Míg az Inter a sereghajtóval gyakorolhat, addig a másik két dobogós egymás oltja. És közben egyre csak jön a Nápoly!
Napoli-Samp 2-0. Lavezzi, Hamsik, Quagliarella azon vannak, hogy kinőjenek Maradona árnyékából. Nápoly ismét lázas, tehát nagyon bánnám, ha Cassano igazi déliként tönkretenné a déli bulit. Tizenegy meccs veretlenül, ráadásul megérkezett Dossena is.
Inter-Siena 4-0. Lássuk, kit próbál ki Múúúú? Lorenzo Crisetig, Giulio Donati lehet a soros; Arnautovic tuti játszik, szerintem. Balotellit 7 ezer euróra büntették, mert kitapsolt a veronaiaknak; 15-re pedig a klubot, mert Lucianót huhogással gúnyolták. Balotellire visszatérve: azt is mondta a meccs után, hogy a veronaiakat egyre inkább gyűlöli. De az dicséretes, hogy ezért másnap bocsánatot tudott kérni. Mindenesetre eltiltották.
Genoa-Catania 2-0. A genovaiaknál hátul sok a sérült, de ez a meccs nem ott fog eldőlni. Beugrottak azok az idők, mikor Mihajlovics még ebben a városban focizott. Így! Szerintem a hazai tábornak is beugrik ez!
Livorno-Parma 0-2. Eltiltottakat és sérülteket hagyott hátra a Lazio elleni csatavesztés, ellenben a pármaiak egy csomó nagyszerű játékossal mennek harcba: Amoruso például olyasmiket csinált a Juve ellen, amilyet még ifjúként sem.
Firenze-Bari 2-0. Még az is lehet, hogy Jovetics visszatér. Meg Marchionni és Donadel is. Gilardino a bajnokságban öt meccsen ötször volt eredményes. A Barinál kevesebb gólt csak az Inter kapott (erről megint eszembe jutott az Inter-Chievo utolsó perce:). Koman esélyeit növeli, hogy Meggiorini combja sérült. De Bariban már a következő hétvégéről beszélnek: ,,Jön az Inter, teltház lesz megint!” – mondja Cassano egyik honfitársa. Válasz: ,,Lepofozzuk őket is, mint a Juvét!”
Roma-Chievo 1-1. Fenyegető lehet De Rossiéknak, hogy a Chievo idegenben ötvenszázalékos (4-1-4) csapat. A veronaiak viszont az állított játékhelyzetektől tarthatnak: 29 góljukból 15-öt szereztek így a hazaiak. Tottitól nem kell félni. A 10-es nem játszik, sem Menez. Ranieri a yahoo szerint megmondta, hogy Toni kezd. Szóval Toni-Yepes párharcokat látunk szombaton!
Palermo-Atalanta 3-0. Miccoli nélkül is kell, hogy menjen, hiszen Szicília fővárosa Európát akarja! Conte nem is az eredmények miatt ment, hanem a táborral történt összezördülés miatt.
Udine-Lazio 1-1. Tiszta balszerencse, hogy ilyenkor érkezik Friuliba a római tizenegy. A középmezőny felé dobbant, aki nyer. A yahoo azt mondja, hogy Zarate, Rocchi, Floccari, mi ezt nem osztjuk. Di Natale játszik.
Bologna-Cagliari 1-1. Rossz hír az emíliaiaknak, hogy mindenki egészséges a szárdoknál, eltiltott sincs (na jó, Canini eltitott). Az valószínű, hogy Colomba dörgedelmesen felhívja csapata figyelmét az utolsó negyedórára. Jedáék 27 góljukból 11-et akkor rúgtak.
Juve-Milan 0-2. Buffon, Sissoko, Camoranesi, Iaquinta mellett Caceresről is le kell mondania Ferrarának. Eltiltott az egyre jobb uruguayi, ami azért is jó a fekete-fehéreknek, mert Grygera, meg főleg Zebina nem stresszeli őket. Iaquinta elkezdett edzegetni. Bettega közeli források azt szellőztetik, hogy Foggia Piemontba megy. Oddo. Zambrotta, Seedorf, Pato valószínű, hogy nem riogat. Így is elég baja van Ferrarának!
JUK, vagyis jövő héten újra kezdjük a tippelést! Most így állunk!
A táblázat, meg a gólkirályságért való küzdelem így néz ki!
Hogy gyorsítsuk az ügymenetet:
Napoli-Samp
Inter-Siena
Genoa-Catania
Livorno-Parma
Firenze-Bari
Roma-Chievo
Palermo-Atalanta
Udine-Lazio
Bologna-Cagliari
Juve-Milan