ház –, augusztus 10-én nyaralni mennek és szeptemberben, 3-án kezdik újra a munkát, a bizottságok korábban.

 

Ronaldós Juve kontra Chievo az első fordulóban!

pelliss.jpgAugusztus 19-én kezdődik a Serie A és rögtön egy kedves meccs az elején! :) A Ronaldóval megerősített Juventus a Bentegodiba látogat, hogy össze mérje erejét a Chievóval. Egy félkarú Dávid fogadja a golyószóróval közelítő Stallonét. A kép értéséhez kell tudni, hogy a Chievo Serie A-indulása csak tegnap dőlt el.

A képen (facebookról) a Juve királya és a Chievo bajnoka (a második a veronai:)))))

De lesz kit jobban leköt az első fordulóból a Lazio-Nápoly, de a Torino-Roma sem lesz semmi. Így!

Szeptember 30-án igazán lesz tévénézés, hiszen: Juve-Nápoly, illetve római derbi is lesz. A Juve-Interig december 9-ig kell várni. Aki többre kíváncsi az kattintson a vonalra.

Újabb ajándék a régi rómaiaktól, ezúttal Positanóba húz a szív!

positan.jpg

 

A Gazzetta di Salerno fényképe

 

 

 

 

 

 

A sok-sok Olaszországból érkező hír mellett, hasonló rendszerességgel, érkeznek a hírek fantasztikus leletekről, frissen feltárt részletekről, illetve leletegyüttesekről.

Tudjuk, hogy az olaszok milyen tömegű kincseken ülnek, milyen hihetetlen birodalmak kincseit őrzik és hanyagolják, de számomra még mindig felfoghatatlan az, ami előkerül nap mind nap a föld alól (vagy éppen ott marad gyönyörködtetésünkre).

Nápolyban hajókat, katonai bárkákat találtak, Milánóban egy mauzóleum újabb részeit, Rómában nem olyan rég tették lehetővé a Domus Aurea, vagyis Néró palotájának megbámulását.

Ezeken valahogy túltettem magam, de amióta videón többször megnéztem a legújabbat a positanói római villa mibenlétét, azóta tudom, hogy dühöt érzek:), ami néha irigységgé szelídül.

Egy pár adat erről a legújabbról: a villa a Vezúv kitörése (Krisztus után 79) után tűnt el a föld színéről, ma 8 méterrel van az utca alatt és ami számomra a leggyönyörűbb, hogy a színek, a freskók színei hihetetlen minőségben maradtak meg. A leletet, amelyik a Santa Maria Assunta templom alatt van pár napja tízes csoportokban lehet látogatni (15 éve is látható volt), egy üvegrámpáról. A feltárás 5 millió euróba került.

Miért minden nekik jut? :)))) Így állunk! Addig is tátsuk a szánkat a képek és a videó láttán! A düh utáni irigységből mára csak egy egyszerű érzés hajt: látni kellene!

Hajrá Olaszország! Hajrá magyar felfedezők!

La Corte, betérni nagyon jó, pizzázni kevésbé

20180630_174117.jpgHelyünk, a La Corte (vagyis: Az Udvar) a Ferencvárosban, a József Attila lakótelepen van és mivel gyakran járok arra tudtam, hogy előbb-utóbb betérek. Kinéztem magamnak, mert kívülről tetszetős.

Bementünk és megállapítottam, hogy belülről is szép, kedves. Igen, olaszos is. És ami sokkal fontosabb a kiszolgálás kimondottan kedves. Egy rendkívül természetesen viselkedő ötven körüli nő mutatott asztalt. Pizzát rendeltünk.

Gyanút ébresztett, hogy a lista már nagyon hosszú volt. Hogy pizzából volt ezer (többek között: kalahári,nascar, torpedó, tortúra), az még talán megoldható, de hogy ezer Jamie sem tudna annyi mindent elkészíteni, amennyit ígér a menü, rendelésnyi idő alatt, az biztos.

Én sonkás pizzát kértem, partnerem spenótosat (under 5 a hölgy). A pizza tésztája kenyérszerű volt, kihűlés utána pedig elég kemény. A sonka nem volt finom, de szörnyű sem. Ami viszont bosszantó volt, hogy a spenótoson kimondottan kevés spenót volt, annak ellenére is, hogy említettük, hogy lányom nagyon szereti a spenótot, ellenben a paradicsommal nincs nagy barátságban. A paradicsom nem volt ott, de a spenót az édeskevés volt.

20180630_172423.jpgEnnek ellenére szépen fogyott a spenótos pizza: egyharmada nélkülem, a többit pusztítottam, mert éhes voltam ám. A maradékot szépen összecsomagolták nekünk. 4 ezer forintból, borravalóval együtt kijöttünk (ittunk 2 pohár gyümölcslevet is). Tehát, összegezzünk! Több mint kellemes hely kívül-belül, pizzázni máshol kell, de sörözgeti,felfrissülni tökéletes. Bejövünk máskor is, legfeljebb nem pizzáért.

Így történt velünk a La Cortéban!

Fényképek:

 1.) Pizzáink

 2.) Fülkénkből itt egy mérleg néz vissza

 3.) Itt is, a verandán is szép hely a La Corte

 20180630_172411.jpg

V mint Victoria – A győzelemről VB idején (90 éves Giampiero Boniperti!)

boniperti1.jpg„A győzelem nem fontos. A győzelem az egyetlen dolog, ami számít.” (Giampiero Boniperti)

Mert a győztesekre emlékszünk, a többieket általában elfelejtjük. Talán a nagy bukások még, azok maradnak meg, mint sajgó sebek. Az elvesztett döntők, a kihagyott helyzetek, az ablakon kirepülő tévék. Ám a győzelmi mámort nincs ami kiradírozná, nincs ami felülírná. 

 

1955-ben Firenzében kezet fog Giampiero Boniperti és Grosics Gyula, vagyis a két csapatkapitány (mbembáé az aláírt kép)

 

Olaszországban mindenki tudja, hol volt, mit csinált 1982. július 11.-én, azon az estén, amikor legyőzve a németeket, világbajnok lett az olasz csapat. (Ezen a VB-n a magyarok 10-1-re szedték szét a salvadoriakat, hát szerelmesúristen, mikor lesz megint legalább ilyen válogatottunk?!)

Szóval az olaszok nyertek, az elnöki géppel vitték haza őket, a trófea  ott figyelt az egyik kisasztalon, az utat végigkártyázták (laposra verték a pipázó Pertini elnököt), legendává nőttek és nincs azóta olyan beszélgetés, amiben ne kerülne szóba az a világbajnokság.  

’86-ban az argentinok győztek. (A németek meg vesztettek, megint.) Eltelt több mint 30 év, az argentin ikon, Maradona, már képtelen egy értelmes tőmondatot kinyögni, de ha a világbajnoki döntőről kérdezik, felszáll a fehérporos köd, tisztán felidézi a meccs összes másodpercét és könnyben úszó szemmel mondja: „Azért akartam nyerni, hogy büszke legyen rám az édesanyám”.  (A Keresztapa óta tudjuk, „a család, Santino, nincs attól fontosabb!”)

’90-ben aztán végre egy német fiú visszaszerezte az egyesülni készülő Németország becsületét. Rómában történt. Brehme úgy varrta be a tizenegyest, hogy szegény argentin kapus, Goycochea  talán még most sem dolgozta fel. Idén tavasszal Andreas Brehme visszatért az Olimpicoba és a kapu előtt emlékezett arra a gólra. Sokat változott. A Bundesliga-frizura már a múlté. Megemberesedett.  Csak a tűz a tekintetében, az ég ugyanúgy, mint 28 évvel ezelőtt. 

Persze ’82 előtt és ’90 után is voltak győztesek. Minden szurkoló őriz a szívében legalább egy diadalt. A FIFA szép filmet csinált az elsőkből.  Megkeresték a legnagyobbakat, Paolo Rossitól Pirloig sokan sorolják az emlékeket, meglett férfiak tekintete téved a távolba, küzdenek a könnyekkel, ahogy életük legszebb napjáról mesélnek. 

Lesz idén is konfettieső, tűzijáték, ünnep. Vándorol a csillogó aranytrófea tovább. Egyre nehezebb a súlya, annyi történetet, annyi felejthetetlen pillanatot őriz. És tudjuk, csak a győzelem számít…

Giampiero Boniperti nem emelhette magasba, neve mégis ott a 100 legnagyobb focilegenda között. Többszörös olasz bajnok, kupagyőztes.  Ma ünnepli a 90. születésnapját. Buon compleanno, signore! Vigyázzon még rá az Isten sokáig!

Bud Spencernek mától kezdve Nápolyban is van emlékhelye

Bud Spencert Nápolyban is nagyon szerették és ennek egyik jele az, hogy ma 12-kor felavattak egy emlékhelyet, ahol ennek a zseniális embernek az arcát örökítették meg. Sok-sok, a hírt közlő cikk megjegyzi, hogy Budapesten egy szobor van Nápoly híres szülöttjéről. A hírek sokassága szoborról (statua, olaszul) szól, mbemba szerint talán pontosabb a fa installáció meghatározás, ami egyébként a szerkesztőségi vélemény szerint igen eredeti.

Ha valaki szeretné felkeresni az alkotást, a cím: Vico Lungo del Gelso és a Vico Tofa sarka, Quartieri Spagnoli.

inaugurazione-statua-lignea-bud-spencer-napoli-maxw-654.jpg

 

 

 

 

 

(kép:mondofox.it)

Augusztus 19-én kezdődik a Serie A!

Talán köze van ehhez a korai kezdáshez annak, hogy az olasz válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, így korábban kezdődhet a bajnokság. A sorsolásra még nem került sor.

A Liga döntései között még két fontos ügy van: lesz forduló december 26-án, illetve, hogy januárban Szaúd-Arábiában lesz a Szuprekupa döntője. Alighanem a döntéshozók kereskedelmi nyomásnak engedtek mindkét esetben.

Visszatérve a bajnokság kezdetéhez! Talán gondolatébresztő olvasóinknak, hogy a magyar bajnokság július 21-én startol.

 

Mille Miglia di Follia, az őrület ezer mérföldje (Vendégposzt az Alapjárattól!!!)

Íme az olasz Le Mans, az ezer mérföldes veterán autótúra!

 

A Mille Migliát 1927-ben rendezték meg először, olyasféle Le Mans olasz kiadásban. A verseny lényege, hogy a lehető leggyorsabban tegyen meg az ember 1000 mérföldet, azaz 1600 km-t Brescia-Róma-Brescia útvonalon. Pofon egyszerűnek hangzik nem? De. De nem az. Előszőr is 1600 km egy 1927-ben gyártott autóval minden lehetett csak nem egyszerű.

Az akkori járművek futóművei például még közel sem olyanok voltak, mint most. Ha hasonlítanom kéne valamihez azt mondanám olyan lehetett, mint fakockákon gurulni tökös-babos földutakon. Vese és gyomorterhelő. Nem szólván arról, hogy az akkori járművek nagyon nem ekkora távra voltak tervezve. Egy szóval zorall volt, aki végig ment, és zorall a mai napig, aki végig megy.

1957-ig minden ment a legnagyobb rendben, 30 évig zötykölődtek a versenyzők az embert próbáló távon, az említett évben viszont 11 halálos baleset is történt a verseny alatt, így 1977-ig hírből sem indult újra a verseny. Az 57-es tragédia Alfonso Antonio Vicente Eduardo Angel Blas Francisco de Borja Cabeza de Vaca y Leighton, sokkal rövidebben pedig Alfonso de Portago nevéhez fűzödik.

531_bales.jpg

Alfonso de Portago Ferrarijanak roncsai az 1957-es Mille Migliaról (motorchicche.blogspot.com)

Alfonso de Portago akkoriban egy elég rebellis fiatal milliomosként élt a köztudatban, aki hídak alatt repült át 17 évesen, és több Forma 1-es futamon is indult. Remek pilóta volt és a Mille Miglián egy Ferrarival versenyzett. A balesetet egy felrobbanó gumiabroncs okozta, aminek következtében de Portago autója megpördült és a nézők közé rohant.

Az elkövetkező 20 év csendje után újraélesztették a versenyt, és a hasonló esetek elkerülése végett rettentő szigorú szabályokat vezettek be. Jelenleg a Mille Miglián csak és kizárólag 1957 előtt gyártott autóval lehet elindulni, és az is fontos szempont, ha előtte már vett részt Mille Miglián a gép. Van egy 7500 eurós nevezési díj is, az sem a mindennapi emberek zsebéből bújik elő.

Az amerikai Christopher Fontas és Walter Yager egy 1954-es Jaguár XK

mille-miglia-versenyzo-768x401.jpg

Idén, 2018-ban 727 autó regisztrált és mindösszesen 450 járgányt ítéltek alkalmasnak az indulásra. Akadtak (egész pontosan 99 db akadt) 1000 miller példányok, amelyek azért kapták ezt a megkülönböztető jelzést, mert már indultak velük a versenyen a korábbi években. A start előtti napokon nagy a zsongás, mindenki az utolsó simításokat végzi, átnéz, ellenőriz és szerel.

Összefoglalva a Mille Miglia a milliomos veterán autó tulajdonosok sportja, és soha nem is lesz másoké. Olaszországban egyébként hatalmas lelkesedés veszi körbe az eseményt, de a kollégák beszámolói alapján kopik a dolog, már nem követik úgy az eseményt mint 10-15 évvel ezelőtt. Ettől függetlenül nem romlik a színvonal, sőt.

Az Alapjárat csapata végig követte a 2018-as futamot, és folyamatosan szolgáltatták a híreket a versenyről. A kollégák egy Mercedes 300 SL Gullwinget támogató szerelőcsapatot követtek, és végig autózták az 1600 km-t a Brescia-Róma-Brescia útvonalon. Az első napon csapatunk Cerviáig követte a versenyzőket, akadt néhány megállt autó, és műszaki hiba, valamint az esti esőzés nem kedvezett a 60-70 év körüli autóknak, főleg azoknak nem, akik cabrio modellekkel érkeztek.

Mercedes 300 SL Gillwing

mercedes-gullwing-2-768x402.jpg

Akkoriban meg nem létezett a „convertible soft top” fogalma, ha esett áztál, vagy megálltál letakartad a kocsit és kivártad a végét. A második napon kicsit kisebb ramazuri közepette tovább indult a verseny 10 órakor már szinte mindenki útra kelt. 500 további kilométer várt aznap az indulókra, szerencsére az idő kedvezett. Az Alapjárat által követett HK Engineering szerelő csapat pedig tétlenül ülhetett, ezzel is bizonyítván hogy megfelelően fel van készítve a két Mercedes a versenyre.

A harmadik napon mindenki egy kicsit elkenődött, hiszen Parmába érve fele akkora ováció sem köszöntötte a versenyzőket, mint az előző napokon. A Rómában tomboló reggeli dugót elkerülve a kollégák inkább Siena felé vették az irányt, ami a következő megállója volt a mezőnynek. Beszámolójuk szerint élvezték a nyugit, és hogy körül tudtak nézni még a versenyzők és a tömeg érkezése előtt.

Az utolsó 560 km-es szakasz megtétele a pilótáknak már megkönnyebbülés, ellenben a szerelőgárdák addigra hullafáradtak és sok esetben éjszakába nyúlóan szereltek és hoztak helyre hibákat. A beszámolók alapján a Mille Miglia még mindig egy rettentően nívós és sikeres versenysorozat, amire mindig lesz igény, még ha bizonyos években picit csökken is a lelkesedés. Remélem a jövőben kicsit lazítanak a szabályokon, és valamivel fiatalabb, youngtimerekkel is el lehet majd indulni a bulin.

 

mille-miglia-282-768x576.jpg

 

Erősen gondolkodom, hogy bár olasz autóm még sosem volt a pizzát és a fagyit csípem, összerántom a kis mx-5-t és megnézem ezt az 1600 km-t egy kedves barát társaságában.

Forrás:

Alapjárat.hu

Classic Cars For Sale

alapj.jpg

Marsala, Allah kikötője

Marsala városának nevéről eddig két asszociációm volt. Az egyik, hogy Garibaldi innen indította az olasz egységet létrehozó hadjáratát, a másik, hogy a marsalai bor igen híres és édes. Valamint, hogy talán ennek a bornak köszönhetően egy szín is született.

Tegnap óta azt is tudom – miután a Rómából Szicíliába útikönyvet olvasgattam, a Panoráma sorozatából –, hogy a város neve arab szülemény (a korról kevéskét 2008-ban írtunk már), ugyanis mikor a föníciaiak által alapított várost az arabok gyakorlatilag újjáépítették, ők adták a Marsa-al-Allah nevet, amire elég ránézni, elég kiejteni, meghallani és máris ott a mai név: Marsala.

Amúgy, a Palermótól 130 kilométerre (délnyugatra) lévő Marsalát körülbelül 80 ezren lakják.

Roberto Mancini az új szövetségi kapitány!

108 év alatt Roberto Mancini lesz az 52. szövetségi kapitány!

Célja – maga mondta –, hogy az olaszokat vissza veszényelje a világ legjobbjai közé. Nem lesz könnyű munka, hiszen a játékosanyag nem áll készen erre a feladatra. Ő mindenesetre beszámolt arról, hogy első dolga beszélni Buffonnal és De Rossival, illetve Balotellivel, akivel mindenképp szeretne számolni. Továbbá azt nyilatkozta, hogy a jövő csapatát szeretné felépíteni és nagyon kíváncsi azokra a játékosokra, akiket kevésbé ismer. Gondolom, a következő mérkőzések pontosan erre jók.

Első meccse Svájcban lesz Szaud-Arábia ellen (május 28), majd rögtön utána Franciaország (Nizza, június 1.) és Hollandia (Torinó, június 4.) az ellenfél.

Kormányközeli állapotok

Több mint két hónapnyi tanakodás, érvelés, kötekedés, egyeztetés után úgy néz ki, létrejöhet az olasz kormány. Egyáltalán nem biztos még, hogy így lesz, de tény, hogy Di Maio, a választásokat megnyerő 5 Stelle (Öt Csillag; 33 százalék) vezére és Salvini, a Lega, korábban Lega Nord (Északi Liga) első embere arról tárgyalnak, hogyan lehet végre kormánya az országnak.

Érdekes és számomra örömteli – ha így van –, hogy Salvini így vállalja azt, hogy Berlusconit távolabb löki magától. Aztán persze lehet, hogy az öreg róka (ez a legkevesebb, ahogy őt minősíthetem) továbbra is befolyásolni fogja, de legalábbis próbálja jobbos barátját (egyelőre úgy tűnik, a Fratelli d’Italia és Meloni asszony pártja is tárcát, de legalábbis fontos pozíciókat fog kapni). A választás utáni első hetekben ugyanis már felmerült a Salvini-Di Maio páros esélye, mire Berlusoni rögtön kardoskodni kezdett – akkor még sikeresen – a jobboldali koalíció kormányzása mellett (együtt 37 százalékuk van).

di_maio.jpgÉn örülnék ennek a két ember együttműködésének azért is, mert létrejöhetne egy masszívabb Észak-Olaszország és Dél-Olaszország közötti együttműködés. Salvininek fontos ugyebár az Észak, Di Maio pedig déli származású fiatalember (Avellino,1986).

Di Maio a képen (TheItalianinsider)

 

A kívülállók persze nem rokonszenveznek Di Maio és Salvini ötletével. A PD (Partito Democratico) aggódik, sőt már olyat is mondott, hogy veszélyesek az egyezkedők (a magukban vívódó, egymással küzdő demokraták részéről Renzi, volt miniszterelnök és Martina pártelnök is egyetért ebben). Talán arra gondolnak, hogy egy Unió-ellenes kormány áll össze. Az biztos, hogy úgy tűnik az emlegetett kettősnek fontosabb Milánó, Róma és Palermo, mint Brüsszel. Például a migráció kapcsán változna az olasz álláspont és hozzáállás.

A napokban tehát eldől, hogy az eddig kormányzás közelben nem levő Di Maio és Salvini bevállalják-e a közös kormányzást, és ha igen, valóban tudnak-e új és friss energiákat hozni az olasz életbe.